Kutyaröpte

Amikor Sztupa és Troché felkeresték Sztupa ősz öregapját, annak egy racionális oka volt, mégpedig az, hogy nála lehetett a legjobban polgárháborúsat játszani.

Amúgy rendes, kretén ember volt, nagy kiterjedésű, az a szigeti fajta. Keveset beszélt, vagy annyit sem, de azt is őzve. Nem úgy őzve, mint a szögediek, úgy mindenki tud. A szigetiek pont fordítva őztek. A szögedi azt mondja, hogy embör, a szigeti azt, hogy ömber, a dömper helyett pedig dempört mond, de szerencsére kevés dömper járt a Szigetbe, mert ez a dempör baromi idegesítő volt.

Kezdetben jól ment minden, Sztupa a combját csapkodva vágtatott körbe a kerek ágyás körül hű fehér paripáján, s fennhangon üvöltötte a Dixie-t. Troché a házmagasságig nyúló sűrű mogyoróbokrok alatt vezette loppal maroknyi csapatát, indián felderítőket küldött előre, s engedélyezett egy rövid pihenőt. A felderítők visszatértek, jelentették, hogy ellenség a láthatáron. Sztupa nem is sejtvén, hogy az előbb kikémlelték, elunta a vágtát, s hátasát kötőféken vezetve itatni vitte. Maga is letelepedett a vályú mellé, a kúthoz, s szólította egyik szolgálóját, az ifjú Jimet. Jim, Jim, hol bujkálsz, te ördögadta. A kis Jim lihegve érkezett. Hozzad gyorsan öreg bendzsóm, ugrás! Igenis, master, és Sztupa kilopta ügyesen nagyapja bendzsóját a titkos szobából. Játszani nem tudott, de a nagyapja sem, viszont jól dobolt rajta az ujjaival, s közben úgy is csinált, mintha pengetne, akár pengethetett is volna, hisz’ mindent túlharsogott az éneke: I wish I was in Dixie, Hooray, Hooray! In Dixie’s land, I’ll take my stand to live and die in Dixie! Away, away, away down South in Dixie! Away, away, away down South in Dixie!… Troché úgy érezte, itt a pillanat, amikor támadni kell! Lecsatolta oldaláról, kivonta hüvelyéből a kardját, némán sorakozót parancsolt az embereinek, de ekkor váratlan dolog történt.