Magyar Narancs: Első lemezed, az Átvitt étterem még eléggé káeftés volt. A Mágus már egy új figura körvonalait kezdte sejtetni, egy szociálisan érzékeny, de erősen rejtőzködő alakét. A Balatoni tél tűnik az első igazán személyes lemezednek. Nevezhető-e a hármójukat összekötő út fejlődésnek?
Bornai Tibor: Megdöbbent, hogy van, aki ismeri mind a három lemezt, és ilyen finomságokra figyel ahelyett, hogy mentené a bőrét, nehogy lelőjék az utcán, és közben befogná a fülét, hogy ne hallja a mindenhonnan előkalapáló egyenzenét. De ha mondjuk rajtad kívül még van néhány ember, aki ezeket a lemezeket ismeri és számon tartja, azoknak azt mondom, hogy a lemezek természetesen változnak. Persze nem olyan egészségtelen módon, hogy ne lehessen mögöttük ugyanazt az embert érezni - éppen csak meglátszik rajtuk, hogy élek. A változás talán csak azt jelzi, hogy vágyaim vannak, amiket igyekszem megvalósítani. Többnyire 60-70 százalékosan sikerülnek is. Ez olyan, mint amikor valaki nagyon szeretne magának egy nadrágot, s ha már van egy kék, akkor legközelebb szeretne egy sárgát, s aztán egy pirosat. Az én nadrágjaim türkizre, okkerre meg téglavörösre sikerülnek, de ezt csak én tudom, meg most már te. Azért így is hordhatók.
MN: A KFT hőskorában nem tüntettétek föl a lemezeken a szerzőséget. Ha az ember véletlenül tudta is, melyik dalt írta a Laár, s melyiket te, az se nagyon jelentett támpontot, valahogy nagyon egy húron pendültetek. Aztán, ahogy szétszéledt a társaság, ez a nagyon jellegzetes "káeftésség" mindenkiből eltűnt.
BT: Én a KFT-dalok összességét nem nagyon látom, én minden egyes dalra külön emlékszem, mindegyiket külön, önálló élőlénynek tartom. Ha mégis muszáj valami elemző általánosságot mondanom, akkor nagyon halkan, hogy még te se halld, talán azt kockáztatnám meg, hogy azokban a dalokban én voltam a zene és a Laár a jellegzetesség. A KFT szétválása után a saját súlypontja mindenkit oda rántott, ahová igazán való, és ahol jól érzi magát. Ha az én dalaimat bele lehetne önteni egy pohárba, a L´art pour l´art Társulatot bele lehetne csöpögtetni, beleszórni egy nagy adagot a Márton meghökkentő gondolataiból és a Lengyelffy precizitásából, s jól fel lehetne keverni, akkor a pohárban KFT keletkezne.
MN: Ha valaki zenét is, szöveget is ír, együtt öregszik benne ez a két dolog, vagy következnek egymásból?
BT: Erre a pontos válaszom az, hogy mit tudom én. Sokáig hablatyolhatnék mindenféle lilát, de egyszerűbb, ha bevallom, nem szoktam ilyesmiken gondolkodni. Azért nehéz válaszolni, mert én mindig azt írom, amit a legjobb képességeim engednek. Ezért a mostani lemezemről nehezen tudok beszélni. Azt, hogy régebben milyenek voltak a legjobb képességeim, azt valahogy jobban látom a távolság miatt, és ha valami fejlődés mutatkozik, akkor azok a legjobb képességeim fejlődései.
MN: Az Aki csak pisilni ment a cukrászdába is szellemi termék, de egészen más, mint mondjuk a Somlónak írt India.
BT: Azt hiszem, van egy olyan erényem, ami manapság inkább hátrány vagy egyenesen hiba, ez pedig a sokoldalúság. Többféle labdába is képes vagyok belerúgni. Ettől van az, hogy nem tartozom sehová, egyik irányzat sem mondhat a magáénak, és ez baj. Viszont irigylésre méltó függetlenséggel jár együtt, ugyanis nekem semmi más dolgom nincs, mint hogy én legyek a legjobb Bornai Tibor. Mellesleg ez sikerül is. Aki nálam jobb Bornai Tibor, az hívjon fel telefonon.
MN: Mennyire adod ki magad a dalaidban?
BT: Nagyon szemérmes vagyok. Annyira, hogy legszívesebben teljesen elbújnék, de mivel ez szöges ellentétben áll azzal a foglalkozással, amit választottam, mindig attól félek, túlságosan is kiadom magam. Gondolkoztam már rajta, hogy minden rendben van-e velem, ugyanis nekem hangerő-, szereplési és tömegiszonyom van. Ez olyan, mint amikor a halnak víziszonya van, de hát mindannyian neki vagyunk nyomva valamilyen köszörűkőnek, és ezáltal leszünk egyre jópofábbak.
MN: Nem oldja a feszültséget, ha mondjuk a Somló áll ki a dalaiddal, és nem te? A közönség a gondolatokat többnyire nem a szerzővel, hanem az előadóval azonosítja.
BT: Nem oldja, mert amikor Somlónak írok dalt, vagy Koncz Zsuzsának, akkor igyekszem átváltozni Somlóvá vagy Koncz Zsuzsává, és olyankor egy szemérmes Somló és Koncz Zsuzsa születik. Õk nem az én gondolataimat éneklik el, hanem olyan dalokat, amilyeneket ők írnának maguknak, csak én kapom érte a jogdíjat.
MN: Bárkivel képes volnál azonosulni?
BT: Nem.
MN: Milyen szempontok szerint választasz?
BT: Általában engem választanak, akikkel dolgozom, és nem én őket, de akik engem választanak, azok között én válogatok. Többnyire azért persze olyanok keresnek meg, akik valahonnan ismernek, és tudják, mire számíthatnak. Olyan is ritkán van, hogy valaki téved, és azt hiszi, én majd szívesen dolgozom vele, holott én utálom. Soroljam azokat, akikkel semmi szín alatt nem dolgoznék? Nem sorolom, de ők nagyon pontosan tudják, kik ők, és nem is jönnek. Olyanokkal nem dolgoznék, akikkel szemben súlyos szakmai kifogásom van, és sajnos újabban van még egy szempont: akiknek a politikai megnyilvánulásai szélsőségesek.
MN: Az új lemez címe Balatoni tél. Csak nem a Balatoni nyárról jutott eszedbe?
BT: De igen. A Balaton szerelmese vagyok. Ma már sajnos az egész tó körbe van kerítve, és megközelíthetetlenné vált, de az idősebbek még mesélik, hogy a kempingek, strandok és magánbirtokok kerítései mögött állítólag víz van. Amióta pedig egyszer eltöltöttem egy hetet a téli Balaton partján, rájöttem, hogy ez a hely német turisták nélkül is gyönyörű. Egyébként az a tervem, hogy a lakcímemet budapestiről végleg balatonira változtatom. Ez nem jelenti azt, hogy lesz Balatoni ősz és Balatoni tavasz című dalom is, bár ki tudja. De a Balatoni nyár és a Balatoni tél című dalok a szerzeményeimmel zsúfolt kirakatban valahol az első sorban foglalnak helyet.
MN: A dalok mögött rejlő történetek valóságosak?
BT: Mivel tényleg rejtőzködő ember vagyok, legtöbbször azt válaszolom erre a kérdésre, hogy nem mondom meg. De most mégis bevallom, hogy például a Zsó című dal valóságos személyről szól. Osztálytársak, sőt padtársak voltunk Zsuzsával, akit mindenki Zsónak hívott. Nem jártunk, hanem barátok voltunk. Svédországban él, és az ő története ez a dal. Egyébként még a gimnáziumban elhatároztuk, hogy mind a ketten disszidálni fogunk, s mivel nem tudtuk, hogy melyik lágerből hová sodor majd minket az élet, kitűztünk egy helyet és egy időpontot, ahol és amikor találkozni fogunk. Ez 1980. május 20. Róma, Trevi-kút, délután három volt. Ahonnan ezt mi néztük, még hét év volt hátra.
MN: És találkoztatok?
BT: Én a mondott időpontban egy mikrobuszban ültem Koncz Zsuzsával és a zenekarral, Jászberény felé közeledtem, és pocsékul éreztem magam. Évekkel később kiderült, hogy ő sem volt ott, ami egyáltalán nem volt szép tőle.
MN: Ez egy veszélytelen történet.
BT: Bevallom, ez a történet volt a legkisebb kockázattal elmondható az összes közül. Természetesen vannak kitalált történetek is.
MN: Követsz-e valamilyen vallást vagy pártot?
BT: Pártsemleges vagyok. Ifjú korom tapasztalatai már a szocializmusban elvették a kedvem attól, hogy párttag legyek, és ez azóta is így van. Nagyon furcsának találom, hogy egy asztalnál ül három ember, és a kopasz mindenről ugyanazt gondolja, mint a kövér meg a bajuszos. Hát még ha nem is hárman vannak, hanem háromezren! Egyetlen magyarázatát találom ennek, hogy az ember a saját gondolatai helyett a pártja által meghatározott sémákat használja - és ez a pénz. Én is szeretnék sok pénzt, de annyit még senki sem ajánlott, amennyiért a saját világlátásomról lemondanék.
MN: Az milyen?
BT: Misztikus idealista vagyok. Nagyon közel állnak hozzám a hinduizmus és a buddhizmus magyarázatai a világról, sőt egynémely keresztény hittételt is csak ezek segítségével tudok megmagyarázni. Hamvas Bélának legszívesebben minden sorát megtanulnám kívülről. Kialakulóban van egy szervezet, hatalom és pénz nélküli vallás, amelyik a világvallások közös vonásait keresi, és egyre többen érzik úgy, hogy ezen az alapon tartoznak össze. Az embereknek abba az egyre növekvő csoportjába tartozom, akik keresgélnek. Az ember egyszer csak rájön, hogy keresni nem bűn, sőt. A manapság tapasztalható zűrzavarban szinte az egyetlen normális állapot. Akik azzal jönnek, hogy megtalálták, és nem nyitottak többé más gondolatokra, akikkel már beszélgetni sem lehet, azoktól félek. Fékeveszett szeretetrohamuk alig különböztethető meg a gyűlölettől, nézzünk csak szét a világban. Aki megtalálta a maga hitét, boldog, mint egy alma a fán, de nem igyekszik kötelezővé tenni mások számára a saját boldogságát, azzal nincs semmi baj. Szinte minden komoly bajt a fanatizmus okoz. Úgy látszik, a legnagyobb bölcsesség a mértéktartás, és még a hitben is mértéket kell tartanunk, ha nem akarunk ördögökké válni.
MN: Mennyire jellemzi ez a zavarodottság a szakmádat?
BT: Látszólag nincsen zavarodottság, teljesen egyértelmű az egész, sőt teljesen egyszínű, kapcsold be akármelyik rádiót, éjjel-nappal ugyanaz hallatszik, mintha bizony az emberiség végre rátalált volna arra az egyetlen dalra, amit mostantól hallani akar az idők végeztéig. A valóság azonban más. Mint ahogyan még soha semmi nem maradt változatlanul, ez is eltűnik majd, sőt azok számára is nevetségessé válik, akik ma még ott rázzák a fejüket a büdösben és a sötétben. Jelenleg ez a legolcsóbban beszerezhető kábítószer, ráadásul legálisan fogyasztható, de hát tudjuk, a kábítószer menekülés éppen az elől a dolog elől, amiről beszélünk.
MN: A KFT-koncerteken mindig történik valami. Így lesz ez november 28-án is, a Budapest Sportcsarnokban?
BT: Igen. Az lesz a címe a koncertnek, hogy KFT-Színház. 1982-ben a Szkénében adtunk elő ilyesmit, és bár nagy sikere volt, nem készült belőle videófelvétel. Most megpróbáljuk újra színpadra állítani a dolgot, kibővítve az azóta született ötletekkel. Díszleteket, jelmezeket tervezünk, és a zenekar tagjain kívül más szereplőket is szeretnénk felkérni, de a nevük egyelőre maradjon titok.
Brill Adél
