Tíz éve él Magyarországon. Magyar művészként ismerik a világban. Legújabb projektje egy CD-ROM, a Das Anatomische Theater, melynek már készül a két következő része is. A sorozat témája a XX. századi történelem. Krstic koncepcióját három nyelven, lendületesen gesztikulálva ismerteti.MaNcs: A festészettől indultál, aztán az animációval és más, multimediális műfajokkal, például CD-ROM-készítéssel kezdtél foglalkozni. Hol tanultad a mesterséget, és mi indított arra, hogy műfajról műfajra vándorolj?Milorad Krstic: Jogi egyetemet végeztem Újvidéken, és komolyan jogász szerettem volna lenni. Közben festettem is, és összejött néhány sikeres kiállításom Dubrovnikban, Zágrábban, Újvidéken és Németországban. Egy idő után Radmilával, a feleségemmel, aki alkotótársam és segítőm, úgy döntöttünk, hogy véget vetek a jogi karriernek, és csak festeni fogok. 1989-ben Magyarországra jöttünk, és beindítottuk a Roczkov Galériát. Büszke vagyok a festészeti képzetlenségemre, azt gondolom, hogy bizonyos emberek kreativitását csak visszafogja az intézményes oktatás. Hivatalnokcsaládban nőttem fel, és a környezetem elvárásai szerint afféle eminens diák voltam. Nekem ebben az volt a jó, hogy be voltam zárva a saját világomba, és ábrándozhattam a szabadságról. Aki már fiatalon kénytelen szigorú elvárásokkal szembesülni, annak nagyobb a késztetése a kitörésre. Rengeteg példát találni erre a művészettörténetben. Bu–uel a jezsuitáknál végzett, szerintem ezért volt annyi robbanékony és forradalmi elképzelése. Max Ernst, a másik kedvencem, hétéves volt, mikor az apja lefestette a kertjüket. Csakhogy egy fát lefelejtett a képről, ezért aztán kivágatta, hogy az alkotás hű képe legyen a valóságnak. Micsoda erőszakos dolog ez a realizmus! Szerintem a csillagokban meg volt írva, hogy az utód szürrealista lesz.
MaNcs: Innen erednek azok a vad dolgok az első pillantásra ártatlannak tűnő képben: az erőszak, a vágyképek, a túlhangsúlyozott genitáliák?
MK: Mondhatod, hogy vadak, de rajtad múlik, mit látsz bennük. Mintha a Rorschach-teszt alanya volnál. Nekem egyáltalán nem tűnnek fel ezek a vadságok. Pál azt írja egy levelében a rómaiakhoz: "Tudom, és meg vagyok győződve az Úr Jézus által, hogy semmi sem tisztátalan önmagában, hanem, ha valaki valamit tisztátalannak tart, annak tisztátalan az." Unom, hogy mindig azt kell magyaráznom, miért zavarba ejtők, morbidok vagy vadak a képeim. Szerintem nem azok. Szerintem olyan ismerősek. Nézd ezt a lányt, olyan ártatlan, a nemi szervével együtt. Ha konfrontálódnod kell vele, ha úgy érzed, hogy zavaró, akkor valószínűleg nem vagy normális. Hogy lehet a szexuális forradalom után harminc évvel még meglepődni az ilyesmin?
MaNcs: A CD-ROM-on, amin ezt a századot boncolod, milyen szempont szerint emeltél ki elemeket a történelemből?
MK: A grafikáim vannak rajta, az animációim, illetve az egyetlen igazi animációs filmem, az 1995-ben készült My Baby Left Me, továbbá az adott korszak mainstream művészete és eseményei. Eredetileg mindenféle koncepció nélkül kezdtem neki, később Radmilával tárgyaltam meg, hogyan működhetnek az elképzeléseim ebben az interaktív közegben. Egyes történelmi figurákat és tényeket eleve provokatívnak találok. Freud, Hitler és Marinetti magától értetődően lettek főszereplővé. Megrajzoltam őket, de kellett hozzá valami plusz: atmoszféra, mozgások, zene, effektek, szöveg, hang. Jaj, olyan komplikált az egész. Minden este erről beszélgetünk. Én hozom az új felfedezéseket, az új összefüggéseket, ő pedig a maga logikus gondolkodásával kitalálja, hogy lehet azokat megvalósítani. Eddig bevált.
MaNcs: A CD-ROM-ot trilógiának terveztétek. Készül már a következő?
MK: Igen. 1934 és 1968 között játszódik. A zenét Daniel csinálja, egy nagyon tehetséges belgrádi komponista. Kint tanult a zeneakadémián, aztán megszakította a tanulmányait, hogy a Roczkov Stúdióban folytathassa tovább. Vele is gyakran konzultálunk, mert ez speciális zene, és az interaktív CD-ROM jeleneteitől függ a stílusa. Össze kell hangolni a képekkel. Ne felejtsük el, hogy ez nem film, hanem egy többdimenziós dolog, ahol egyik helyről a másikra ugorhatsz. A két helyszínt a zene segítségével kell összefüggésbe hozni, hogy legyen valami, ami segít kiheverni a váltást. Danijel egészen új stílust fejlesztett ki: loop musicnak hívjuk.
MaNcs: Engem a Monty Python CD-ROM-animációira és -zenéjére emlékeztetett. Az győzött meg annak idején, hogy mégsem halott a műfaj, pedig számos zsákutcája van, és annyi új fejlesztés létezik az interneten, hogy előbb-utóbb semmi szükség nem lesz CD-ROM-okra.
MK: Pedig sokféleképpen lehet még fejleszteni. Rengeteg izgalmas dolgot, eseményt találtam, amelyeket szinkronba lehet hozni egymással. 1961-ben Gagarin az űrben kószafaszált. Erről a képről átugorhatsz egy vele egy időben zajló eseményre: húzzák a berlini falat. Nem normális történelem ez a miénk. 1953-ban meghalt Sztálin, és akkor jelent meg a Playboy magazin. Hogyan hozzuk össze Sztálint és a Playboyt? Micsoda lehetőségek! 1959-ben Castro megcsinálja a kubai forradalmat, és ebben az évben születik a Barbie. Hogyan illesztjük össze a kubai forradalmi dalokat az amerikai reklámbiznisszel? Csupa érdekes probléma. Hallottál már arról, hogy Knut Hamsun, a norvég Nobel-díjas író a megszállás idején Goebbelsnek adta a díját, mert úgy gondolta, hogy ő, aki annyit tett Európáért, inkább megérdemli? Látszólag mellékes dolog ez, de számtalan lelki jelenséget megmagyaráz. Az a lényeg, hogy látszólag összeférhetetlen dolgokat találjunk, amelyek egymás mellé állítása sok mindent megmagyaráz.
MaNcs: A változatos és bizarr eseményektől függetlenül azért felfedeztem valami állandóságot a történelmetekben. Mindenütt erőszak, lövöldözés, fegyverek és nemi aktusok.
MK: Most mondd meg, van még valami érdekes ezen kívül a Földön? Nem én vagyok az első művész, aki észrevette, hogy Erósz és Tanathosz együtt járnak. Hogyan beszélhetnénk az erotikáról, ha nem említjük a halált? Látom, te is a szexre összpontosítasz, amikor a műveimről beszélsz. Ez maga Freud.
Csinálhatnánk CD-ROM-ot földrajzról, kereskedelemről, banktisztviselőkről, bármiről, de hidd el, akkor is benne lennének ezek az elemek, persze a sztorikkal együtt, mert az emberek gyermekek, és a gyermeknek történetek kellenek.
Szép kis világ ez. A filmek tele vannak szexszel, és filmen mindent elvisel az ember, ha viszont rajzfilmen vagy rajzon látja, fel van háborodva. A mi tapasztalatunk az, hogy a gyerekek úgy nézik a képeket, ahogy én festettem őket, ellentétben a felnőttekkel, akik mindjárt azt nézik, hogy ez most pöcs vagy pina. A századelőn egy művész azt mondta egy szégyentelennek nyilvánított könyv apropóján, hogy csak a rosszul megírt könyv lehet szégyellnivaló. A tehetség sosem erkölcstelen. Lényegében csak ezzel tudok védekezni. Az egyik francia szlengszótárban a férfi hímvesszejére kettőszázhatvanhat, a női ivarszervre kettőszáz, a közösülésre háromszáz kifejezést találhatunk. Szóval érdekli a szex a franciákat, vagy nem?
MaNcs: A harmadik részben a balkáni háborúval is foglalkoznod kell majd.
MK: Természetesen bele kell majd raknunk, de nem tudom még, hogyan. Nem volt időm gondolkodni rajta. Az biztos, hogy nem a nemzetiség a legfontosabb számomra. Az egyetlen fontos dolog a festés. Senki oldalán nem állhatok, mert magam is határeset vagyok. Szlovéniában születtem, Dornbergben, egy német nevű faluban, közel az olasz határhoz. Ráadásul ez nem is Szlovénia volt, hanem Jugoszlávia, egy egészen másik ország. Szlovén népdalokat hallottam az utcán, szerb származású vagyok, anyám szerb dalokat énekelt, olasz zene szólt a rádióból, és a tévén keresztül is az itáliai kultúra, az olasz filmek hatottak rám. A San Remó-i fesztivál nélkül el sem tudtam képzelni az életet, ott szívtam először nyugati cigarettát. A következő CD-ROM címe talán Il Teatro Anatomico lesz. A harmadikat viszont az "Amerikaiak a Holdon" motívummal akarom kezdeni, és talán Bruce Willis is szerepet kap benne, mint az előzőben Mastroianni. Szóval nem vagyok kompetens a balkáni háború ügyében. Aki a határon születik, az kicsit hontalan marad, mint Danilo Kis. A sehova tartozás is meg van írva a csillagokban. Kozmopolita vagyok, mindenhol egyformán rosszul érzem magam.
Szilágyi Szilvia
Meg kell szakadni
A magam részéről némi szkepszissel tekintek a CD-ROM-ra mint művészeti hordozóanyagra. A CD-ROM megtekintése közben nem lehet vakarózni, heverni az ágyon, kimenni a konyhába kolbászvégért. A CD-ROM önmagában nem valami nagy kunszt, nem pótolhatja a tehetséget vagy a gondolatokat. És végül az sem igaz, hogy a CD-ROM interaktív lenne: a használó csak oda kattinthat, ahová az alkotók akarják, hiába az illúzió, hogy szabadon bóklászhatok, hogy arra megyek, amerre akarok, ha egyszer az utcákat valakik már előre megépítették nekem.
Egy CD-ROM pont attól jó vagy rossz, mint egy festmény, egy könyv, egy (rajz)film, egy hanglemez.
Nézzük most, hogy mitől jó a Das Anatomische Theater című CD-ROM, ami - és ez kétségtelenül a hordozó javára írandó - egyszerre mind a négy.
Milorad Krstic egyrészt pedagógus, másrészt fantasztikus grafikus. Az egyik célja kifejezetten a népnevelés volt: képernyőnkön feltűnnek a történeti dadaizmus szereplői (Tzara, Schwitters) és helyszínei (meg néhány más figura az avantgárd más korszakaiból: Malevics, Marinetti, Breton), és elhangzanak marhaságaik (kortárs interpretációban) - aminek egyrészt a hevenyészett ismeretközvetítés a szerepe, valamint mottóként, kiinduló- és ellenpontként szolgálnak Krsticék vademecumjához. Amelynek tárgya a XX. század első harmada: maga a történelem. A korszakhatár 1933, azaz Hitler hatalomra jutása (ekkor Sztálin már rég a bolsevikok első embere): szemlélt időnk tehát a fasizmus és a kommunizmus megizmosodásának festői korszaka. Ne várjon persze senki valaminő ügyesen illusztrált történelem- vagy művészettörténet-könyvet az anyagtól: itt, kérem, nem holmi pimf eseménytörténet látható, hanem a lényeg. Az erőszak meg a szex, valamint ezek kombinációja. A forradalom (és annak amerikai megfelelője, a gengszterháború). Szentpéterváron vagyunk, Zürichben, Berlinben, Chicagóban. Egy-egy fejezet vagy helyszín nyitóképeinek történelmi fotókollázsaira (például hét Lenin egy íróasztalnál) rákattintva, Krstic rajzfigurái jelennek meg a képernyőn, munkások, rendőrök, művészek, katonák, gengszterek és államférfiak és pojácák, emberek, állatok, az isten tudja, kik, és gyilkolnak és basznak, és mást se csinálnak. Ha akarunk, mi is beszállhatunk. Kattintás kérdése. Mindenütt golyónyomok, gumibotok, fegyverek, hullák, ordas vaginák és iszonyú péniszek. Sérült, torz testek, az erőszaktétel alanyai és tárgyai, összefonódva egymással, akik mind egyformán undorítóak, és akik ezt, pont ezt élvezik.
És közben, úgy éljek, végigröhögjük az egészet. Krstic grafikái ugyanis, és ez a legszörnyűbb az egészben, nagyon viccesek. Mintha karikatúrák lennének: miközben az, amiről szólnak, nem is lehetne tréfás ábrázolás tárgya. A dadaizmus a húszas évek elejére, amikorra a világ kezdett lendületet venni az újabb emberirtáshoz, ki is fújt: nem érte meg sem a kommunizmus, sem a fasizmus fénykorát. A felszabadult, tét nélküli marháskodás kora elszállt, az első világháború utáni megkönnyebbülés úgyszintén. Mi most egy világháborúval és egy Balkán-háborúval később szeretnénk röhögni az egészen.
És röhögjünk is. És ne gondoljuk azt, hogy Krstic perverz lenne.
A század volt az.
- bbe -
Das Anatomische Theater, egér-film; animáció: Milorad Krstic; forgatókönyv: Radmila Roczkov; zene: Lengyel Gábor; loop music: Danijel Milosevic
Roczkov Stúdió, 1999, 7980 Ft
