William Friedkin (1935–2023) életműve

Kard által

Film

Önmaga legkíméletlenebb kritikusa és legkitartóbb mítoszépítője, zsánerek közti kötéltáncos, mesterművek és vállalhatatlan fiaskók készítője, a hatalom bírálója és a férfias tekintély tisztelője.

William Friedkin ledobta magáról az evidens címkéket, és nem sokat törődött azzal, hogyan értékeli őt a közvélemény, amíg elérte, amit akart, és úgy forgathatta le filmjeit, ahogyan elképzelte. Még akkor is, ha ezzel konfliktusokat szított, veszélybe sodorta kollégáit és sérüléseket okozott.

*

Friedkin karrierje Hollywood gyökeres és termékeny átalakulása közepette indult. A 70-es évek eleje, az ún. hollywoodi reneszánsz az európai szerzői filmek és az ázsiai mozi bűvöletében telt, ezek friss vért pumpáltak az amerikai filmművészetbe. Az évtized második fele pedig elhozta a nagy költségvetésű, hatalmas tömegeket vonzó filmek korát, amelyek mintául szolgáltak a mai blockbustereknek, ugyanakkor megőriztek valamicskét a reneszánsz narratív és stilisztikai vívmányaiból. Friedkin nem minden tapasztalat nélkül érkezett meg ebbe a felvillanyozó közegbe, de ekkor érett befutott filmkészítővé. Ebben az időszakban állítólag le is tagadott pár évet valós életkorából, hogy a filmes sajtó a nála kicsivel fiatalabb, legendás „movie brats” generáció tagjai közé sorolja (idetartozott Steven Spielberg, Martin Scorsese, George Lucas, Francis Ford Coppola és Brian De Palma is). Coppolával és Peter Bogdanovichcsal kérészéletű produkciós céget is alapított, de abból összeférhetetlensége miatt hamar ki is lépett. A feltörekvő rendező mindig elérte, amit akart, olykor némi hazugság vagy a szabályok áthágása árán is.

Sosem végzett filmes tanulmányokat – sőt egyetemre sem járt –, egy chicagói tévécsatornánál szerzett filmes rutint. Felmenői ukrán zsidó bevándorlók, akik az antiszemita pogromok elől menekültek Amerikába. Munkásosztálybeli apjával feszült volt a viszonya, tanulni nem szeretett, viszont imádott kosárlabdázni (kis híján profi játékos lett) és moziba járni. Bár életrajzában kicsit füllentett arról is, mennyire korán látta Orson Welles Aranypolgárát, a film egyértelműen nagy hatással volt rá, és a filmkészítés felé terelte. Egy helyi csatornánál kapott munkát; a postai feladatoktól pár év alatt a dokumentumfilmezésig dolgozta fel magát. Ezen korszakának legmeghatározóbb darabja a The People vs. Paul Crump (1962), amely egy kilenc éve halálsoron lévő férfi kálváriáját mutatja be. Az amerikai igazságszolgáltatás visszásságait feltáró munka állítólag hozzájárult ahhoz, hogy végül enyhítették Crump büntetését. A felkavaró, szenvedélyes dokumentumfilm felhívta a figyelmet a fiatal filmesre, és gyümölcsöző együttműködést hozott David Wolper producerrel (ennek egyik darabja a Mayhem on a Sunday Afternoon, amely az amerikai futball világába enged betekintést, és megágyazott Friedkin későbbi sportfilmjének, a Csont nélkülnek is).

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Legendák egymás közt

  • - turcsányi -

Az alapító atyák Franciaországban viselt dolgainak meglehetős keletje van vásznon és képernyőn. Gondoljunk csak a John Adams pályáját feldolgozó HBO-sorozatra, vagy éppenséggel a magáért beszélő Jefferson Párizsban című moziműre, a derék Nick Nolte játékával (és James Ivory rendezésében).