Az ördög és a szégyen

Tudor Giurgiu filmrendező

Film

Az 1989-es romániai forradalom egyik kevésbé ismert eseménye elevenedik meg a Libertate ’89 – Nagyszeben című új román–magyar koprodukcióban. A forradalom ellentmondásos megítéléséről és a két ország filmfinanszírozási rendszerének különbségeiről beszélgettünk a rendezővel.

Magyar Narancs: Miért döntött úgy, hogy a bukaresti vagy a temesvári események helyett azt mutatja be, ami Nagyszebenben zajlott 1989-ben?

Tudor Giurgiu: A legtöbben tisztában vannak a fővárosi, temesvári vagy kolozsvári eseményekkel, azzal viszont nem, hogy mi történt itt. Pedig ez az egész furcsa, groteszk és abszurd történet mintha az ország teljes akkori állapotát is szimbolizálná: az erőszak hirtelen kitörése, a káosz, az az érzés, hogy bárki lehet az ellenségem, és senkiben nem bízhatok, és hogy mindez hogyan tette tönkre az emberi kapcsolatokat a rokonok vagy éppen a szomszédok között. Nem beszélve a terroristák utáni őrült és eszement hajszáról. Szinte mindenkit ezzel mérgezett a média. A filmben ugyan Nagyszebenre koncentrálunk, eltérő intenzitással azonban mindenhol hasonló játszódott le.

MN: Ez volt a forradalom legvéresebb helyszíne?

TG: A lakosságszámhoz viszonyítva igen. Egy kisvárosról van szó, mégis kétmillió töltényt lőttek ki, 99 ember halt meg és 272-en sebesültek meg, ami egészen elképesztő.

MN: Romániában is kevesen tudják, mi történt ’89 decemberében?

TG: Senki sem akart beszélni róla. Ártatlan embereket, köztük civileket bélyegeztek terroristának és tartottak fogva egy leeresztett medencében. Ez akkora stigmát jelentett nekik, hogy igyekeztek minél hamarabb elfelejteni.

MN: A kezdetektől úgy tervezte, hogy az uszoda medencéje lesz a film központi helyszíne?

TG: Olyannyira, hogy az is megfordult a fejemben, hogy az egész film ott játszódhatna. Az ottani fogolyhelyzet olyan volt nekem, mint egy görög tragédia: a medence egy hatalmas színpad, ahol a forradalom valamennyi alakja megjelenik az ártatlanoktól kezdve a gyilkosokig, a Securitate, a rendőrség, a katonaság, mindenki. Végül letettünk róla, hogy ez legyen az egyedüli helyszín, de ahhoz ragaszkodtam, hogy a film története hamar eljusson idáig.

MN: A filmnek nincs hagyományos értelemben vett főszereplője, a leginkább talán a rendőrkapitány, Viorel áll közel ehhez, de ő se az a tipikus, tiszta drámai hős.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.