Nem most fogjuk feltárni az okokat és megnevezni a bűnösöket, de sajnos azzal szembe kell néznünk, hogy a magyar iskolákban nem sok használható ismeretet szerzünk a kortárs vizuális kultúráról. Ennek köszönhetően az építészet eleve öles lépéshátrányból indul, amely hátrány folyamatos és leküzdendő teherként nyomja mind az építészek és urbanisták, mind pedig a szakmán kívüliek vállát. Azonban egyre több lehetőség nyílik - egyelőre és legalább - a budapestiek számára, hogy behozzák a lemaradásukat, és tájékozódjanak arról, ami folyamatosan körülveszi őket: az építészetről. Az egyik ilyen alkalom a négy éve útjára indított Budapesti Építészeti Filmnapok. A vállaltan a Rotterdami Építészeti Filmfesztivál által inspirált szemlén a résztvevők betekintést kaphattak azokba az elmúlt években megjelent játék- és dokumentumfilmekbe, amelyek valamilyen módon megpróbálták feldolgozni az építészet, a város és az ahhoz kapcsolódó városi lét messze vezető és tágítható fogalmait.
Feszegetni a társadalom, a politika, a kultúra és az építészet kapcsolatát különösen időszerű egy olyan Budapesten, ahol egyik napról a másikra reppennek fel hírek "plázahidakról", Rubik-kocka formájú nemzeti kegyhelyről vagy monumentális múzeumi negyedről. Ezen feszegetéshez a legalkalmasabb szerszám alighanem a film, amely történetisége és - akár hatásvadász - képi fordulatai segítségével könnyen teszi érthetővé, de legalábbis érthetőbbé azokat a folyamatokat, amelyek városainkat, és azon keresztül a városlakók életét, az életünket alakítják. Bár az idei filmnapok javarészt dokumentumfilmekkel szolgáltak, bővelkedtünk akciódús fordulatokban és könnyfacsaró tragédiákban, mozgásban és dinamikában.
Az idei nyitóblokk a táncművészetet és az épített tereket hozta egy kalap alá. A Gyönyör című filmben a kiállítótérként sokak által kritizált, gyakran a kulissza vádját is kiérdemlő bilbaói Guggenheim Múzeum óriás íveit használták a táncosok, akik kötélre függesztve lengték körbe a hatalmas épületet. A blokk másik, Sasha Waltz által jegyzett filmjében a karakterében teljesen eltérő, David Chipperfield által felújított berlini Neues Museum terei teltek meg tánccal. A két film a bennük megjelenő "háttérépületekkel" jól reprezentálta a kortárs múzeumépítészet problematikáját, miszerint a művészet bemutatására hivatott épület gyakran vetekszik a benne megjelenő, az adott múzeumi térre komponált alkotással, és könnyen elvész a határ a kiállított mű és a kiállítótér között.
A filmnapokon természetesen idén is jelen volt az örök sláger, a modern építészet. A film kedveli az olyan tragikus fordulatokkal teli mesét, mint amilyen a valaha tündöklő, majd megbukó, de életünkre és építészetünkre mai napig hatással lévő modern építészeté. A lakótelepek hosszú sorát könnyű fikázni, fontos azonban, hogy a modernnel szemben felmerülő kritikák ne legyenek olyan kizárólagosak és szigorúak, mint amilyen maga a modernizmus volt, mert így könnyen sikkadhatnak el a valódi problémák. Ezt az amerikai St. Louis városában található, 1954-ben épült és 1972-ben már fel is robbantott lakótelep (lásd képünkön) sorsát bemutató dokumentumfilm bizonyította. A Pruitt-Igoe lakótelepet körüllengő építészeti mítosz a filmes oknyomozásnak, valamint a valaha ott élők beszámolóinak köszönhetően lassan eloszlik, és fény derül azokra a politikai, szociális, a faji szegregáció kérdését feszegető problémákra, amelyek a valódi kiváltó okai voltak annak, hogy a szegény ember lakosztályaként emlegetett kezdeményezés végül véres gettóvá változott. Hasonló mumusról rántotta le a leplet a Gruen-hatás, amely a bevásárlóközpontok létrejöttéről mesélt, és mutatta be azokat a naiv szándékokat, amelyek Victor Gruen bécsi építészt vezérelték, amikor amerikai külvárosokba álmodta az európai térstruktúrákat megidéző shopping mallokat.
Az építészportrék közül a Budapesten is több tervvel büszkélkedő Sir Norman Foster pályaképe mellett a Hella Jongerius: Kortárs archetípusokat és az Eames: Az építész és a festőt mutatták be. Kötelező kör, de hát valóban megunhatatlan téma a kiürülő, elhagyott városok története, akárcsak az extrém helyek - például a több négyzetkilométer kiterjedésű olajváros a Kaszpi-tenger közepén. A program válogatása során nagy hangsúly került arra, hogy olyan, friss filmek kerüljenek a közönség elé, amelyek Magyarországon korlátozottan vagy sehogyan sem érhetőek el. A szervezők felvették a kapcsolatot a kevés európai filmfesztivállal, valamint létrehozták a Central European Architecture Film Exchange-et, aminek keretében közép-európai szervezetek között indult meg az építészeti filmek cseréje. Természetesen a program idén sem állt meg pusztán a filmek vetítésénél. Egy beszélgetés erejéig vendég volt a Rotterdami Építészeti Filmfesztivál főszervezője, Jord den Hollander, akinek legújabb, a diplomácia és az építészet kapcsolatát feltáró munkáját vetítették. Megrendezték a mindig népszerű városi sétát is: idén azokat a budapesti helyeket járhatták be a résztvevők, ahol valamilyen filmet forgattak. Külön programként jelent meg a Short Shots Budapest pályázat, amely az itthoni szerzőket buzdította olyan kisfilmek készítésére, amelyek reflektálnak napjaink épített környezetére és a városi tájra. Összesen 53 pályamű érkezett be, ebből 15-öt rendeztek össze egy önálló blokká. A szervezők azt várják, hogy jövőre még több - és még jobban az építészetre koncentráló - magyar film készül.
Kortárs Építészeti Központ, Kino, március 29.-április 1.
