62 éves legenda. A nap szépe, a Tristana, az Iszonyat, A cherbourgi esernyők, A Mississippi szirénje, Az utolsó metró, A Vendoöme tér asszonya, az Indokína sztárja e héttől a Ha te nem lennél című francia filmben látható a pesti mozikban. A Berlinalén beszéltünk vele.
*
Magyar Narancs: Ön kész mítosz. A mozi istennője.
Catherine Deneuve: Csak az igazság számít. Arra kellene mindenkinek figyelnie. Zavar, ha afféle királynőnek tekintenek. Köszönöm, de inkább sétálok az emberek szintjén.
MN: Egyedül jár-kel az utcán?
CD: Persze. Átlagos az életvitelem. Elmegyek az unokáimért az iskolába. Nem veszem magam körül olyan személyzettel, amelynek az lenne a dolga, hogy felügyeljen rám.
MN: És hogyan reagálnak önre az utcán?
CD: Látom a szemükben a csodálkozást. Amikor odajönnek hozzám, és azt mondják, hogy "maga még mindig milyen szép!", csak mosolygok. Fogalmuk sincs, hogy mindig ezt hallom mindenkitől.
MN: Hízelgő, hogy a férfiak a megszállottjaivá válnak?
CD: A megszállott és heves szenvedély nem azonos a szerelemmel. Megveszekedetten rajonghatunk valakiért, de attól még nem biztos, hogy szeretjük is. A megszállott szenvedély extrém állapot, mániákus dolog, kicsit olyan, mintha betegség lenne, a szerelem kóros változata, amikor az ember eléri azt a pontot, hogy akár képes megölni a szerelmét. Ha valaki megszállottan imád, ne vedd készpénznek arra vonatkozóan, hogy szeret is.
MN: Új filmjében elég aprócska szerepet játszikÉ
CD: Meg is lepődtem, amikor elolvastam a forgatókönyvet. Gondoltam, visszamondom: bocsánat, de ez túl rövid nekem. Csakhogy a könyvet jónak és eredetinek éreztem, végül elvállaltam.
MN: Pszichiátert játszik. Jár terapeutához? Vagy találkozott szakemberrel kifejezetten a szerep kedvéért?
CD: Nem. Tanultam eleget ahhoz az életben, hogy képes legyek eljátszani egy pszichiátert vagy bármi mást.
MN: A közelmúltban nyilvánosságra hozott visszaemlékezéseiben úgy jellemzi magát, mint katonát. Ez az utolsó dolog, amit feltételeznénk önről.
CD: Azt írtam, engedelmes kiskatona voltam - ez nem ugyanaz. Olyasvalaki, aki nem panaszkodhat, csak megy tovább, küzd, megtesz minden tőle telhetőt. Amikor azt a naplóféleséget írtam, fogalmam sem volt arról, hogy egyszer megjelenik. Következésképp az anyag nagyon személyes jellegű.
MN: Közel száz filmet forgatott. Mi tartja ébren az érdeklődését?
CD: Ma is éppúgy imádom a mozit, mint valaha. A mozi evolúciója tény, de ami érdekel, az nem változott. Rendkívüli rendezőkkel dolgozhattam. Jacques Demy, Polanski, Francois Truffaut, Jean-Paul Rappeneau, André Téchiné - ők állnak a legközelebb hozzám. Truffaut-hoz és Téchinéhez emberileg is szoros kapcsolat fűzött, Téchiné szereti meztelenre vetkőztetni a színészeit (persze lelkileg), nagy bátorság kell, hogy belemenj. Szükségem van az izgalomra. Szerzői filmes rendezőkkel, vérbeli auteurökkel akarok dolgozni. Gyakran próbálkozom fiatal rendezőkkel, még akkor is, ha időnként bukunk egy nagyot. De bízom bennük, és megpróbálom megérteni a szándékaikat. Egy film felkínálása olyan, mint a leánykérés: ne az értelmén rágódj, inkább azt nézd, mit nyit meg benned - jelen esetben a forgatókönyv. Sajnos nem túl sok izgalmas dologgal keres-nek meg mostanság. A nagyszerű olasz-francia koprodukcióknak is leáldozott.
MN: Ezért írt levelet Lars von Triernek, hogy dolgozni akar vele?
CD: Láttam a Hullámtörést, és tudtam, hogy hosszú ideje készül egy filmre, amit Európa több országában forgatna. Úgy éreztem, ez jó lehetőség arra, hogy találkozzunk, ha már úgyis a közelben fog forgatni. Nem mintha meghaltam volna azért, hogy vele dolgozzak. Csakhogy ezt a projektet végül elvetette. Azt válaszolta, egy musicalre készül Björkkel, van benne egy szerep, amelyet eredetileg színes bőrű nőre írt, de szívesen odaadná nekem. Párizsban dolgoztam A Vendoöme tér asszonyán, hétvégén felültem a repülőre, és másnap már a Táncos a sötétbenen dolgoztam. Iszonyú fáradt voltam, de tudtam, utólag bánnám, ha kimaradok. Később szó volt arról, hogy újra együtt dolgozunk, de nem beszéljük ugyanazt a nyelvet, messze lakunk egymástól, és ő nem utazik.
MN: Nem tart attól, hogy az új generáció előbb-utóbb elhomályosítja a rangidős színészóriásokat?
CD: Vannak tehetséges fiatal színészek, mint Vincent Cassell vagy Audrey Tautou, de ennél sokkal több minden van, amit becsülni lehet. Mondja meg az olvasóinak, hogy egy kicsit erőltessék már meg magukat. Mit is mondhatnék? Roppant nehéz fennmaradni a mai filmvilágban. Minden felgyorsult. Ahelyett, hogy a kezdő színészek több rendezővel is kipróbálnák magukat kisebb megbízásokban, hamar kapnak egy főszerepet, és ha megbukik, őket is félreállítják. Ez nagyon szomorú. Ha ma lennék fiatal, nem biztos, hogy színésznőnek állnék! Ma mindenkinek nagyon nehéz, azoknak a nőknek, akik alapvetően az arcukból és a megjelenésükből élnek, még inkább.
MN: Manapság bokszolni kell, hogy a legjobb női főszereplő Oscarját hazavigye az ember.
CD: És ön szerint ez olyan nőies dolog? Nem biztos, hogy szíve-sen dolgoznék együtt Clint East-wooddal.
MN: Hisz benne, hogy egy régi kapcsolat mindig újra kezdhető?
CD: Igen, miért ne? Hiszem, hogy a szerelemben minden lehetséges. A szerelem nem vár a dön-tésünkre. Nincs fölötte szavunk. Meglep minket, éppen amikor nem számítanánk rá. A vágyainkra nem gyakorolhatunk hatást, azok nagyon erős érzések. Küzdeni lehet ellenük, de megszüntetni őket nem. Nem vagyok biztos abban, hogy meg tudom-e mondani, mit jelent a szerelem. Érzem, ha szerelmes vagyok, de nem tudnám definiálni. Egyszer vásároltam a péknél, ott állt egy férfi egy jegygyűrűvel, és magyarázta, hogyan akarja belerakatni a gyűrűt a süteménybe. "Süssék bele pontosan a közepébe."
