Interjú

„Kóbor macskaként jártunk”

Lola Doillon rendező

Film

Tévésorozatként folytatódik a 2000-es évek nagy sikerű európai vígjátéka, a Lakótársat keresünk. A Görögsaláta francia rendezőjével Európáról és az európai fiatalokról beszélgettünk, és persze arról, hogy mi minden változott meg a film bemutatása óta eltelt két évtizedben.

Magyar Narancs: A Lakótársat keresünk 2005-ben kapott egy folytatást, 2013-ban pedig trilógiává bővült. A Görögsaláta ezer szállal kapcsolódik ezekhez a filmekhez: több szereplő is felbukkan, s pár rész erejéig visszatér a rendező, Cédric Klapisch is. Önálló sorozatnak szánták a műsort, vagy a filmek folytatásának?

Lola Doillon: Egy kicsit mind a kettőnek. Miután elkészültünk, sokat gondolkodtunk ezen: van, aki szerint az a legjobb, ha az új nézők először a Görögsalátát nézik meg, aztán a három filmet, míg más úgy véli, épp fordítva ajánlatos. A cél egy saját lábán megálló műsor volt, de nem tudtuk figyelmen kívül hagyni a mozitrilógia örökségét, s nem is akartuk.

MN: Az első filmben még rendezőasszisztensként vett részt, de a Görögsalátának már a vezető írója s az egyik rendezője volt. Milyen szerepet játszott karrierjében a Lakótársat keresünk?

LD: Cédric [Klapisch] annak idején hihetetlenül gyorsan, mindössze néhány hónap alatt rakta össze a filmet. Akkor még nem is sejtettük, hogy ekkora siker lesz, és ennyi folytatást szül. Ha jól rémlik, a testvére barcelonai erasmusos élményei ihlették a forgatókönyvet, a forgatás pedig körülbelül olyan hangulatú volt, mint maga a mozi: egy rakás fiatal összejött és jól érezte magát. A színészek nagy része akkor még ismeretlennek számított, azóta Romain Duris, Cécile de France, Kelly Reilly vagy Audrey Tautou is hatalmas sztár lett. Volt valami öntudatlan báj az egészben, hiába kellett sietősen dolgoznunk, mindenki boldogan és örömmel vett részt benne, ez pedig a végeredményen is meglátszik. Itt találkoztam először Cédrickel, aki azóta már a férjem. Az első részben én voltam az asszisztense, a második epizódra viszont már nem akartam asszisztens lenni, hiszen rendezőként dolgoztam, de a forgatásból mégsem szerettem volna kimaradni, annyira megkedveltem a stábot. Végül részt vettem a werkfilm rendezésében. A harmadik részt viszont nélkülem vették fel, Antoine Garceau volt Cédric asszisztense. Pár évvel később mindhárman közösen dolgoztunk rendezőkként a Call my agent című sorozaton, amely ugyancsak elég jól ment. Amikor felvetődött a Görögsaláta ötlete, Cédric felajánlotta Antoine-nak és nekem, hogy legyünk megint a rendezőtársai.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.