Film

Kéjlak

  • Szabó Ádám
  • 2015. április 6.

Film

E film változatai közötti legnagyobb eltérés a címbeli névelő használatában van – a magyar cím bölcsen ezt a különbséget is elmossa. Erik Van Looy 2008-as, belga eredetijét (névelő nélkül!) holland szakmunkások forgatták újra két évvel később (ugyancsak puritánul, névelő nélkül), jelenetről jelenetre. A tengerentúlra vélhetően ismét tök ugyanaz a szkript utazott, s a csomaghoz az eredeti rendezőt is hozzácsapták, mint a címhez a the szócskát.

A második rókabőrtől tehát sok újdonságot igazán nem várhattunk. A történet középpontjában ismét öt nős férfi áll, akiket törékeny barátságukon kívül egy közös tetőtéri lakás köt össze. Ide szervezik légyottjaikat, feleségüket kicselezve, egészen addig, míg egy vérbe fagyott hulla be nem piszkítja a hidegen high class lakás makulátlan selyem ágyneműjét. A tettes biztosan közülük való, az pedig már az első pillantásra egyértelmű, hogy mind számí­tóak és mocskosak – a megannyi flashback a hulláig vezető stikliket mutatja be. Mivel az első sokat ígé­rő szemezéstől az utolsó dühkitörésig mindenben a belga változatot másolja a film, annak gyerekbetegségeit is megörökölte. Ilyen például az idősíkugrások okozta döccenők és a hasonszőrű filmek állandó velejárója, a végecsavar: itt előkészítetlen, üres és abszolút hiteltelen.

A legnagyobb rejtély mégis az, hogy hova tűnt 20 perc a játékidőből – az amerikai verzió ugyanis ennyivel rövidebb az eredetinél. Feszesebb ettől a húzástól ugyan nem lett a mű, de a hollywoodi változatban a fickók sármosabbak és jobban öltözöttek, a nők pedig szexibbek és kihívóbbak.

Forgalmazza a Big Bang Média

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.