Mi lehet vádlóbb, mint egy gyermeki tekintet, mely értetlenül nézi ezt az elidegenedett, érzelemszegény, sérült egzisztenciákkal zsúfolásig telt világot? Valódi klasszikusok és giccses tömegfilmek kedvelt toposza az ártatlan gyerek, akinek meg kell tapasztalnia a felnőttvilág romlottságát. Edward Berger filmje egy kiskamasz fiú bolyongásait követi nyomon: felelőtlenül élt életét álomvilágban átmosolygó partitündér anyuka, egy gyámolításra szoruló kisebb (fél)testvér, továbbá a nevelőintézet bűnözőnövendékekkel szemben tehetetlen alkalmazottai közt próbálja helyét megtalálni Jack. Ütős a szökése, torokszorító az igyekezet, ahogy, hóna alatt a mindenhol teher öcsivel, hiába keresi a pasizni elkódorgott mamát, hitelesek a gesztusok, erős az atmoszféra.
Ám ezzel be is éri az eddig krimi-epizódok kidolgozásában jeleskedő német rendező. Könnyen felébreszti, majd szilárdan meg is erősíti együttérzésünket a fiú iránt, aki abszolút telitalálat: minden mozdulata, grimasza valódi. Az ő szemszögéből láttatott felnőttvilág sérültségére is rögtön ráismerünk, s a kézenfekvő tanulságokat is hamar levonjuk. Hogy a filmből mégsem lesz egy kortárs Négyszáz csapás vagy a tavaly bemutatott, kiváló Maisie tudja párdarabja, az éppen a tantörténet-jellegből adódik. Dramaturgiailag kifullad a film: a sok kudarc monoton halmozása nem felépít, csak újra és újra megismétel valamit – amit azonban már az első öt perc után is tudtunk, sőt, amivel már a főhős is tisztában volt. Így végül
a katartikusnak szánt döntés már nem hordoz töltést.
Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány
