Visszhang: film

Mickey 17

  • SzSz
  • 2025. március 19.

Visszhang

Pong Dzsun Ho dél-koreai rendező az Élősködőkkel ült fel a filmvilág tetejére, öt évvel később pedig egy nagy költségvetésű, szatirikus emberiség- és kapitalizmuskritikával tért vissza.

A Mickey 17 azonban a léptékén túl (118 millió dollár körüli büdzséje körülbelül tízszer akkora, mint az Élősködőké és kétszer annyi, mint az eddigi legdrágább filmjéé, az Okjáé) semmi olyat nem hoz, amit nem láthattunk már tőle korábban.

Ez Pong harmadik angol nyelvű mozija, de nem csak emiatt illeszkedik remekül a 2013-as Snowpiercer – Túlélők viadala és a 2017-es Okja sormintájába: tipikus high concept sci-fi, egyszerű, ám beszédes történettel és kínosan egyértelmű társadalomkritikával. Szatírája annyira önmagától értetődő, hogy sokszor már önmaga paródiájába hajlik. Az Élősködők csavaros forgatókönyve vagy A halál jele többélű fordulatai olyan messze vannak tőle, mint a fagyos Nilfheim bolygó a Földtől. Ideérkezik az egyik utolsó emberi kolónia hajója, miután a Föld lakhatatlanná válik. Hogy pontosan hogyan vagy miként, az nem derül ki, de a pusztulásra ítélt, képzeletbeli planétánk annyiban mindenképpen jobb hely a mostaninál, hogy azon a film szerint kétszer is elbukta a választást az egomániás milliárdos, a Trump-szerű Kenneth Marshall (Mark Ruffalo), aki ezért inkább megtölti bárkáját híveivel, és elhajózik az űrbe. Vele utazik Mickey Barnes (Robert Pattinson) is, egy semmirekellő szerencsétlen, aki egy uzsorás elől menekül. Mivel semmiféle képességgel vagy tudással nem bír, beleegyezik, hogy „feláldozható” lesz: tudatát és biológiai adatait elmentik, így bármennyiszer meghalhat, egy napon belül mindig újranyomtatják. Ő az utolsó, akit ilyen technológiával sokszorosítanak, így egyszerre válik az új emberiség felbecsülhetetlen értékű tagjává, akin az idegen bolygó levegőminőségét, a legfrissebb vakcinákat és a kozmikus sugárzást is tesztelni lehet, ám mivel minden esetben pótolható (már a 17. alteregójánál tart), egyben az ő élete ér legkevesebbet a legénység összes tagja közül. S még a gebasz is beüt neki: idegen lények, a pincebogárszerű „kirázok” fogságába kerül – akik megmentik. De már késő: eltűnése után szokás szerint újranyomtatják, így két Mickey-klón van jelen egyszerre a fedélzeten, ami a törvények szerint súlyos bűnnek számít.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.