tévésmaci

Medvevásár a parkolóban

  • tévésmaci
  • 2014. május 3.

Film

Amikor Sztupa és Troché átszabni kényszerültek a térképet, nagy lelkierőre volt szükségük: főtt is a fejük. Ott álltak Európa asztalra terített térképe előtt, s úgy fintorogtak, mint az autószerelő, amikor felnyitja a mazsola motorházának tetejét. Továbbá úgy álltak ott, mintha ők lennének Napóleon, Kutuzov, a teljes német vezérkar és Montgomery tábornok két személyben, pedig szó sem volt harci cselekményről, egyszerűen csak vágni kellett, de azt könyörtelenül. Hiába minden pofavágás, a Bilbaótól Perpignanig húzható egyenes mentén hasított bele a térkép szövetébe a szabóolló.

Isten veletek, spanyolok, katalánok! Hiányozni fogtok, luzitánok. Nézték-nézték a Spanyolországtalanított Európát, s nem tetszett nekik, egyenesen kétlelkűek voltak. Ronda lett Európa a hiány miatt, s ronda lett a gyávaságuk miatt is. Az a Bretagne ott nagyon gáz, alkalmasint Le Havre és Barcelona között kellene vágni, de Barcelona az imént repült, s ha erre a vonalra húznánk merőlegest Le Havre-nál, akkor le kéne mondanunk Németország nagy részéről, a Németalföldről és persze Skandináviáról, ami tényleg hülyeség lenne. Így a következő vágás Brest és Marseille között esett, utána lefektettek a térképre srégen egy téglalapot, aminek a rövidebb oldala adta ki ezt a Brest-Marseille-tengelyt. No, az már csodálatosan mutatott! A hosszú oldala Bresttől Stockholmig ért, de valamit mégis kellett csinálni, mert a Marseille-ből indított párhuzamos mentén gyakorlatilag az egész Magyarországot le kellett volna vágni, ami azon túl, hogy a szívünknek is nagy veszteség lenne, azzal is járna, hogy lemondunk majd' a teljes Olaszországról és a Balkánról. Sőt, a teljes Olaszországról, mert Dél-Tirol maradékát azonnal bekebelezné Ausztria. Ezért aztán a Marseille-Krakkó-vonalon, ahol az metszi a Torino és Genova közti kifeszített húrt, fene tudja, mondjuk, Acqui Terménél újabb merőlegest kell kibocsátani, lefelé, délre. Sztupa óvatosan bemetszett Marseille-től a vonalzóig, Troché körzőtávolságba vette Acqui Termét, s merőlegest húzott, de nem volt túl jó, mert az elért ugyan Calabria északkeleti csücskének tengerpartjáig, viszont simán taccsra vágta Rómát. Rossz, rossz, de ez van, csá' rómaiak, mi megyünk tévézni!

Pénteken (április 4-én) éjfél előtt esünk be a Duna Tv-re, hogy aztán ne is tudjuk elhagyni a kecót, mert bizony Az öldöklő angyalt vetítik, ami még a címénél is jobb film, pedig az sem piskóta. Mi az, hogy fárasztó? Mindjárt benyomok egyet, mert az első benyomás mindig fontos.

Szombaton jön Indiana Jones, és móresre tanítja az ellene kirendelt nácikat, illetve rendet rak a helyiek közt is valahol az egzotikumban. De vajh' önök meg tudják mondani, hogy nevezett a hasoncímű műben az elveszett frigyláda fosztogatója-e, vagy éppenséggel a jogos tulajdonosa. Megvan az a jelenet, amikor egy beléget lobogtat a hős? Ilyen feladóvevényt. Ha kimerevítik a képet, elolvashatják, hogy a feladóhoz az Ady Endre név van beírva - ha rendes sebességgel nézik, persze nem látszik. Mindennel megbízható forrásaink szerint egy magyar stábtag trükkje volt. Este tízkor szó szerint a papa mozija jön el a ViaSat6-ra a New Jack Cityvel: nem akarok traktálni senkit családi dolgokkal, de az van, hogy a kis Mario a nagy Melvinnek tiszteleg így, aki ugyebár a New Jack Cinema apostola és Mario papája, és mind a ketten Van Peeblesek.

Vasárnap jön a technowesternek királynője, a Gyorsabb a halálnál. Aki nézi, döntse el azt az évtizedes vitát, miszerint Sharon Stone orálisan vagy morálisan semmisíti meg a papot adó Russel Crowe-t e filmben (természetesen a Film+ adja, este 11 után).

Hétfőn az HBO belecsap a Trónok harca negyedik évadába, amit nyilván sokan várnak. A Cinemax műsorát nem találtam, csak az ismétlőcsatornájáét, tehát a Cinemax2 ma indítja a Drót második évadát, azt, amelyikben lengyel kikötői arcok intézkednek.

Kedden még egy Vak banda a TCM-en.

Csütörtökön meg egy Isztambul, gondolom, azért kellett megcsinálni, mert a név kötelez. De tévézni senki nem kötelez.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.