Tévé

Helyenként mulatságos – a Munkaügyek az m1-en

  • Baski Sándor
  • 2012. április 26.

Film

Jelen televíziós évadban már megtapasztalhattuk, milyen az, amikor egy magyar sorozat a külföldi minták átvétele helyett radikálisan új(nak mondott) formátummal próbál hungarikumot gyártani. A Jáksó László-féle Marslakókkal szemben Kálomista Gábor producer szériája ennyire nem ambicionálja az úttörést – a Munkaügyek látszólag a hivatali szituációs komédiák magyarított verziója. Ricky Gervais műfajteremtő sorozatában (A hivatal), és az azóta bemutatott amerikai, francia, német, kanadai, svéd, chilei és izraeli mutációban egy jelentéktelen iroda mindennapjaiba leshetünk bele, ahol az inkompetens, egoista és végletesen ostoba főnök, illetve az általa terrorizált alkalmazottak munka helyett egymás szívatásával, agyzsibbasztó meetingekkel és egyéb pótcselekvésekkel töltik ki a napi nyolc órát.


 

A fiktív Fővárosi Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelet központjában játszódó Munkaügyek is erre a dramaturgiára épül, sőt A hivatal áldokumentarista stílusából is merít, de a hasonlóságok ezen a ponton véget is érnek. A főnök, aki középkorú férfi helyett itt egy nyugdíj előtt álló nő (Molnár Piroska), szintúgy szánalmas pojáca − ebben a verzióban viszont a beosztottak sem különbek nála. A csapatban akad alkoholista zugivó (Elek Ferenc), klimaxos-neurotikus HR-es (Murányi Tünde), nyugtatókon élő, kiégett osztályvezető-helyettes (Mucsi Zoltán), egy növény IQ-szintjével felvértezett recepciós (Fodor Annamária) és friss diplomás, politoxikomán újonc is (Kovács Lehel).

A kereskedelmi tévék napi sorozataihoz képest üdítően életszagúak tehát a figurák, és ami semmiképp sem hátrány, helyenként mulatságosak is − köszönhetően a remekül összeválogatott színészgárdának. A Munkaügyekkel tulajdonképpen egy, de annál komolyabb probléma akad: az, hogy nincs megírva. A Dumaszínház stand-up komikusai (Litkai Gergely, Kovács András Péter, Hadházi László) egyelőre nem nagyon értik, hogyan működik ez a műfaj, hogyan kell felépíteni egy jelenetet, és mikor van az, amikor a kevesebb poén több. Egyfelől örvendetes, hogy Litkaiék nem akarták egy az egyben lekopírozni A hivatalt, másfelől, látva a végeredményt, nem ártott volna, ha még többet merítenek. Utóbbi ugyanis, jobb pillanataiban, nem szimpla vígjáték, hanem okos szatíra. A Munkaügyek ellenben – legrosszabb pillanataiban – a magyar blődli és kabaréhumor azon hagyományát viszi tovább, ami már húsz évvel ezelőtt is kínos volt.

Vasárnaponként 21.25-től az m1-en

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.