Sós Bálint Dániel debütáló nagyjátékfilmjének főszereplője, Sándor/Sanyi azt találja mondani két fiának, hogy „annyira jó lenne letagadni, hogy milyenek vagyunk”, majd összeismerteti őket az új barátnőjével, Klárával és annak kislányával. Alig telik el néhány nap, a formálódó családban tragédia történik: a tizenkét éves Sári kómába esik, miután beleesett egy üres medencébe a saját születésnapi buliján. Az apa, mivel saját magából, illetve Dénesnél, a kisebbik fiánál jelentkező indulatkezelési nehézségekből indul ki, meg van róla győződve, hogy ő lökte le a lányt, a megszeppent gyermek hiába mondogatja, hogy nem tett semmi rosszat.
Hajdu Szabolcs apafiguráját nem lehet fehéren-feketén megítélni, azt is el tudjuk hinni, hogy morálisan rendben van, de akár az ellenkezőjét is. Ott van benne az elegáns, szofisztikált, jó szándékú, látszólag megértő alak, de a lerészegedni tudó, stiklikben örömét lelő férfi is. Szereti-óvja a gyermekeit, eltussolni kész a vélt igazságot, zsebre vágja az egyetlen biztonsági kamera felvételét, és beleviszi magukat egy végzetes hazugságspirálba. Személye megkerülhetetlen, egyedüliként hajtja ezt a kamaradrámát.
A Minden rendben időtlen cselekménnyel, stilizált, helyenként falanszternek látszó környezetben, többször egyszerű, de szerethető poénokkal húzza alá: helytelen előítéletek szerint élni. Ám a maga felkínálta problémák végiggondolására már nem marad ereje: a hazugság természetének, a mozaikcsaládok hétköznapjainak, s magának az apa-fiú kapcsolatnak az ábrázolása szegényes marad.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
