Mielőtt evolúciós zsákutcába kerül a teljes emberi faj és persze a világ élőlényeinek sora, mi más jöhetne, mint egy jól időzített özönvíz – ismerjük a mesét pár ezer éve. Persze nem árt újra meg újra mozivászonra vinni, főleg akkor, ha kivonjuk belőle istent, az embereket besoroljuk az állatvilágba, a nézőpontot meg cuki, eleve plüssfiguráknak tervezett kis lényecskékre bízzuk. Probléma persze így is adódhat, amikor például kiderül, hogy a bárkára csak azok férnek fel, akik rajta vannak a „listán”: a világvégefilmek jól ismert VIP-lista-problematikája ez gyereknyelven. Tényleg megeshet, hogy a legkedvesebb főszereplő nem elég fontos ahhoz, hogy ne hagyjuk kihalni?
A meghatározhatatlan fajba tartozó, mindig költözködő Dave és fia, Fancsi álruhát öltenek, és feljutnak a bárkára; csatlakozva egy őket kifejezetten nem támogató, mogorva kis családhoz. Míg a szülők birokra kelnek, a két kölyök jól elvész, a bárka elúszik, így lesz a világvégéből családegyesítős, barátkozós nagy kaland. Mindenki összefog, ahogy kell, a szülők mentik a csemetéket, mi pedig kedélyes humorral, gyerekbarát látványvilággal és kihalásközelbe sodort furcsa állatokkal találkozunk. Van pár modoros, kevéssé jól sikerült képi geg, de ennyi belefér. Az kevésbé, hogy maga a kaland elég laposkás, nem renget világokat, nem lesz se műfajt meghatározó, se emlékezetes. Mondjuk úgy, nem lesz rajta a listán, ha vízözön jön. De egynyári kalandnak azért elfogadható; a gyerekeknek pedig legalább el lehet magyarázni, hogyan is működik az egyedfejlődés.
Forgalmazza az ADS Service
