A bírálóbizottság (Sztupa és Troché) sorra dobta vissza Ómafa jobbnál jobbnak gondolt javaslatait, bár Trochénak a Halparaszt egy kicsit tetszett, de látva Sztupa borús arculatát, inkább opportúnus álláspontra helyezkedett. A Haladást már az ördög tudja, hogy mivel utasították vissza, a Pácsó Aréna pedig túl futurisztikusnak bizonyult. De elesett a Halvágy és a Keszeg András, hogy Csuka Istvánról már ne is beszéljünk. Trochénak tetszett még a Kis Szaros is, volt olyan fransziás mellékíze, elképzelte rögtön a barikádokon, a franciák amúgy is szeretik a halféléket, de ennél sem mert szólni, úgyhogy maradt névtelenül a bódé. Ám ha lehet, még ennél is nagyobb gondot okozott a megfelelő profil kialakítása, pedig választék volt dosztig, csak a fő mű, a vezérhajó hiányzott, valami olyasmi, amiről ország-világ beszél. Hogy Sztupáéknál milyen jó az izé… harcsa, csuka, kárász, ponty, kecsege, ezek mind unalmasak, ezeket megeszik, ízlik is nekik, de hétfőn, visszatérve a munkába már nem beszélnek róla a kollégáknak, de ha valaki valami kivételes izét eszik, az megemlegeti. Akkoriban indultak be a Balatonon is, meg persze országszerte is az angolnatelepítések, hála Ribánszky elvtárs széles látókörének, s Sztupa erre látta a megfelelő csapásirányt. Míg Ómafa és Troché azon röhögcséltek, hogy a nemzet főhalászát épp Ribánszkynak hívják, mit akarsz, ötvenhatban még miniszter is volt, mondta Troché, addig Sztupa törte a fejét, s meg is lett az eredménye. Mert hiába volt ott a Balaton, hiába telepítettek angolnát a Szelidi-tóba vagy épp a viszonylag közeli Fadd holt vizeibe, Sztupa és Troché a szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézetből szerezték be a legtöbb alapanyagot (amikor már szaladt a szekér, a helyi halászoktól is vásároltak, Ómafa fel is háborodott, miért nem volt jó nektek a Haladás név, most csak annyit kéne melléírni, hogy -vétel). Pintér és Mráz ügyes tartálykocsit hegesztettek egy ZiL billencsből, Misi bácsi, a szarvasi nacsalnyik pedig gondoskodott mindenről. És akkor Sztupa a homlokára ütött, aztán Trochééra is, Ómafának pedig a fülét sikerült eltalálnia: Szarvashoz Gyula már csak egy köpés, ott az emberünk a kolbászgyárban, értitek már? Ja, egyszerű, bólintott Troché, Kolumbusz kolbásza. Mégis, miről beszélsz? Cserkészkolbászt fogunk húzni az angolnába, és úgy sütjük ki. És mi lesz a neve, kérdezte Ómafa. Lepisszegték, te egyszer már felsültél a nevekkel. De azért félve bedobott egyet.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
