Magyar Narancs: Honnan a fesztivál ötlete?
Hajósi Szabó Csilla: Tibor tavaly augusztusban azzal állt elém, hogy szeretne rendezni egy filmfesztivált. Elkezdtünk gondolkodni azon, hogy a mi projektünk miben lehetne más, érdekesebb, mint a többi - hiszen fesztiválból annyi van, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Kitaláltuk, hogy a MAKI nem csupán fesztivál lesz, hanem magában foglalja majd azt a folyamatot is, amíg eljutunk odáig. Ez azt jelenti, hogy nem kész filmekkel, hanem szinopszisokkal lehetett nevezni, és ezután mindenkinek volt egy éve, hogy elkészítse a saját filmjét. Mi pedig eközben folyamatosan tartottuk a pályázókkal a kapcsolatot, segítettünk és előadásokat szerveztünk nekik - a vágásról szólóra Tímár Pétert hívtuk meg, a forgatókönyvírásról Xantus János, a gyártásszervezésről Ivanov Péter, a kamerakezelésről pedig Rák József beszélt. Az volt a célunk, hogy ha valakinek van egy jó ötlete, amiből filmet szeretne készíteni, ne feltétlenül amatőr, homevideo-szerű dolgot hozzon ki belőle, hanem valami olyasmit, ami már picit közelebb áll az igazi filmekhezÉ
MN: Hány szinopszis érkezett?
HSZCS: Huszonnyolc. Ebből eddig tíz kisfilm készült el - ezeket mind be is mutattuk a fesztiválon -, és legalább még egyszer ennyi pályázó fogja leforgatni a sajátját. Mivel az egész fesztiválra egy árva fillér sem volt, a kis csapatoknak ingyen vagy saját zsebből kell és kellett megoldaniuk mindent - az meg igen időigényes dolog, ha az ember arra van utalva, akitől épp kölcsön tud kérni mondjuk egy kamerát. De a pénzhiány ellenére azt gondoltuk, nem baj, azért megcsináljuk a fesztiváltÉ
Bernscherer Tibor: Nem, ezt nem gondoltuk - azt gondoltuk, hogy baj, hogy nincs egy cég, ami a gazdasági lebonyolító lett volna, a saját zsebünkből meg annál többet költünk rá, de ha már ennyi időt és munkát belefektettünk, ennyi ember dolgozott rajta, akkor nem szállhatunk ki.
MN: Mi a helyzet a maradék hét-nyolc pályázóval?
BT: 'k végül nem forgattak. Mi nem zártunk ki senkit, nem arról volt szó, hogy mi úgy tettünk, mintha nagy filmesek lennénk, akik megmondják, kinek a filmje lesz jó, és kié nem. Arra próbáltuk rávenni az embereket, hogy gondolkodjanak együtt - ezért is nem kész filmekkel, hanem egy előre megadott témában (ami idén a csoda volt) írt szinopszissal lehetett nevezni -, és a forgatókönyvíráskor kezdjenek el gondolkodni azokon a kérdéseken, amiket ők maguk vetettek fel. Ez azonban nem igazán működött, valahogy nincs meg az igény a társadalmunkban a gondolkodásra. Ha nem tudod azzal motiválni az embert, hogy díjazásként majd kap egy hárommilliós kamerát, akkor sokakban elvész a kezdeti lelkesedés - szerintem a legtöbben ezért szálltak ki.
HSZCS: A legtöbb szinopszisban egyébként eleve nem a történet dominált, és szinte mind arról szólt, hogy mit jelent az elidegenedés ma Magyarországon és Európában, hogy az emberek nem figyelnek oda egymásra. Janisch Attila, a zsűri elnöke szerint is inkább képileg volt erős a legtöbb film, és nem a történetmesélésben. Ez persze nem baj, ez rengeteg "nagy rendezőről" is elmondható.
MN: Hogy sikerült maga a fesztivál?
BT: Erre nehéz válaszolni, mert a színhelyül szolgáló Szimplakert általában amúgy is abszolút tele van hétvégenként, nem lehet tudni, hogy ki jött direkt a MAKI miatt. A pályázók filmjeinek vetítésekor mindenesetre mindig megtelt a vetítő, és volt egy kerekasztal-beszélgetés - a már említett neveken kívül Pálfi Györggyel, Németh Gáborral, Schell Judittal, Kiss Wandával, Novák Emillel és Czukor Balázszsal -, ami szakmai szempontból hihetetlen jó, hogy létrejött. A többi filmes rendezvényünk megÉ mondjuk úgy, elmaradt. Pedig kitaláltunk mindenfélét, például, hogy legyen egy jelmezbál, de nem öltözött be egyetlen ember sem; meghívtunk egy sminkest, aki négy órán át ült egyedül egy asztalnál, és nem ment oda hozzá senki.
HSZCS: És képzeld el, hogy hoztunk vagy kétszáz kisfilmet szerte a világból, Tibor otthonról meg az apukájától is hozott tévékészüléket, amiken vetítettünk. Szombat déltől hatig gyakorlatilag mi ketten néztük őket, és senki másÉ Elmentünk több rádióba és tévébe, a neten is hirdettük a fesztivált, és mégis nagyon kevesen jöttek kizárólag a MAKI miatt. Viszont ha valaki elment például a kerekasztal-beszélgetés mellett, és belehallgatott, az biztos, hogy ott is ragadt, volt, aki bele is szólt. Úgy tűnik, ha odaviszed a "dolgot" az emberek orra elé, akkor működik - de azt aztán várhatod, hogy maguktól jöjjenek.
MN: Lesz folytatás?
BT: Hamarosan felkerül a három nyertes kisfilm és a kerekasztal a www.makifeszt.hu-ra, és az utóbbi iránt már több médium is érdeklődött. Hogy lesz-e fesztivál jövőre, csak pénz függvénye. A téma talán az Ázsiában zajló társadalmi és gazdasági folyamatok kérdése lenne - és szeretnénk, ha akkor már nemzetközi lenne a rendezvény. Így a neve nem MAKI, hanem NEKI lenne - ami azt is kifejezné, hogy kinek is készíti az alkotó a filmet. Legalábbis reméljük, hogy nem csak magának.
