Kortárs tánc és véres gettó

Budapesti Építészeti Filmnapok

  • Smiló Dávid
  • 2012. április 28.

Film

Naponta hőbörög, hogy mit építettek már megint a Kálvin térre? Mégse ment el a KÉK filmnapjaira? Kapitális hiba. Elmondjuk röviden, miért.

Nem most fogjuk feltárni az okokat és megnevezni a bűnösöket, de sajnos azzal szembe kell néznünk, hogy a magyar iskolákban nem sok használható ismeretet szerzünk a kortárs vizuális kultúráról. Ennek köszönhetően az építészet eleve öles lépéshátrányból indul, amely hátrány folyamatos és leküzdendő teherként nyomja mind az építészek és urbanisták, mind pedig a szakmán kívüliek vállát. Azonban egyre több lehetőség nyílik - egyelőre és legalább - a budapestiek számára, hogy behozzák a lemaradásukat, és tájékozódjanak arról, ami folyamatosan körülveszi őket: az építészetről. Az egyik ilyen alkalom a négy éve útjára indított Budapesti Építészeti Filmnapok. A vállaltan a Rotterdami Építészeti Filmfesztivál által inspirált szemlén a résztvevők betekintést kaphattak azokba az elmúlt években megjelent játék- és dokumentumfilmekbe, amelyek valamilyen módon megpróbálták feldolgozni az építészet, a város és az ahhoz kapcsolódó városi lét messze vezető és tágítható fogalmait.

Feszegetni a társadalom, a politika, a kultúra és az építészet kapcsolatát különösen időszerű egy olyan Budapesten, ahol egyik napról a másikra reppennek fel hírek "plázahidakról", Rubik-kocka formájú nemzeti kegyhelyről vagy monumentális múzeumi negyedről. Ezen feszegetéshez a legalkalmasabb szerszám alighanem a film, amely történetisége és - akár hatásvadász - képi fordulatai segítségével könnyen teszi érthetővé, de legalábbis érthetőbbé azokat a folyamatokat, amelyek városainkat, és azon keresztül a városlakók életét, az életünket alakítják. Bár az idei filmnapok javarészt dokumentumfilmekkel szolgáltak, bővelkedtünk akciódús fordulatokban és könnyfacsaró tragédiákban, mozgásban és dinamikában.

Az idei nyitóblokk a táncművészetet és az épített tereket hozta egy kalap alá. A Gyönyör című filmben a kiállítótérként sokak által kritizált, gyakran a kulissza vádját is kiérdemlő bilbaói Guggenheim Múzeum óriás íveit használták a táncosok, akik kötélre függesztve lengték körbe a hatalmas épületet. A blokk másik, Sasha Waltz által jegyzett filmjében a karakterében teljesen eltérő, David Chipperfield által felújított berlini Neues Museum terei teltek meg tánccal. A két film a bennük megjelenő "háttérépületekkel" jól reprezentálta a kortárs múzeumépítészet problematikáját, miszerint a művészet bemutatására hivatott épület gyakran vetekszik a benne megjelenő, az adott múzeumi térre komponált alkotással, és könnyen elvész a határ a kiállított mű és a kiállítótér között.

A filmnapokon természetesen idén is jelen volt az örök sláger, a modern építészet. A film kedveli az olyan tragikus fordulatokkal teli mesét, mint amilyen a valaha tündöklő, majd megbukó, de életünkre és építészetünkre mai napig hatással lévő modern építészeté. A lakótelepek hosszú sorát könnyű fikázni, fontos azonban, hogy a modernnel szemben felmerülő kritikák ne legyenek olyan kizárólagosak és szigorúak, mint amilyen maga a modernizmus volt, mert így könnyen sikkadhatnak el a valódi problémák. Ezt az amerikai St. Louis városában található, 1954-ben épült és 1972-ben már fel is robbantott lakótelep (lásd képünkön) sorsát bemutató dokumentumfilm bizonyította. A Pruitt-Igoe lakótelepet körüllengő építészeti mítosz a filmes oknyomozásnak, valamint a valaha ott élők beszámolóinak köszönhetően lassan eloszlik, és fény derül azokra a politikai, szociális, a faji szegregáció kérdését feszegető problémákra, amelyek a valódi kiváltó okai voltak annak, hogy a szegény ember lakosztályaként emlegetett kezdeményezés végül véres gettóvá változott. Hasonló mumusról rántotta le a leplet a Gruen-hatás, amely a bevásárlóközpontok létrejöttéről mesélt, és mutatta be azokat a naiv szándékokat, amelyek Victor Gruen bécsi építészt vezérelték, amikor amerikai külvárosokba álmodta az európai térstruktúrákat megidéző shopping mallokat.

Az építészportrék közül a Budapesten is több tervvel büszkélkedő Sir Norman Foster pályaképe mellett a Hella Jongerius: Kortárs archetípusokat és az Eames: Az építész és a festőt mutatták be. Kötelező kör, de hát valóban megunhatatlan téma a kiürülő, elhagyott városok története, akárcsak az extrém helyek - például a több négyzetkilométer kiterjedésű olajváros a Kaszpi-tenger közepén. A program válogatása során nagy hangsúly került arra, hogy olyan, friss filmek kerüljenek a közönség elé, amelyek Magyarországon korlátozottan vagy sehogyan sem érhetőek el. A szervezők felvették a kapcsolatot a kevés európai filmfesztivállal, valamint létrehozták a Central European Architecture Film Exchange-et, aminek keretében közép-európai szervezetek között indult meg az építészeti filmek cseréje. Természetesen a program idén sem állt meg pusztán a filmek vetítésénél. Egy beszélgetés erejéig vendég volt a Rotterdami Építészeti Filmfesztivál főszervezője, Jord den Hollander, akinek legújabb, a diplomácia és az építészet kapcsolatát feltáró munkáját vetítették. Megrendezték a mindig népszerű városi sétát is: idén azokat a budapesti helyeket járhatták be a résztvevők, ahol valamilyen filmet forgattak. Külön programként jelent meg a Short Shots Budapest pályázat, amely az itthoni szerzőket buzdította olyan kisfilmek készítésére, amelyek reflektálnak napjaink épített környezetére és a városi tájra. Összesen 53 pályamű érkezett be, ebből 15-öt rendeztek össze egy önálló blokká. A szervezők azt várják, hogy jövőre még több - és még jobban az építészetre koncentráló - magyar film készül.

Kortárs Építészeti Központ, Kino, március 29.-április 1.

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.