tévésmaci

Rókák és pipacsok

  • tévésmaci
  • 2023. november 29.

Film

Amikor Sztupa és Troché az Országos Pecsételő és Iktató Vállalatnál dolgoztak, az ablak volt a mindenük.

Ahogyan ott beesett a fény. Sztupa úgy tartotta, a világon sehol nem esik be pont így. Eshet szebben, fényesebben, jobb szögben, bárhogy, de pont így sehol, s így magunkat is megláthatjuk benne, csak reánk vetül így, a mi árnyékunkat rajzolja ilyen szépre, ahogy görnyedünk az asztal fölé, és pecsételünk, illetve iktatunk. Te mit csinálsz ma, kérdezte Trochétól. Iktatok. Az jó, én pecsételek. Az is jó, hagyta helyben Troché, és iktatott tovább. Nem úgy nézett ki, mint aki bánja, de nem is úgy, mintha élvezné, egyszerűen koncentrált és iktatott. Ebben semmi eltérés nem volt közöttük, Sztupa ugyanígy pecsételt. Különben minden barna volt. Barna volt a munkaköpeny, amelyet viseltek, barna volt az asztal előttük, barnák a székek, a szekrények a falnál, a galéria korlátja, a lépcső, ami felvitt a galériára, az odafenn dolgozók is barna köpenyt viseltek, s hát még a félig behajtott ablaktáblák is barnára voltak mázolva. Az asztalok közti kis folyosócskán barna szőnyeg futott. A következő dolgok nem voltak barnák: Sztupa köpenyének a felső zsebe feletti kicsiny kék csíkok, amelyek attól keletkeztek, hogy Sztupa hajlamos volt időnként kikapcsolás nélkül visszahelyezni ide a golyóstollát – Pax volt, nem bírta túl sokáig a betét, hamar elkezdett pacát hagyni. Tehát nemcsak kék csíkok voltak ott, hanem kék pöttyök is, folyó, folyó, tavacska. Sárga volt a rézkilincs az ajtón, de Sztupa helyéről azt pont nem lehetett látni. S a fal, igen, a fal az olajzöld volt, úgy vállmagasságig, aztán jött egy csík, lehet, hogy régen piros volt vagy bordó, de már teljesen bebarnult. Aztán fölötte a fehér, de az is csak kiemelte a sok barnát. Nézd azt a kis barnát, kapta fel néha a fejét a pecsételésből vagy iktatásból Sztupa, és Troché tudta, hogy a titkárnő halad át akkor a termükön, barna kartotékkal a hóna alatt. Ebbe a nagy barnaságba hullott bele az ablakon a nap sárgája, vagy az esőfelhők szürkesége, kicsit maguk is belebarnulva a kalandba. A nap fényében szállingózó porszemek határozottan barnának tűntek, a szürkület pedig nem tudott kezdeni semmit semmivel, főként nem a sok barnával. Olykor Ómafa is megjelent, nézd csak, itt az igazgató, mondta ilyenkor Sztupa. Trochét nem idegesítették a gépiesen, napi rendszerességgel előbukó mondatok. Neki nem volt semmi baja, amikor kellett, iktatott, amikor meg úgy jött ki a lépés, pecsételt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.