Most nem beszélünk az egészségmegőrzésről és egyéb környezeti katasztrófákról, és nyilván arról sem, hogy nálunk semmit nem lehet elérni magával a szépséggel, a természeti szépséggel meg pláne nem, mindazonáltal levett a lábunkról alcímével a Hazajáró legutóbbi epizódja. "Alsó-Garam-mente - Kenutúra a kurtaszoknyás falvak között: a magyar turisták honismereti magazinműsora". Hát nem költői?! A múltkori meg így szól: "Nemere-hegység - és az Úz-völgy hősei" - őrület. Vagy (csak véletlenszerűen a már leforgatott és leadott filmek közül):"Körmöci-hegység - A magyar sísport aranybányája"; "Kelemen-havasok 1. - Wass Albert hagyatéka" és így tovább. Arról van szó amúgy, ne köntörfalazzunk itten, hogy a határainkat feszegetjük. Erre a Hazajáró főcíme (misztikus irredenta thriller) is figyelmeztet.
Amikor eme gyengéden fátyolos vasárnapon ebédünket lassú élvezettel fogyasztjuk, azaz a kelkáposzta-főzelékünk öngyötrő felszínén azt véljük fölfedezni, hogy "ezeréves nagy történelem tükröződik" rajta, akkor valójában előrelátunk, azt látjuk, amit mondanak nemsokára a televízióban Bénynél, hogy ím, a Garam vizén "ezeréves nagy történelem tükröződik". Az kacsázzon rajta, aki nem hiszi! A mi fölfedező stábunk kenuval halad már errefele, miután Nagysallótól Zselíz irányában gyalogosan tették meg az utat, hogy megtalálják a Garamot; a folyó neve szlovákul Hron (azaz Hron river, ha valaki mégis arra tévedne). Ezt azért is jegyezzük meg, mert honismeretiműsor-készítőink annyira nagyvonalúan kezelik a tényt, amely szerint jelenlegi államhatáraink mintáját túllépve Szlovákiában indiánozunk, hogy erről nehezen tesznek említést. Mert hát persze nagyon sajna elszlovákosodtak a kurtaszoknyás falvak, így hangzik valaki riportalany szájából, de ezt is beszámítjuk mint érdekes hírt, ahogy azt is, hogy az avarsáncoknak köszönhetjük Marcus Aurelius Elmélkedéseit... Sok a spiritusz ezen a vidéken, akárki meglátja! Mert ha kicsit visszább megyünk, ott van Zselíz az Esterházy grófok volt kastélyával (felújításra vár), és Schubert is tanított itt (az Esterházy lányokat), és létezik egy múzeuma. Ezekből szinte semmit nem látunk, mint egy híradó vágóképei jelennek meg a helyek, kutak, kápolnák vagy egy magángyűjtő "múzeuma". Ez az ember a második világháború környékbeli relikviáit gyűjti mániákusan, '44 decembere és '45 márciusa között véres ütközetek zajlottak. Nagysallón az 1849. ápr. 19-én vívott "győzedelmes csata és az abban elvérzett vitéz honvédek emlékére 1876. ápr. 19-én Bars megye közönsége emelt emléket". Innen indultunk, és majd végül Esztergomnál kötünk ki, ahol a Garam a "Dunába leheli lelkét", semmi patetikus, csak szépen, szerényen, óvatos vágyódással, szinte mosolyogva, ahogy könnyeinket töröljük a távkapcsolóval; "ez az összetartozás örökkévalósága".
Azért félreértés ne essék, ez a honismereti magazin minden látszat ellenére rosszkedvű, és valamiként költőiesen nosztalgiázó, kapkodó, kurta, ám ezzel együtt rém egyirányú, tán azoknak is, kik egyszer tényleg elmennének túrázni. Nemhogy egy vasárnapi merengőnek, aki régi (meg mai) számtalan dicsőségünkről és vérveszteségünkről meg is emlékezne. Egy vagy két legenda mindenesetre említésre méltó; az egyik maga a kurtaszoknya legendája; az úgy volt, hogy a budai pasának istentelenül megtetszett a felvidéki lányok lábszára, és azt a rendeletet hozta, vágassák szoknyáikat egészen föl, na, több se kellett, azt találták ki a lányok, hogy akkor a faruk töviből engedik alá; így lett a kurtaszoknya.
Duna Televízió, október 14.
