Film

Kéjjel az omnibusz tetején

Tizenkét rendező: Rio, szeretlek!

Film

Eleinte bármennyire is jó ötletnek tűnt, a Cities of Love című omnibuszfilmekből álló sorozat színvonala sajnos monoton csökkenő tendenciát mutat.

Az egyre kevesebb formai, esetleg tartalmi fortéllyal és mind erőszakosabb turisztikai önmarketinggel tüntető filmeknek annyiért valóban hálásak lehetünk, hogy kicsit újra divatba hozták a mindig is mostohagyermekként kezelt rövidfilmet. Másrészt bizonyították valamelyest azt is, hogy a városimázsfilmeknek sem kell feltétlenül úgy kinézniük, mint egy mozgóképes útikönyvnek.

Ettől függetlenül a Rio, szeretlek! egy széttartó, hullámzó minőségű, összefüggéstelen filmfüzér (azaz az omnibusz műfaj összes létező csapdájába belesétál). A történeteknek még a korábbi epizódokhoz képest is kevesebb értelmük van, és még kevésbé sikerül a különböző direktorok által készített darabokat egymásba fűzni. Itt tényleg minden csak arról szól, hogy a valóban földöntúlian gyönyörű Rio de Janeirót mutogathassák, miközben lágyan hullámzik a bossa nova. Ami meglepő, hogy a megszokott brazil klisétárból kimarad a riói karnevál, viszont a szegényég – még ha elszigetelt jelenségként is, de – megjelenik több epizódban is (a probléma persze fel is oldódik az életörömben és a szerelemben). Csakhogy ami a film hiányossága (hullámzó színvonal), az egyben erénye is: még a legrosszabb omnibusz-filmben is akadnak kiemelkedő pillanatok. Jelen esetben a Fernando Meirelles rendezte, dialógus nélküli, ritmusokra, dallamokra és színekre épülő epizód az összeállítás csúcspontja. Vagy ott van Sang-soo Im vámpíretűdje, nos, az minden tekintetben kilóg a filmből, mégis élvezhető darab. A többi, hát, olyan, mint Stephan Elliott epizódja, ami a maga bugyután romantikus mágikus realizmusával tűnik ki: Ryan Kwanten a Cukorsüveg-hegyet megmászva rátalál a Bebel Gilberto bossa nova királynő képében daloló Cupidóra. Nadine Labaki többszörös önreflexiót hajt végre: önmagát alakítja, amint egy papba beleszerető apácát játszik egy filmben. A papot Harvey Keitel adja, így némileg érthetőbbé teszi az elszabaduló érzelmeket. A legrosszabb hír viszont kétségkívül az, hogy a leggyengébb darabokat épp Paolo Sorrentino és John Turturro rendezte.

És még hátravan egy sanghaji és jeruzsálemi menet…

A Vertigo Média bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.