De a vásárcsarnokbeli nyitókép dinamikus kézikamerás felvételei elütnek a későbbi anyag tradicionális dokfilmes statikusságától. A második részben megértjük, miért. A filmtörténeti anyag ugyanis egy mai kísérlet dokumentumává szélesedik: el lehet-e juttatni a társadalom árnyékban élő, ugyanakkor egyre szélesedő rétegeihez a róluk szóló dokumentumfilmet? Az egykori BBS-ben filmező és a köréjük csoportosuló értelmiségiek arról beszélnek az első részben, miként tudtak hasonló dolgot elérni a Kádár-érában. A hatalom szándéka ellenére eljutottak azokhoz, akikhez akartak. A BBS-doksik forgalmazása nem volt kötelező, vagyis a szavak akkori hatalmi szótára szerint: nem volt kívánatos. Pedig éppen azért forgatták őket, hogy beszéljenek róluk, felkavarjanak olyan témákat, amelyeket a hatalom kizárt a hivatalos kommunikációból. Azt találták ki, hogy ha a hagyományos filmforgalmazásba nem tudnak bekerülni, a társadalmat átszövő egyéb csatornákat fogják használni: filmklubokat, pedagógus-továbbképzéseket, KISZ-vitákat stb. Az ötlet bevált, az úgynevezett "társadalmi forgalmazás" célba ért. Aztán a BBS-esek összevesztek egymással, a jól működő underground projekt abbamaradt. A konfliktus azonban nem üt át Kodolányi filmjén. Az egykori szereplők közül Vitézy László, Dárday István tompán beszél a múltról, nincs bennük hév. Furcsának tűnhet, hogy filmmel dolgozó emberek sótlanul, fényérzéketlenül adják elő életük jelentős drámáját. Mi lehet a visszafogottságuk oka? Kodolányi nem mondja ki, de rájövünk. A társadalmi forgalmazásba kerülő filmek a társadalomnak a hatalom számára láthatatlan szegmenseivel foglalkoztak: társadalmilag érzékeny, vagyis balos munkák voltak. Az "ellenzékiség" szociális elkötelezettséggel párosult. Éppen ezért nehéz szembenézniük a múltjukkal az azóta arisztokratikus jobboldalivá vált embereknek. Vitézy az NMHH Médiatanácsának pályázatait bíráló bizottságok elnöke, családja a hatalmon levő párt egyik legpotensebb famíliája. Dárday az udvari értelmiségieket tömörítő Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője. A jobboldali hatalom pozícióiban csupán hímezni-hámozni lehet az egykori elkötelezett baloldaliságról.
De Kodolányi tovább megy: a második részben az érdekli, vajon milyen lehetőségei vannak ma a társadalmi forgalmazásnak. Balogh Rodrigó színtársulatával elviszi egy tatabányai hátrányos helyzetű iskolába az egyik BBS-filmet, és a vetítés után drámapedagógiai módszerekkel próbálják feldolgozni az élményt. Az erről készült felvételeken kerül összhangba forma és tartalom. Az iskolai foglalkozást kézből forgatták egy sötét teremben. Hiszen kísérletről van szó, ha tetszik, sötétben tapogatózásról: van-e létjoga az alternatív forgalmazásnak, van-e olyan csatorna vagy módszer a kereskedelmi és az államilag finanszírozott tévék és mozik szélárnyékában, amelyen eljuttatható társadalmilag releváns tartalom az emberekhez?
A dokura a Médiatanács adott pénzt egy fideszes intézményen, a MaNDA-n keresztül. Kodolányi mégis mert kritikus lenni. Hasonló hatalomkijátszó technikákat alkalmazott, mint elődei a Kádár-korban. A filmben elmondják az egykori BBS-esek, miként jártak túl a hatalmasok eszén, hogy azt is fel tudják venni, amibe nyíltan nem egyeztek volna bele - és miközben erről beszélnek, nem veszik észre, hogy éppen ugyanebbe a kelepcébe masíroznak... Kodolányi nem tesz határozott állításokat, inkább éreztet, rávezet, megsejtet, ami javára válik az esztétikai minőségnek, méltó a BBS-es hagyományokhoz.
A film elkészülte után a MaNDA főigazgatója kirúgta Kodolányit.
Vetíti a Duna TV
