A Jókai utca 4. Budapest szíve, mondhatni, minden út a Klub FM 98-ba vezet, csak eddig nem tudtunk róla. A Klub FM 98 egy patinás szocreál intézmény (új) neve, melyet a Tilos Rádió ébresztett fel szakszervezetis álmából. Remélhetőleg tartóssá válik a kapcsolat, és megint lesz egy hely: egy olyan szordínós, középméretű, ülős fajta. Gary Lucas koncertjén is voltunk vagy hetvenen.
Ez a szám nem tűnhet túl magasnak - kivált, hogy Lucas egyike a világ legjobb gitárosainak -, de ne gondolja senki, hogy New Yorkban másképp van. Lucas a Knitting Factory előadói és kiadói körébe tartozik: masszív a presztízse, kitűnő a sajtója, bókol neki az összes downtown-legenda, vagyis elmennek rá legalább harmincan. Ennek a körnek ekkora a generálközönsége - talán csak John Zorné és John Lurie-é vaskosabb -, mégsem kérdőjelezhető meg a súlya; a kínosabb kérdéseket legfeljebb a megélhetés veti fel. Olyankor jönnek a reklámfilmek, jobb esetben a popsztárok lemezein/koncertjein való közreműködés, amit arrafelé senki nem tart kurvulásnak; merthogy dolgozni kell, élni kell. És vannak a turnék, húzós piac az európai, lehet CD-t árulni, pólót árulni, ami a királyság maga.
Lucas is árult persze, ha már van lemeze: hat. Ezek a lemezek soha nem kerültek forgalomba Magyarországon; most is úgy tűnt, inkább Captain Beefheart egykori gitárosát, mint Gary Lucast kísérte figyelem. Lucas amúgy igen jó passzban volt, kisimult az arca, levágatta a haját, hízott is kicsit; izgatottan méregette, hányan lesznek, jönnek-e még. Úgy tudom, pár évvel ezelőtt volt valami egészségügyi gondja, a kollégái koncertet szerveztek a támogatására. Hát most rendben volt, hál´ isten.
A Kraftwerk Autobahnjával nyitott, Németország egyesítésére dolgozta át ezt a számot, a német himnusz és Wagner lovagló walkűrjeinek beleapplikálásával. A német történelem Lucas egyik vesszőparipája: Lengyelországban élő rokonait a németek semmisítették meg a második világháborúban. Az 1988-as Berlini Dzsesszfesztiválra a Kristallnachttal érkezett, majd ´91 tavaszának drezdai újfasiszta felvonulására reflektálva, Nazis Out Of Dresden Now címmel írt darabot a "történelem rémálmától" tartva: ami megtörténhetett, az megtörténhet újra. Lucas zsidóságának - melyet ezúttal is rendre, már-már kényszeresen hangoztatott - ugyanakkor van egy másik oldala is: a családfa gyökereinek a kutatása. Mint koncert előtt mesélte, apukája a Lichtenstein nevet változtatta Lucasra, a család apai ága alighanem cseh vagy magyar származású. Tavaly egy prágai zenekarral, az Urfausttal készített albumot (The Ghosts Of Prague), a prágai zsidó Frankensteinhez, a Gólemhez intézett filmzenéjéből pedig játszott most is, megint. (Ezt adta elő ´93 őszén a PeCsában, a Zorn által megálmodott Radikális Zsidó Zenei Fesztiválon. Lucas egyébként inkább a Zsidó Alternatív Zene címkét használja, mindazonáltal Zorn Tzadik nevű kiadójánál jön ki következő albuma: zsidó dalok gyermekek számára.) A Gólem Lucas első lemezén, a Skeleton at the Feast címűn hallható, szólólemez, akár a tavalyi, a Mississippi-bluesokat, Wagner-darabokat és harmincas évekbeli kínai slágereket elegyítő Evangeline. Robert Johnson, Hank Williams, Blind Blake és társai visszatérő szereplői Lucas felvételeinek, mint ismeretes, Beefheartnak köszönheti ezt az örökséget. Az együtt töltött öt év, az együtt készített két album (Doc At The Radar Station, Ice Cream For The Crew) kíséri, amíg csak él, most is előkerült egy Beefheart-dal, ha jól értettem, a vendéglátó Tudósok akaratára.
Miként - a tavaly a Mississippibe fulladt - Jeff Buckleyról sem lehetett megfeledkezni. Buckley, mielőtt szólókarriert kezdett, Lucas Gods and Monsters nevű zenekarában énekelt; Grace-albumának Lucas írta a címadó dalát. Ezzel idézte meg, persze, de mint korábban mondta, van egy tucatnyi számuk, amelyekből majd még kerülhet Buckley posztumusz albumára.
A Gods and Monsters lemeze, amúgy mintha kimaradt volna, ahogy Lucas másik zenekaráé, a - John Langforddal, Tony Maimone-nal alakított - Killer Shrewsé is. Mintha. De végül is mindegy. Akik kevésbé élvezték Lucas koncertjét, így is arra hivatkoztak, túlzottan változékony volt, a számtalan eltérő íz közömbösítette egymás hatását. Magam is az "együgyű" dolgokat szeretem jobban, bár értem én Lucast: vigyáznia kell, hogy mindhárom szerelme, a húszas években született dobrója, a 46-os Gibsonja és a 63-as Stratocastere azonos gondoskodást kapjon, féltékeny ne legyen. Ezt komolyan mondom, nem beszélve a szemplerekkel, effektekkel teremtett "elektronikus szimfóniáról". És azt is értem, hogy meg akarta mutatni mindazt, ami - a bluegrasstól a pszichedéliáig - Gary Lucas. Ha már ott voltunk vagy hetvenen.
- marló -
Klub FM 98, 1998. január 17.
