Film

Amikor Sztupa és Troché felgyújtottak mindent, égett a város, égett a ház is, égett a csipkebokor és az összes többi bokor is, lángoltak az autók, s a gumikerekeik különösen maró bűzt árasztva, fekete füstjükkel eltakarták azt a kis eget is, amely a lángok közül át akart kandikálni.

„Ha azt mondjuk, hogy révész, mi jut az eszedbe?” – kérdez vissza mindjárt az elején Márta, az egyik főszereplő, és rögtön válaszol: „Átviszi a folyó partjáról a másikra az embert a kis tutaján vagy csónakján.” Ám senki ne gondoljon kompra, kikötőre.

Gyomorforgató filmjében a dán Christian Tafdrup a legsötétebb Michael Haneke-i hagyományokat követi.

„Történetek nélkül semmik vagyunk. Szóval arra kérjük Önöket, hogy higgyenek ebben is!” – mutat utat a szenvtelen hangú narrátor, miután bejelenti, mi is annak a filmnek a címe, amelyet éppen nézünk. 

„Looking through a glass onion” – énekli John Lennon a Beatles White Albumán.

Amikor Sztupa és Troché lejöttek a lépcsőn, a mulató már üresen állt.

Néhány éve elindult egy úgynevezett „két lépés előre” teszt, amelynek során diákokat állítottak egymás mellé, majd feltettek nekik néhány kérdést arról, hogy milyen – sokuknak evidensnek tűnő – családi, társadalmi és anyagi privilégiumokkal indulnak az életben. Akire igaz volt egy-egy elhangzó állítás, tehetett két lépést előre. A kihívás végére a diákok jó része több tíz méter hátrányból kezdhette el a futóversenyt, pont úgy, ahogy az életet is.

Jól mondja nyilatkozataiban a rendező: csakugyan családi dinamikák határozzák meg ezt a filmet – de nem abban az értelemben, amelyben ő gondolja.

„Na, de mi is a szerelem?” – bár egyebek közt erről is szól, de efféle köldöknézős kérdésekkel mégsem foglalkoznak e dokumentumfilm szereplői. Katia és Maurica Krafft, Mauna Loa, Nyiragongo, Krafla és társaik – előbbi egy vulkanológus házaspár, utóbbiak tűzhányók – egymást és kapcsolatukat is adottnak veszik.

Teljes kört írt le a kanadai filmtörténet bizarr kinövése, David Cronenberg legújabb filmjével, A jövő bűneivel. Visszatért a gyökereit jelentő testhorrorhoz, kezdeti kísérleti filmjeihez, és egyben saját tematikai, formai memoárját is írni kezdte. 

Azt, hogy a decemberi ajándékozás és az egész Mikulás-legenda egyetlen nagy globális üzlet, amelyet az Északi-sarkról irányítanak, a Télaputól a Polar Expresszig egy rakás filmből megtanulhattuk.

Ez a film a gyerekkorról szól. Nem a szelektív emlékezés megszépítő messzeségébe veszett gyerekkorról, hanem a valóságosról.

Amikor Sztupa és Troché elhatározták, hogy állattenyésztésre adják a fejüket, úgy gondolták, hogy bevonják Ómafát is, afféle menedzsernek, aki összefogja a dolgokat, mozgatja a bizonyára számos állattenyésztőt, intézi az eladást meg a szállítást.