tévésmaci

Megdézsmá'ta a hegyi sün

  • - tévésmaci -
  • 2012. július 28.

Film

Amikor Sztupa és Troché elhagyták a felhevült Nou Campot, rögtön a kocsihoz siettek, amit elővigyázatosságból egy közeli karosszériás műhelyében hagytak a mérkőzés idejére. Senor Esperanza és legényei becsületesen és persze jó pénzért pásztorolták a kobaltkék 1965-ös Chevy Malibut, ami bár nem volt épp a legfrissebb modell, de idelent, Léonban még megbámulták az emberek, a szálloda előtt pedig tömegével állták körül a gyerekek - pár napja bérelték Phoenixben (Arizona), direkt erre az útra. Túl sok érv nem szól a sietség mellett, mert Léon ugyan elég közel volt Mexikóvároshoz, de közel sem annyira, mint Toluca, ahol ugyanebben a délidőben az olaszok játszottak. Az eredmény változásait folyamatosan bemondta a Nou Camp hangosanbeszélője, sírtak a helyi erők, noha az korántsem alakult olyan izgalmasan, mint az a meccs, ami épp a szemük előtt hullámzott. Teendőik szempontjából így édes mindegy volt a tempó, csak a nekikeseredett, húsz perce még a himnuszt éneklő brit szurkolókat akarták elkerülni, hiszen nyilvánvaló volt, hogy jó, ha másnap bejutnak Valcareggihez. S ezen az sem változtatott, hogy Sztupát és Trochét speciel sürgette az idő, hisz mindössze két nap volt a következő meccsig. S Don Ferrucciónak is kell nyilván időt hagyni, hogy megeméssze a híreket, s elszánja magát. Mert ez nem holmi északi vircsaft, hogy Sandro Mazzola az Interből vagy Gianni Rivera a Milánból játsszon-e támadó fedezetet, annál sokkal komolyabb, felnőtteknek való munka. A műhelyből még visszahajtottak a szállodába, megtudni, érkezett-e újabb telegráfico Szardíniáról. A direkt a vb-re épített - saját arénával is rendelkező - Fiesta Americana recepcióján azonban Herr Kappelmann (Dieter, egy kalandortermészetű német egyetemista, valójában úgynevezett Gehlen-unoka a Bundesnachrichtendiensttől, de ezt Sztupáék is tudták) széttárta a karját, s egy halk sorryt rebegett, mint aki az anyja életére esküszik. Mögötte a tévé épp Seeler hosszabbítást jelentő csúsztatott fejesét ismételte. Foci most is van a tévében.

Pénteken (29-én) például nincs, de szerencsére más sincs, így csak a legelvetemültebb függők kapcsolnak be éjfél előtt a film+-ra, ahol a Nikitát adják, Anne Parillaud és Jean-Hugues Anglade igazi pályabelépőjét. Bár a csajt láttam már előtte Delonnal, a csávót meg most nézem a Braquo című sorozatban (a francia Kemény zsaruk ez, vicces, hogy épp amerikai remake készül belőle).

Szombatra sem várható semmi olvadás, a tegnapi csatorna este hétkor adja a tegnapelőtti Jégkorszakot, hacsak nem rábeszélendő a negyedik rész mozipremierjére.

Vasárnap Szőts István Móra-adaptációja, az Ének a búzamezőkről fél ötkor a Dunán, a múlt héten lemaradtunk a Nyirő-adaptácójáról - pedig az a jobb film. Ugyanit fél nyolckor Észak-északnyugat, amiben az öreg Hitch felkergeti a Rushmore-ra Cary Grantet. Éjfél után az 1954-es Gyilkosság telefonhívásra a Filmmúzeumon - úgy látszik, születésnapja van a vén salabakternak (nincs).

Hétfőn régi jó komcsiszokásunk szerint élünk.

Kedden is úgy kéne, de a Duna belefogott Milos Forman viselt dolgainak részletes feltárásába, minek során este negyed tízkor színre lép Fekete Péter, s mi azt mondjuk neki, hogy Ahoooj! Éjjeli szent negyed kettőkor még épp időben vagyunk a Filmmúzeumon kezdődő M.A.S.H.-hez, ami elég szerencsés sűrűséggel fordul elő ezen a csatornán, de akkor is a filmtörténet egyik hófödte csúcsa.

Szerdán lejjebb ereszkedünk, de távolról sem dalolva. A Duna Tv negyed tízkor egy ma is tartó francia Agatha Christie-sorozat negyedik darabjaként 2009-ben bemutatott filmet ad, A végzet házát. Mármost nézzük a dolgot a jó oldaláról: a legjobb Maigret-feldolgozást a BBC készítette 1960 és '63 között (Ruppert Daviesszel a címszerepben), akkor miért ne franciák csinálnák a legjobb Christie-t? Na ugye. Ennél sokkal rosszabb, amikor Brian de Palma csinál úgy, mintha ő lenne Antonioni Michelangelo: Halál a hídon és a Cinemaxon, 22.15-kor.

Csütörtökön A gyűlölet c. film 0.40-kor dettó a Cinemaxon. Ne tévézzenek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.