Az ördög és a szégyen

Tudor Giurgiu filmrendező

Film

Az 1989-es romániai forradalom egyik kevésbé ismert eseménye elevenedik meg a Libertate ’89 – Nagyszeben című új román–magyar koprodukcióban. A forradalom ellentmondásos megítéléséről és a két ország filmfinanszírozási rendszerének különbségeiről beszélgettünk a rendezővel.

Magyar Narancs: Miért döntött úgy, hogy a bukaresti vagy a temesvári események helyett azt mutatja be, ami Nagyszebenben zajlott 1989-ben?

Tudor Giurgiu: A legtöbben tisztában vannak a fővárosi, temesvári vagy kolozsvári eseményekkel, azzal viszont nem, hogy mi történt itt. Pedig ez az egész furcsa, groteszk és abszurd történet mintha az ország teljes akkori állapotát is szimbolizálná: az erőszak hirtelen kitörése, a káosz, az az érzés, hogy bárki lehet az ellenségem, és senkiben nem bízhatok, és hogy mindez hogyan tette tönkre az emberi kapcsolatokat a rokonok vagy éppen a szomszédok között. Nem beszélve a terroristák utáni őrült és eszement hajszáról. Szinte mindenkit ezzel mérgezett a média. A filmben ugyan Nagyszebenre koncentrálunk, eltérő intenzitással azonban mindenhol hasonló játszódott le.

MN: Ez volt a forradalom legvéresebb helyszíne?

TG: A lakosságszámhoz viszonyítva igen. Egy kisvárosról van szó, mégis kétmillió töltényt lőttek ki, 99 ember halt meg és 272-en sebesültek meg, ami egészen elképesztő.

MN: Romániában is kevesen tudják, mi történt ’89 decemberében?

TG: Senki sem akart beszélni róla. Ártatlan embereket, köztük civileket bélyegeztek terroristának és tartottak fogva egy leeresztett medencében. Ez akkora stigmát jelentett nekik, hogy igyekeztek minél hamarabb elfelejteni.

MN: A kezdetektől úgy tervezte, hogy az uszoda medencéje lesz a film központi helyszíne?

TG: Olyannyira, hogy az is megfordult a fejemben, hogy az egész film ott játszódhatna. Az ottani fogolyhelyzet olyan volt nekem, mint egy görög tragédia: a medence egy hatalmas színpad, ahol a forradalom valamennyi alakja megjelenik az ártatlanoktól kezdve a gyilkosokig, a Securitate, a rendőrség, a katonaság, mindenki. Végül letettünk róla, hogy ez legyen az egyedüli helyszín, de ahhoz ragaszkodtam, hogy a film története hamar eljusson idáig.

MN: A filmnek nincs hagyományos értelemben vett főszereplője, a leginkább talán a rendőrkapitány, Viorel áll közel ehhez, de ő se az a tipikus, tiszta drámai hős.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.