Az azonos című regény szerzője, Ransom Riggs bolhapiacokról gyűjtögetett össze nyugtalanító régi fotókat, melyeket némi átalakítással egy fikciós, fantasztikus történet szervezőelemeiként használ. A képekre épített történet néhol szakadozott, epizodikus és erősen támaszkodik a puszta atmoszférateremtésre.
Tim Burton elhagyta az eredeti mű szokatlan formáját, és egy kerekebb, lineárisabb cselekményt alkotott belőle. Így aztán egy szokványosabb, de egyáltalán nem rossz filmet kaptunk.
Vándorsólyom kisasszony (Eva Green tökéletes, habár pár éve ezt a szerepet még biztosan Helena Bonham Carter kapta volna) egy eldugott walesi házban különleges képességű gyermekeket rejteget, akikre hasonlóan különleges felnőttek (Samuel L. Jackson újabb ripacs ármánykodása) vadásznak, hogy örök életet nyerhessenek belőlük. Ebbe csöppen bele egy szorongó kamasz (az obligát Burton-alteregó). De nem a képességeiket jóra és rosszra használók ellentéte az érdekes (azt már láttuk ezerszer), hanem az, ahogy Burton a történések eredetének kettősségét felvillantja. Jake kalandjai éppenséggel felfoghatók intergenerációs traumaként is: befogadja nagyapja identitását és osztozik vele abban a képességben, hogy „látja a szörnyű dolgokat” – így a történet több réteget rejt, mint amennyit mutat.
A látványvilág már régen nem olyan felkavaró, mint a korai Burton-filmekben, de a rendező még így is becsempész egy-két megkapóan szürreális, stop-motion jelenetet. Az Éjsötét árnyékhoz képest határozott előrelépés történt.
Forgalmazza az InterCom
