VERZIÓ melléklet

Kijev/Moszkva 2.

  • Urfi Péter
  • 2015. december 5.

Film

Az előző rész tartalmából: miközben 2013 telén ukránok tüntetnek a Maidanon, a nép egyszerű gyermekei kamerát – vagy telefont – ragadnak, és videóra veszik a később történelminek bizonyuló eseményeket az ukrán és az orosz fővárosban. Ezekből az esetleges felvételekből, illetve hírvideókból és profik által forgatott jelenetekből áll össze a film első része. A Verzión a rendhagyóbb második rész látható, amely az előbbivel párhuzamosan készült, hasonlóan izgalmas és zavaros körülmények között. Nem tudjuk ugyanis, kik készítették az egyes etűdöket: maguk a szereplők, az ismerőseik, esetleg számukra ismeretlen amatőr vagy diákfilmesek, vagy az egész projektet összefogó, a közösségi dokumentumfilmek szervezésében már szép sikereket felmutató profik, köztük a kamerát egyaránt jól forgató Pavel Kostomarov producer és Elena Khoreva rendező.
A szerkesztésért mindenesetre ők felelnek, és remek munkát végeztek: jó ritmusban követik egymást a mini portrék, amelyek ugyanabból a szakmából mutatnak be egy-egy embert Moszkvában és Kijevben. Két mentős, két tanár, két hivatásszerűen medvének öltöző köztéri szórakoztató… A Janukovics-párti sármos fiatal politikus és a csinos putyinista képviselőnő munkáját bemutató képsorok minden kockája aranyat ér, a többiek élete viszont már távolabb esik a politikai izgalmaktól. Egyes részek akár unalmasnak is tűnhetnek, de az egész felől ez is értelmet nyer: pont az adja ugyanis a film hitelét, hogy a hétköznapokat is evidensen közérdekűnek tételezi, vagyis az sem marad ki belőle, akivel a forgatás hetei alatt igazából nem történt semmi különös. A moszkvai pincér legizgalmasabb tette például annyi, hogy ellóg a munkából. A mosolygós, naiv kijevi pincérlány viszont egyszer csak szögre akasztja az egyenruháját, és leül egy közepesen szétvert zongorához a rohamrendőrök sorfala elé, hogy indulókat énekeljen a tüntetőknek.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)