VERZIÓ melléklet

Kis határ

Film

A kísérleti dokumentumfilm azt próbálja kideríteni, mit jelent ma Európában a határ. Lisbeth Kovačič kamerája bejárja a magyar–osztrák határvidéket, az omladozó, Schengennel funkciójukat vesztett épületeket, ahol minden azt sugallja, hogy a két ország között már nincs választóvonal. Ahogy sorra bontják le az átkelőhelyeket, őrbódékat, olyan érzésünk támadhat, hogy valamiféle természetes állapot tér vissza, a szabad mozgás eszménye, melynek útjában eddig mesterséges akadályok álltak. Közben különböző nemzetiségű emberek hangját halljuk (az arcukat sohasem mutatják), akik mégis bőrükön érzik a határ meglétét. Magyarok, akik Ausztriába járnak át dolgozni, osztrákok, akik fogászati kezelésekre jönnek Magyarországra, menekültek, akiket épp az osztrák–magyar határ választ el Nyugat-Európától. Nekik nagyon is létezik az, ami nekünk már láthatatlan. Bár nem beszélnek róla, mégis nyomasztó aktualitásként van jelen itt a menekültválság miatt visszaállítani szándékozott határellenőrzés lehetősége.

Kovačič erős koncepcióval dolgozik: hideg felvételein alig látunk embert, a személyes beszámolók mégis intimitást adnak a filmnek. A szöveggel is játszik: a monológokat a képekbe integrálja, vagy a tájékoztató feliratokat felhasználva ad új értelmezéseket a határ fogalmának (pl. a nemzeti dohányboltok kétnyelvű felirata). Régi térképeken és turistajelzéseken (Vasfüggöny túra) az osztrák–magyar határ történeti nyomait is feltárja. Rövidsége ellenére is összetett és szuggesztív dokumentumfilm, mely időszerű kérdéseket tesz fel arról, hogy kinek mit jelent a határok átlépése.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.