Film

Itt a The Canyons, Az amerikai dzsigoló rendezőjének (Paul Schrader) és Az amerikai pszicho írójának (Bret Easton Ellis), valamint az Anal Students 2 sztárjának (James Deen) és az elvonók felpuffadt arcú királynőjének (Lindsay Lohan) filmje, amiben Tarr Béla legnagyobb nyugati parti rajongója (Gus Van Sant) egy pszichológust, a világ legnagyobb független lemezboltja (Amoeba Music - Sunset Blvd., Los Angeles) pedig önmagát alakítja.

Greta Gerwignek 2012 volt a hipszter Bridget Jones-os éve. A Frances Haban és a Lola Versusban ugyanazt a bájosan flúgos, felelőtlen és érzelmileg zilált New York-i kékharisnyát adta, mintha Woody Allen unokahúga lenne. Sajna a figurában nincs két filmre elég szufla.

Idegen tárgyak, idegen színek ismeretlen jelentéssel, azt is mondhatnánk, hogy egzotikum. De szerencsére Miklós Ádám nepáli dokumentumfilmje sokkal közelebb megy, és sokkal érzékenyebben mutat meg dolgokat.

Ez a roppant személyes és szenvedélyes belga film drámai hangoltságú példázat, amely a főszerepet itt és korábban a színházban is alakító Johan Heldenbergh (a Szarul állnak a dolgok és a Moszkva, Belgium c. filmekből ismert kiváló flamand színész) darabja nyomán készült.

Szerzetesnők három generációjának mindennapjait kutatja egy angol-nepáli-magyar koprodukcióban készült dokumentumfilm - a Dolma lányai most fut a pesti mozikban; rendezőjét kérdeztük.

Amikor Sztupa és Troché átvágtak a hónok földjén, egy seregnyi akadály állta útjukat, hogy eljussanak végre Nebel váráig. Először is gyalog, voltaképpen lopva kellett haladniuk a szakadatlanul zuhogó esőben. A hónok minden utat szigorúan ellenőriztek, s a szekerekre, lovasokra könyörtelenül lecsaptak. A gyalognépséget békén hagyták, vagy kevésbé vegzálták. Aki gyalog jár, mindig résen van, nem feledkezik bele a haladás mámorába, nem válik gyanútlanná. Felneszel a legkisebb változásra, felkapja a fejét minden ágreccsenésre, különös, addig nem hallott madárhangra.

Jönnek fel a kanadai kisműfajok: Alice Munro Nobeljével a kanadai és úgy általában a novella kapott aranyfedezetet, de nem kell többé aggódni a spermadonor-komédiák fennmaradásáért sem: a francia-kanadai Starbuck sikere azt jelenti, hogy új, a közelmúlthoz képest mindenképpen rózsásabb fejezet nyílt a spermabankokból kiinduló ondókomédiák (ondkom) történetében.

A corporate thriller nehéz műfaj. Hogyan tegyük izgalmassá, hogy öltönyös emberek modern enteriőrökben feszült beszélgetéseket folytatnak olyasmiről, amit a nézők nem is mindig értenek? Robert Luketic viszont azt nem érti, hogy a feszültség nem attól születik, hogy néha verekedés van meg autós üldözés, és az egészet leöntjük valami primitív multicéges összeesküvés-mázzal.

Híre sem volt még nálunk Delonnak és Belmondónak, de még Gérard Philipe-nek is csak alig, amikor Jean Marais már rég a királyasszony lovagja volt. A romantikus hős, aki vív, lovagol és magasról ugrik – persze kaszkadőr nélkül.

Régi kedvencek: többnyire bennük csalódtunk igazán nagyot idén a moziban. Szavazza meg a legfájdalmasabbat!

Egy tini, egy sofőr, egy szépfiú és a többiek: szerintünk ők voltak a legjobbak az idei filmekben és sorozatokban. Szavazza meg kedvencét!

Szerettek, vadásztak, szenvedtek és lebegtek a föld felett. Csodálatos filmszínésznőkből idén sem volt hiány: szavazza meg kedvencét!