Filmet jól eladni anno gyerekekkel és kutyákkal (s más cuki állatokkal) lehetett. Mára a séfek és pszichikai sérüléssel együtt élő embertársaink ihlette figurák is felzárkóztak a tutira menés tekintetében. A filmek az öntörvényű konyhafőnökök s még öntörvényűbb autisták lázadásaiban kínálják ízlelgetni azt a nonkonformizmust, amelyet a néző saját, civil életében sosem volna bátor megélni. Persze szigorúan enyhe zavarról lehet csak szó, a köznapi magatartásformáktól látványosan eltérő, ám a néző komfortzónájából kicsit sem kilógó, mondhatni: cuki hendikepről. Ezek között a személyiséget amúgy börtönbe záró, a legegyszerűbb napi tevékenységeket is a túlélésért folytatott küzdelemmé változtató deviáció, az Asperger-szindróma kifejezetten a mókás zsenialitás szinonimájaként szokott megjelenni. A filmek érintettjei picit bogarasak, de van valami egyedien csodás képességük, amelyre végül mindenki büszke lesz.
Jelen olasz dolgozatban van mindhárom: séf, autista, öntörvény. A Michelin csillagos elítélt börtönbüntetés helyett kénytelen főzni tanítani egy bejárós intézet ápoltjait, akik közt naná, hogy van egy ízlelésben verhetetlen fiú, akit aztán versenyre kell vinni. Nem árulom el, hogy összebarátkozik-e a macsó szakács meg a sérülékeny fiatalember, hogy jól be lesz-e olvasva a hősünket börtönbe juttató riválisnak, aki zsűrielnökként feszít a versenyen, s hogy ágyba viszi-e végül a kemény fenekű pszichológusnőt az élvonalba visszakapaszkodó, megjavult séf. Azt viszont nem hallgathatom el, hogy fűszerről itt csak beszélnek.
Forgalmazza a Cirko Film
