tévésmaci

Kakasbőr

  • tévésmaci
  • 2023. július 5.

Film

Amikor Sztupa és Troché vaskalapot loptak, kellett egy női s egy férfi is.

Egyet a Vaskancellárnak, egyet a Vaslédinek, mondta Troché, de csak viccelt, ami persze a lényegen mit sem változtatott: kellett női vaskalap, férfi vaskalap, utóbbiból 57-es méretű, mert inkább kicsi legyen, mint nagy, mert a nagy, ha rászuttyan az ember fülire, ott fül épen nem marad. Fölszakad a bőr, rosszabb esetben fülszakadás áll be. A nőiből értelemszerűen még kisebb kellett. S ha már kalap, legyen szép is, mert hát egy vas­kalap is lehet ronda, nem elég, hogy beszarik alatta az ember, olyan nehéz, de ha még ronda is, az tök gáz. A baj csak az volt, hogy a béketáborban csak az NDK-ban gyártottak vaskalapot, s kiskereskedelmi forgalomba is csak ott kerültek. Sztupa és Troché kémei bejárták a KGST majd’ teljes területét, sőt Ómafa még Jugoszláviába is elment, állítása szerint még Mirko Tepavaccal is tárgyalt, de semmi, pusztán a Herbstsommer testvérek (Kese és Pityu) jelentették, hogy az NDK-ban dosztig vannak vaskalappal, a hardliner komcsik miatt lehet, gondolta Troché, de ilyenek máshol is voltak, úgyhogy azonmód el is hessegette az écát. Az NDK-ban vaskalapot lopni még a legvonalasabb álmoskönyvek szerint sem jelentett túl sok jót. Nyugaton persze biztosan vannak könnyű és szép vaskalapok, fűzte tovább gondolatai sodronyát Troché, s ellopni még csak-csak, de itthon menten lebuknánk velük, túl szépek lennének, túl könnyűek, meglehet, el sem hinnék, hogy vasból vannak, és biztosan lenne bennük valami vascímke, hogy Made in France vagy ilyesmi, mire azt úgy kifűrészeli, kireszeli az ember, hogy nyoma se maradjon, hát, lemegy a nap. Sztupa nyugodtabb volt, ő szeretett az NDK-ba járni: olcsó és a hazainál nagyságrendekkel jobb koszt, szép városok, kedves emberek és a lányok… Különösen Drezdát szerette, este fölszállt a Keletiben, éjjel kettőkor állt az expressz egy órát Prágában, a resti nyitva volt, adtak kolbászt mustárral és tízfokos Gambrinust, s reggel hatkor már be is futott Drezda szépséges főpályaudvarára – épphogy pirkadt, fölhajtotta a gallért, behúzta a nyakát, s gerade aus! Egyenest be a régi piactéren át a romok közé, éppúgy, mint egy szellem. De ez szabadidős tevékenység volt, most együtt mentek, vaskalapot lopni szólóban tuti nem lehet, hatványozódik a kockázat. De Drezda az stimmelt, sem Sztupa, sem Troché nem tudta elképzelni, hogy Karl-Marx-Stadtban egyáltalán érdemes próbálkozni, Drezda az más volt.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.