Kosztolányi és Ben Gazzara - Mathieu Amalric színész, rendező

Film

Szkafander és pillangó, Quantum csendje, Ha te nem lennél - néhány a háromszoros César-díjas színész híres jelenései közül. A héten rendezőként is bemutatkozik Pesten, a Cannes-ban rendezői díjat nyert Turnéval.

Magyar Narancs: Rendezőaszszisztensként kezdte...

Mathieu Amalric: Sokfelé megfordultam a kamerák mögött, volt, hogy a vágásban, volt, hogy a felszolgálásban segédkeztem. Jó kis tanulópénz volt, főleg, hogy eredetileg rendezőnek készültem, és meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer valaki szerepet ad egy filmben. De jött Arnaud Desplechin.

MN: Jó muri volt az ételkihordás?

MA: Hogyne. Emlékszem, Peter Handke L'absence című filmjének forgatásán többek közt Bruno Ganznak és Jeanne Moreau-nak szolgáltam fel, vittem ételt-italt, amire épp a színészeknek szükségük volt, leszedtem a tányérokat, amikor végeztek, ahogy azt egy rendes pincér csinálja. Moreau azonban állandóan tiltakozott, nem akarta, hogy kiszolgálják, mindent maga akart csinálni, mert nemrég maga is egy hasonló szerepet alakított; a Grüber rendezte Zerline (Hermann Broch A bűntelenek című regényéből Zerline, a szobalány naplója címmel készült színpadi változat Klaus Michel Grüber rendezésében - a szerk.) címszerepét játszotta színpadon.

MN: Első asszisztensi munkáját Louis Malle Viszontlátásra, gyerekek! című filmjében kapta. Zsidó családban nőtt fel, Malle filmje (a franciaországi német megszállás alatt egy katolikus iskolában rejtegetett zsidó fiú és egyik osztálytársa barátságának történetét meséli el - a szerk.) személyesen is érintette?

MA: Édesanyám Lengyelországban, zsidó családba született, de túlzás lenne azt mondani, hogy zsidó családban nőttem fel. Anyám minden porcikájában párizsi lány volt, nem sokat tudott a zsidó kultúráról, így családilag rám sem öröklődött semmi. Az én zsidóságom, nem is tudom, talán amikor Lubitsch-filmeket nézek, akkor érzek valamit, aminek köze lehet ehhez, de fogalmam sincs, miért. Vagy ott van Kosztolányi; fogalmam sincs, hogy akár ő, akár Lubitsch zsidó volt-e, nem is ez a lényeg. Van azonban valami Lubitsch humorában vagy Kosztolányi írásaiban, valami kelet-európai érzés, ami nagyon közel áll hozzám.

MN: Hogyan bukkant Kosztolányira?

MA: Nem én, hanem az édesanyám bukkant rá. Könyvkritikusként dolgozott, jártas volt a külföldi irodalomban. Kosztolányi novelláját, A kis dráma a ruhatárbant meg is akartam filmesíteni, de az élet és Arnaud Desplechin közbeszólt. Épp az adaptáción dolgoztam, amikor Desplechin hívott, hogy szerepeljek az Összeveszésem története című filmjében. De nem tettem le Kosztolányiról, egyelőre a látványterveknél tartunk, de persze pénzt is kéne szerezni valahonnan.

MN: Gondolkodóba ejtette Desplechin felkérése? Elvégre rendezőnek készült, nem színésznek.

MA: A számítógép előtt ültem, előttem a majdnem kész Kosztolányi-szkript, amikor megcsörrent a telefon, és Desplechin közölte, tiéd a szerep. Tisztán emlékszem, mi futott át az agyamon: oké, ezt a szerepet most elvállalod, de utána csinálod a magad dolgát, akármilyen édes is a színészélet. Mert mi is a színészet? Merő szórakozás, mint egy luxusvakáció teljes ellátással. Ebben nagyon is egy véleményen vagyok Mastroiannival. Jó a pénz, szépek a nők, és a kávéra sincs gondod, mindenki a kedvedben akar járni. Csodás egy élet! De az ember könnyen el is lustulhat eközben. Ezért is figyelmeztettem magam, nehogy elfelejtsem, mit is akarok valójában. Elkészíteni a saját filmjeimet.

MN: Vincent Lindon mondta nemrég, hogy nem érdekli a rá osztott karakter lélektana. Ha megmondják neki, az illető milyen autót vezet, milyen ruhát hord és mi a foglalkozása, a többi már megy magától.

MA: Igen, ezek sokszor lényegesebb fogódzók, mint a hosszas lélekelemzés. Egyébként meg hol van az megírva például, hogy egy tragikus hír hallatán mélységes fájdalomnak kell kiülnie az ember arcára?! Ennyi erővel bármi más is kiülhet oda, annyiféle reakcióra képes az ember. Megcsal a feleséged, és épp most bizonyosodtál meg róla? Na, milyen arcot vágsz egy ilyen esetben? Lehet fájdalom, de lehet megkönnyebbülés is, hogy végre szabad vagy, ki tudja?

MN: Azt nyilatkozta, hogy amióta eljátszotta a Quantum csendje című James Bond-film főgonoszát, veszélybe került az inkognitója.

MA: Azért a helyzet nem olyan vészes. Ahhoz továbbra is tartom magam, hogy nem vállalok tévés fellépéseket. Nehogy már valaki azért ismerjen fel, mert előző nap valami tévéshow-ban szerepeltem. Más, ha egy filmből emlékszik rám valaki, azt jól viselem. De a legjobban azt viselem, ha élhetem a magam életét, és ebben senki sem akadályoz.

MN: Azt is mondta a Bond-gonoszról, hogy majdhogynem úgy verekszik, mint egy nő.

MA: Igen, mert ez egy olyan fickó, aki soha nem tanult verekedni. Nem valami magasabb rendű harcművészet szellemében cselekszik, hanem egyszerű hisztériából. De ugyanúgy kidolgoztuk minden mozdulatát, mintha tanult harcos lenne.

MN: A Turné című film főszereplője viszont a saját mozdulatait is az amerikai filmekből veszi.

MA: Mert a kelleténél egy kicsivel talán jobban szerelmes az amerikai filmekbe. Olyan akar lenni, mint Ben Gazzara az Egy kínai bukméker meggyilkolásából.

Neked ajánljuk