Magyar Narancs: Milyen minták adták az ötletet és a modellt az A38 létrehozásához?
Bognár Attila: Amikor mint zenekiadó egy-egy kortárs magyar produkcióval eljutottam Japánba, Amerikába, bárhova, rendszerint találkoztam valakivel, aki szerette volna Budapesten bemutatni a műsorát. De soha nem tudtuk azt mondani, hogy persze, jöjjenek csak, mert nem volt hova: intézmény híján nem működött a bizalmon alapuló kulturális csere. Előtte, a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején láttam olyan helyeket, mint az amszterdami Melkweg vagy Zürichben a Rote Fabrik, amelyek mind a mai napig függetlenek, és jól működnek. Aztán 2000 végén Párizsban a Batofar nevű állóhajó szervezett egy Budapestet bemutató eseménysorozatot. A hajó azóta is ott horgonyoz, és időnként a város megbízásából szervez kulturális programokat. Azt gondoltam, itt van nekünk a Duna, építsünk rá egy még nagyobb hajót, és találjuk ki, hogy milyen típusú szolgáltatások férnek bele.
MN: A hajó sem nem tisztán profitorientált üzleti vállalkozás, sem nem központi vagy városi költségvetésből működő kultúrház. Hogyan találtátok meg a működéshez legmegfelelőbb modellt?
BA: Azt nemigen tudtuk, hogyan lehet egy ilyen helyet engedélyeztetni és finanszírozni. Amikor először elmentem a fővároshoz, még olyanokat mondtak, hogy lehetetlen kikötőhelyhez jutni. De én a szemben lévő házban nőttem fel, és emlékeztem, hogy volt itt egy vízibuszmegálló. Azt is tudtam, hogy a hely ideális, van éjjeli közlekedés, lehet parkolni, és nincs a közvetlen közelben lakóház. Sokat jártam a nyakukra. Aztán ki kellett találni, hogy milyen konstrukcióban lehet finanszírozni a hajóépítést. A barátaim öszszeraktak egy projekttervet, és jelzálogra felvettünk ötszázmillió forint hitelt. Korábban soha semmire nem vettem fel hitelt - ha nem történik katasztrófa, a jövő év végére vissza is fizetjük. Aztán találtunk egy olyan hajót Ukrajnában, ami teljes átépítés után képes lehetett befogadni azokat a funkciókat, amiket beleképzeltünk. Magyarországon akkor már nem létezett hajógyártás, mert a hajógyár túl jó telken volt, a Duna Plaza meg lakóparkok lettek a helyén, így a szlovákiai Komáromban kivitelezték az átépítést. A hajón vannak teljesen egyedi mérnöki megoldások, eddig például senki nem rakott feszített fémtestbe akusztikus dolgot. Nem látszik rajta, de az volt a legdrágább, hogy normálisan szóljon.
MN: Gondolom, a hely beüzemelése csak a dolog egyik része volt.
BA: Hiába tudtuk, hogyan kell koncertet szervezni, adódtak problémák, például, hogy nem vagyunk vendéglátók, meg nincsenek tengerészeink. A mai napig folyamatosan tanulunk valamit, és persze fizetjük a kamatokat. Sikerült kialakítani a finanszírozáshoz szükséges kapcsolatrendszereket a kerületi és a fővárosi önkormányzatnál, a minisztériumokban. Közben a kultúrával való foglalatosság a tevékenységem törtrésze lett. Persze sehol nem ideális a helyzet. A Melkweg vezetőjétől, Cor Schlössertől tudom, hogy noha Amszterdamban több ember fogyaszt kultúrát, mert jobban megengedhetik maguknak, a fenntartás, a felújítás és a fejlődés ugyanolyan küzdelmes. Igaz, sosem kényszerültek hitelfelvételre - a gyárat az önkormányzattól kapták, amely időnként beruházásokat is végez, hisz az épület a tulajdona maradt. Tízéves szerződést kötöttek a várossal évi kétszáz koncertre, és a költségvetésről el kell számolni. Az, hogy a város beleszólna, hogy mennyi legyen ebből a zenéből mondjuk a latin, fel sem merül. A szervezők teszik a dolgukat, a kormányzat meg örül, hogy nem kell MűPát építenie: ezt a feladatot átadja a civileknek.
MN: De azért azt sem állíthatod, hogy teljesen magatokra lennétek hagyva.
BA: Együttműködési szerződéseink nekünk is vannak, de egyik sem ilyen hosszú távú, pedig ez volna a garanciája a működésünknek a hitelező bank felé is. Van megállapodásunk a kultusztárcával, a fővárossal közösen csináljuk a My City nevű rendezvénysorozatot, ebben várospromóciót végzünk cserealapon. Volt már itt Prága, Varsó, Amszterdam, és mi is megyünk bemutatkozni hozzájuk. Helyes, ha az operetten meg a fürdőkön túl azt is meg tudjuk mutatni, hogy Budapest modern, lüktető város, jó zenékkel, friss szellemmel. Nem kocsma vagyunk, ahol néha szól a zene, hanem kulturális programokat szervezünk, amelyek mellett van vendéglátás is. Ez különbözteti meg a gyorsan változó helyeket a hoszszabb életűektől. Ahol a kultúrosok irányítják az üzemet, ott stabilabban működik minden, mert a vendéglátós szempont nem úrhodik el.
MN: Lassan nem lesz álmatlanságban szenvedő nyugdíjas, aki ne látott volna nálatok felvett koncertet az M1-en meg a Dunán. Hova fejleszthető az ötlet?
BA. Az első perctől rögzítettük az eseményeket, eddig körülbelül 250 koncertet. Mi rendelkezünk a felvételek jogaival, és relatíve kis összegért adjuk el az MTV-nek. A jövője ennek logikusan egy kulturális tematikus csatorna lesz, ott majd le tudjuk adni azokat a felvételeket is, amiket külföldről kapunk.
MN: Mi volt a koncepció arra vonatkozóan, hogy milyen zenéket kell beengedni ide?
BA: Aki társult, hozta a maga ízlését és a kapcsolatait. Van persze üzleti szempont is, a legkevésbé sem baj, ha egy produkció legalább nullára kijön. Pont azért nem lettünk valami szubkulturális metálhely, mert sokféle jó minőségű és elkötelezett közönséget megmozgató zene van nálunk. Az Európa Kiadó revival-koncertjét például egyszeri alkalomnak gondoltuk, az unióhoz való csatlakozás megünneplésére. De a közönség úgy döntött, több is belefér. Vannak olyan baráti zenészek az új generációból, például Barabás Lőrincék, akik a hajón lettek sztárok.
MN: Az sem véletlen, hogy a hely neve orosz, Artemovszk...
BA: ...rövidítve meg egy osztrák autópálya. Tényleg van benne egy kis nosztalgia. Engem úgy visznek majd a temetőbe, hogy hiszek a KGST-ben, és sokkal jobban szeretek Lengyelországba menni, mint Svájcba, és Oroszországot jobban kedvelem Belgiumnál. El kell ismernünk, hogy jobban kötődünk a jó minőségű szláv kultúrához, és jobban is értjük, meg hozzá tudjuk rendelni a hasonló hazaiakat. Amikor egy moldáv produkció érkezik ide, akkor érzem, hogy nagyon jó ezt csinálni, és jó, hogy van egy közeg, aki ezt szereti.
MN: Azért ez üzleti vállalkozás is, nemde?
BA: Hát persze. Bár biztos nem fogják tanítani sehol, mert nem az a bomba üzlet. Nagy pénzeket nem lehet vele keresni - az itt dolgozók jelentős része kipróbálta már magát multinál, jobb beosztásban, jobb fizetésért, de most mégis inkább itt vannak. Az életminőséghez hozzátartozik, hogy az ember kalandvágyból is csinál dolgokat, és mert jó képessége van hozzá.
MN: El tudod képzelni, hogy feladod, ha mondjuk nem megy a hitel-visszafizetés?
BA: Ez kötött pálya, nem lehet kilépni belőle, meg itt dolgozik egy csomó ember, aki mindezt elhitte nekem. 1987-ben, amikor a Melkwegben bemutatkozott Budapest a VHK-val meg az Európa Kiadóval, ugyanaz az ember fogadott minket, aki ma is az igazgató: most, húsz év múlva, hatvanvalahány évesen is ugyanaz a jóarcú, megfontolt hippi segít nekünk. Mondjuk hippi sosem voltam, de remélem, én is megélem majd ezt a kort a hajón.
