Animációs film

Irány a bárka!

Film

Mielőtt evolúciós zsákutcába kerül a teljes em­beri faj és persze a világ élőlényeinek sora, mi más jöhetne, mint egy jól időzített özönvíz – ismerjük a mesét pár ezer éve. Persze nem árt újra meg újra mozivászonra vinni, főleg akkor, ha kivonjuk belőle istent, az embereket besoroljuk az állatvilágba, a nézőpontot meg cuki, eleve plüssfiguráknak tervezett kis lényecskékre bízzuk. Probléma persze így is adódhat, amikor például kiderül, hogy a bárkára csak azok férnek fel, akik rajta vannak a „listán”: a világvégefilmek jól ismert VIP-lista-problematikája ez gyereknyelven. Tényleg megeshet, hogy a legkedvesebb főszereplő nem elég fontos ahhoz, hogy ne hagyjuk kihalni?

A meghatározhatatlan fajba tartozó, mindig költözködő Dave és fia, Fancsi álruhát öltenek, és feljutnak a bárkára; csatlakozva egy őket kifejezetten nem támogató, mogorva kis családhoz. Míg a szülők birokra kelnek, a két kölyök jól elvész, a bárka elúszik, így lesz a világvé­géből családegyesítős, barátkozós nagy kaland. Mindenki összefog, ahogy kell, a szülők mentik a csemetéket, mi pedig kedélyes humorral, gyerekbarát látványvilággal és kihalásközelbe sodort furcsa álla­tokkal találkozunk. Van pár modoros, kevéssé jól sikerült képi geg, de ennyi belefér. Az kevésbé, hogy maga a kaland elég laposkás, nem renget világokat, nem lesz se műfajt meghatározó, se emlékezetes. Mondjuk úgy, nem lesz rajta a listán, ha vízözön jön. De egynyári kalandnak azért elfogadható; a gyerekeknek pedig legalább el lehet magyarázni, hogyan is működik az egyedfejlődés.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.