Rajzfilm

Csoda Dublinban

Tomm Moore: A tenger dala

  • Kovács Bálint
  • 2015. április 6.

Film

Az Oscarra is jelölt ír rajzfilm kampányol egy kicsit a szomorúságnak.

Persze meséről van szó, tündérmeséről: egy kislányról, aki a vízben fókatündérré változik, bagolyboszorkányról meg mérföldes szakállú mesemondó csodabácsiról. Egy felesége elvesztése óta mogorva apáról, egy szó szerint elanyátlanodott fiúról, a hatévesen is még néma kislány testvérről meg a rejtélyről, ami az anya eltávozását övezi. A gyerekek által felfedezni, a felnőttek által végleg elveszejteni akart, fura holmikat rejtő ládikóról és megmentésre váró, sorra kővé váló tündérekről. Mindez sötétszürkés hangulatával együtt is bájos tud lenni, mert Tomm Moore és William Collins tökéletes arányérzékkel keveri bele a visszafogott humort a zűrösebb ügyekbe is, a kedves gesztusokat, finom gegeket a baljós árnyakba is, szövevényes, izgalmas, hihetetlenül fantáziadús sztorijuk dramaturgiájában fittyet hányva a kopottas hollywoodi sablonoknak.

S ahogyan üdítően egyedi a hang, úgy tűnik kuriózumnak a látvány is. Nemcsak azért, mert minden képkocka olyan, mint egy-egy önmagában is varázslatosan szép akvarell, és nemcsak azért, mert egészen meghökkentő könnyedséggel áll össze egységgé a mesés tengermély meg a valódi, koszos-füstös-forgalmas Dublin csodamentes világa, hanem azért is, mert A tenger dala az elsőtől az utolsó percig, a vászon minden négyzetcentiméterén egész egyszerűen szemet gyönyörködtető. Itt a cuki úgy tud tényleg aranyos lenni, úgy, hogy az obligát kutya és a két kisgyerek mellé még tündéri fókák, fókatündérek és manók is kimondottan gyakran bukkannak fel a vásznon. Még sincsenek csúnya, ijesztő gonoszok és elragadó pozitív hősök – ahogyan a történet is jóval árnyaltabb az ilyesfajta leegyszerűsítéseknél. Senki sem makulátlan, senki sem direkt rosszindulatú, mindenkinek megvan a maga igaza, kimondatott tanulságról sincs szó, mégis, a néző – életkorra való tekintet nélkül – tízpercenként kap valami olyat, amiből már egyért is érdemes rajzfilmet készíteni.

Forgalmazza a Szabolcs Cinema Kft.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.