Dan Brown A Da Vinci-kód óta nagy nemzetközi figyelemmel kísért munkásságát éppúgy nem érdemes esztétikai szempontokból vizsgálni, mint ahogy a bestsellereiből adaptált mozgóképek is csak technikai értelemben tekinthetők filmeknek. Fölösleges rámutatni, hogy a szerző egymásra hányt kvázi-kultúrtörténeti hivatkozásai éppúgy a merő hatáskeltést szolgálják, mint történeteinek hamar kiismerhető fordulatai.
Az egyre halványodó színvonalú sorozat legújabb folytatásában (amelyből a szokott stáb készített villámgyorsan filmváltozatot) a lektürista, ill. a filmesek Dantét és Botticellit igyekeznek kibelezni a reménybeli közönség borzongattatása céljából. Az ő műveikben rejtik el egymásnak a világot elpusztítani, ill. megmenteni, továbbá elpusztítva megmenteni igyekvő ágensek azokat az üzeneteket, amelyeket ha meg nem fejt az immár harmadik filmes fellépését végigmenekülő, jámbor Langdon professzor, akkor jaj lesz nekünk. Újdonság a sémában egy olyan motivációs tényező megjelenése (az emberiség felét, benne az elkövetőket is egyetlen hét alatt kipusztító vírus világra szabadítása), amit semmiféle szempontból sem lehet hihetőnek tekinteni. Ám egy mégoly galaktikus hülyeséget is fel lehet dolgozni tisztesen. Látszik az igyekezet a művészi vénáját ezúttal kiiktató s az ügyes hatáskeltésre koncentráló, bár a végére kifulladó rendező, Ron Howard ténykedésén. Harmadszor is üzembe helyezi külön e szériához kifundált modorosságait Tom Hanks, kinek feneke alá egy lelkiismeretesen dolgozó trükkrészleg (számos magyar alkalmazottal) teszi a világvégét.
Forgalmazza az InterCom
