Film

Mozikban Mijazaki Hajao utolsó filmje, a Szél támad - remek alkalom, hogy szétnézzünk az általa alapított legendás japán animációs filmstúdió, a Ghibli háza táján. A nemzetközi részleg vezetőjénél kérdezősködtünk.

Eugene O'Neill dédunokája, Charlie Chaplin unokája, Geraldine Chaplin lánya - amikor megnéztük a The Hour című sorozatot, úgy voltunk vele, hogy veri az egész famíliát. Aztán jött a Trónok harca, most pedig az I. világháború kitörésének centenáriumára időzített The Crimson Field a BBC-től - erről és persze a családról is beszélgettünk a 28 éves színésznővel a MIPCOM-on, Cannes televíziós mustráján.

Az antikvitás és a kora középkor közti zavaros időszak reneszánszát éli a vásznon. A peplumfilmek romantikájától mentes, realistának szánt és néhol a történelmi hitelesség - persze hiú - reményét dédelgető művek (Valhalla Rising, A kilencedik légió, A sas) sorát gyarapítja az Istenek kalapácsa is, amely sajnos leginkább csak zavarosságával és vérszomjával tüntet.

Annyi szó esik manapság a független filmkészítésről nálunk is, hogy úgy gondoltuk, megkérdezünk egy ősfüggetlent: el is küldtük kérdéseinket Francis Ford Coppolának. Borok, függetlenek, keresztapák, apokalipszisek, Tony Soprano és Han Solo – FFC válaszai következnek.

E heti lapszámunkban megszólal John Waters, és olyanokat mond, hogy az olvasó belepirul. De azt csak online mondja el a Rózsaszín flamingók rendezője, hogy mit jelent trendszexuálisnak lenni, és hogy hívják, ha két heteró elkalandozik.

A burke-i értelemben vett "fenséges" képileg az egyik legnehezebben megragadható fogalom. A paradox módon esztétikai gyönyört okozó borzadály Mundruczó Kornél filmjében váratlan formában érkezik: a kihalt Budapest utcáin lassítva végigszáguldó kutyahorda képében. Az erős nyitójelenet kiszakítja a nézőt a szokott filmbefogadási helyzetből, felidézve azt a zsigeri félelmet, mely az ember alkotta környezet felett a hatalmat újra átvevő természetet látva járja át az embert. Már ezért a szekvenciáért érdemes volt leforgatni a Fehér Istent.

Nálunk épp rendszerváltás dúlt, amikor a legmenőbb filmjeit készítette. A kilencvenes évekre itthon is nagy kultusza lett A semmi ágán és a Hihetetlen igazság rendezőjének, de az ezredfordulóra mintha kiesett volna a pikszisből. Hajdani hősünket új filmje utómunkálatai közben értük utol.

Mint a komcsik ideje alatt (egyszersmind a mozi utolsó aranykorában) született annyi klasszikus műnek, A majmok bolygójának is megvan a maga külön története a hazai filmforgalmazással.

Betévedni egy párizsi képregényboltba mámorító érzés, ezeknek a franciáknak semmi sem szent, még Proust és Az eltűnt idő nyomában is kapható képregényben, vonzó, kemény fedelű kiadásban. A francia nemcsak képregényekben gazdag nemzet, de képregény-gondolkodású filmrendezőkben is, olyanokban, akik csodákra képesek, ha egy-egy képkocka megkomponálásáról van szó, csak azok az izgága alakok, azok a szószátyár színészek ne téblábolnának már annyit a tájban.

Amikor Sztupa és Troché másodszor megverekedtek, nem volt túl komoly. Igaz, egészen komolytalan sem, noha egy elég gyerekes kalandfilm kedvéért vállalkoztak rá. Afféle filmes verekedés volt tehát, amit persze egy bizonyos színésziskola szerint kéretik nagyon is komolyan venni. A forgatás maga kicsit problematikus volt, mert a sztori valahogy úgy festett, hogy Sztupa - két lábon járó szereposztási sztereotípiaként - terroristát adott, aki eltérít egy buszt.