Film

Mindenáron esküvő

  • 2016. április 24.

Film

Lehet-e újat mondani, ezerszer látott szituációkat másképp megközelíteni, kismilliószor hallott poénok helyett frissebbeket elsütni egy olyan végletekig kimerített filmes zsánerben, mint az esküvős vígjáték? Ha a műfajba pénzt keresni kiránduló művészfilmes (Susanne Bier) valóságos karaktereket, konfliktusokat és érzelmeket csempész a rózsaszín díszletek közé (Csak a szerelem számít), vagy ha egy népszerű slágerekből musicallé ügyeskedett, amúgy is erősen reflektált sikerdarabot építenek a színészi ön­ref­le­xió(k)ra (Phyllida Lloyd: Mamma Mia!), akkor talán. De azt az ásíttatóan unalmas helyzetet, hogy készül az esküvő, minden elromlik, mindenki mindent elcsesz, minden bili kiborul, az ünnep káoszba fúl és az oltárhoz (lélekben) már nem ugyanaz a két ember áll, mint aki tegnap még önfeledten készült élete legnagyobb eseményére… nos, ezt ezredszerre levezényelni reménytelen vállalás. A végeredménye akkor is érdektelen, ha az akadályozó tényezők (itt reptéri sztrájk, majd a kényszermegoldások szülte újabb és újabb úti balhék miatt késik a lagzi), fordulatok (hajsza az elcserélt menyasszonyi ruha, illetőleg a késedelem miatt beiktatott leánybúcsún készült kínos fotók után) és szereplők (a kliséraktár „izgága figurák” polcáról) biztosítanak némi lendületet ahhoz, hogy valahogy elteljen a másfél óra.

Mentségére szóljon ennek az amúgy fárasztó spanyol mókázásnak, hogy alpáriság tekintetében nem ereszkedik a hasonló amerikai produktumok színvonalára. Akár 12 éven aluliak is megtekinthetik. Csak minek?

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.