Dokumentumfilm

Volt egyszer egy erdő

Film

Az Oscar-díjas Luc Jacquet a pingvinek után most az esőerdőket, pontosabban a fákat igyekszik a moziba vinni, nemcsak papírpohár formájában. A természetfilm viszont már csak ilyen "elmeséljük, mit látunk a képen" műfaj, és ez attól sem lesz hiperszenzációs narrációs technika, ha a képek esetünkben lélegzetelállítóak. Elég egyértelműen adódik az is, hogy keretnek a mesélés klasszikus típusát adjuk, csak a kandalló, fotel, nagypapi párosítás helyett itt fákon ücsörgő biológus (?), Francis Allé mesél.

Hogy kerül ebbe mégis valami truváj? Úgy, hogy a mese és a magyarázat nem csupán a kommentárban jelenik meg, hanem rajzokon is. Erdei emberünk nemcsak megfigyel, és magának skicceli fel a dolgokat, de mindez megelevenedik a csodálatosan elvégzett operatőri munkában is. A két képvilág keverése, a naturális felvételekbe illesztett, Disney-t megszégyenítő grafikus elemek valami egészen különleges hatást nyújtanak, amit nem vártunk egy klasszikus természetfilmtől. Elkezd az egész tényleg meseként működni, amelyben a cél, hogy meglássuk a fától az erdőt. Néha a narrátori hangban és a párosított zenében azért ott van a pátosz, az elbűvöltség, amely persze teljesen korrekt mesei elem, ám egy idő után a kevéssé fogékonyaknak idegesítő is lehet. A mesélés maga ugyanakkor egy percig sem lesz buta vagy erőltetett, a nyilvánvaló szándékon túl pedig szerencsére nincs benne didaktikusan vad természetvédő attitűd. A cél mindezen túl természetesen az, hogy addig meséljünk az esőerdőről, amíg az még nem csupán mese.

Az ADS Service bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.