VERZIÓ melléklet

Kis határ

Film

A kísérleti dokumentumfilm azt próbálja kideríteni, mit jelent ma Európában a határ. Lisbeth Kovačič kamerája bejárja a magyar–osztrák határvidéket, az omladozó, Schengennel funkciójukat vesztett épületeket, ahol minden azt sugallja, hogy a két ország között már nincs választóvonal. Ahogy sorra bontják le az átkelőhelyeket, őrbódékat, olyan érzésünk támadhat, hogy valamiféle természetes állapot tér vissza, a szabad mozgás eszménye, melynek útjában eddig mesterséges akadályok álltak. Közben különböző nemzetiségű emberek hangját halljuk (az arcukat sohasem mutatják), akik mégis bőrükön érzik a határ meglétét. Magyarok, akik Ausztriába járnak át dolgozni, osztrákok, akik fogászati kezelésekre jönnek Magyarországra, menekültek, akiket épp az osztrák–magyar határ választ el Nyugat-Európától. Nekik nagyon is létezik az, ami nekünk már láthatatlan. Bár nem beszélnek róla, mégis nyomasztó aktualitásként van jelen itt a menekültválság miatt visszaállítani szándékozott határellenőrzés lehetősége.

Kovačič erős koncepcióval dolgozik: hideg felvételein alig látunk embert, a személyes beszámolók mégis intimitást adnak a filmnek. A szöveggel is játszik: a monológokat a képekbe integrálja, vagy a tájékoztató feliratokat felhasználva ad új értelmezéseket a határ fogalmának (pl. a nemzeti dohányboltok kétnyelvű felirata). Régi térképeken és turistajelzéseken (Vasfüggöny túra) az osztrák–magyar határ történeti nyomait is feltárja. Rövidsége ellenére is összetett és szuggesztív dokumentumfilm, mely időszerű kérdéseket tesz fel arról, hogy kinek mit jelent a határok átlépése.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.