Olyan érdekesek ezek a kisemberek odalent; az egyiknek a keze nincs meg, a másiknak a hasa buggyan ki az inge alól, amott meg egy háromlábú kutya araszol a kukák környékén! Csupa költészet, ahová csak nézünk, embermesék jobbra-balra, nosza, szálljunk alá a kisbetűs valóságba, mielőtt egy rivális stáb megteszi előttünk. David Gordon Green, az egykor szebb napokat látott független filmes (a vietnami veterán hollywoodi megfelelője) csinos kis életművet épített az ilyen alászállásokra. Mostanában egy-egy sztárt is magával visz a valóságba, híres arcokat, akikről sosem gondoltuk volna, hogy munkásruhában és olcsó sörrel a kezükben is ki mernének állni a kamera elé. Ezúttal Al Pacino a sok kisvárosi statiszta között a kakukktojás: egy megfáradt kulcsmásoló, aki a macskáján kívül nem becsül senkit, szabadidejében pedig régmúlt nagy szerelméhez írogat leveleket, csak hogy valamivel kiteljen a játékidő. A macska műtétre szorul, s ezért egy pillanatra az állatorvosi kulisszák mögé is bepillanthatunk: szép és nemes szakma, csakúgy, mint a filmkészítés, utóbbit azonban maguk a filmesek állítják minden beállításukkal, s ez némileg levon a dolog értékéből. Szóval, Al igyekszik elvegyülni a pórnép és az all you can eat salátáspultok között, de mivel úgy fest, mint egy híres színész, aki rejtélyes okból kalózkapitánynak öltözött, ez nem igazán sikerül neki. Pedig mindenki örül, hogy vele játszhat, még Harmony Korine-t is sikerült előrángatni a független filmes naftalinból, hogy jelenlétével hitelesítse a nagy színész bátor kisemberkedését.
Forgalmazza az ADS Service
