Hatvan óra. Jut is, marad is. Arra éppen elég, hogy eljusson A-ból B-be egy fontos küldemény. A futár (Jeffrey Dean Morgan; nemrég a Bűnös Miamiért dicsértük) nem kérdez, csak kézbesít, mint a profik. Hatvan óra áll rendelkezésére, hogy megtaláljon egy fantomot, de még az is belefér szűkös idejébe, hogy tudatának legmélyebb bugyraiba merülvén az önreflexivitás oltárán áldozza fel magát.
Így jár az, aki Mickey Rourke-nak szállít, lehetetlen előre sejteni, hogy éppen mi várható tőle. A Halhatatlanok dühöngő titánja ezúttal a New Orleans-i alvilág vérszomjas urának (Maxwell) szerepét húzza magára, bár csak az utolsó tíz perchez adja az arcát. Ám az igazán megdöbbentő tíz percre sikeredett; ízelítőnek bőven elég annyi, hogy ha valaki a művészt Elvis-imitátorként szeretné viszontlátni, nos, érdemes időt szánnia a filmre.
A Jason Statham-féle Szállítóra leplezetlenül hasonlítani igyekvő futár története a forgatókönyvírók részéről egyértelműen öngyilkos merénylet. A film látványvilága túlzás nélkül triviális, gyér, inger- és vérszegény, bár ez a figurákról is elmondható. A vizuális szegénység már az első öt percben erősen próbára teszi a tűrőképességünket, és sajnos Antonio Calvache működése a továbbiakban sem elégíti ki a B filmek oly igényes operatőri munkáihoz szokott nézőt. S fájdalom, most Jeffrey Dean Morgan színészi teljesítménye is visszaszorul a békaperspektívába. Így Hany Abu-Assad filmjét Rourke neve és a szinkron sem menti meg a bukástól; futárunk a szórakoztatás erényével elakadt már az út elején (talán el sem indult).
Forgalmazza a Pro Video
