Magyar Narancs: Győri fiatalemberként osztrák érettségivel került a skóciai St. Andrews-i Egyetemre. Hogyan csinálta?
Miklós Ádám: Érettségi után tudtam, hogy ha Skóciában szeretnék egyetemre járni, az nem lesz olcsó mulatság, ezért munka után kellett néznem. Egy régi családi barát által kerültem ki Írországba pincérnek, majd vendégház-recepciósnak, babysitternek és végül call center asszisztensnek. Sokat kellett dolgozni, és még többet spórolni, de tíz hónapra rá, hogy kimentem, megvolt az az összeg, ami elindította az egyetemi tanulmányaimat. Egy nyilvános internetkávézóból jelentkeztem két-három skóciai egyetemre, és reméltem, hogy felvesznek. Végül sikerült.
MN: Miből fedezte a költségeit?
MÁ: Mivel minden európai diák tanulmányait állja a skót állam, olyan szerencsés voltam, hogy nem kellett ezért fizetnem, viszont az ottani szállásomhoz és megélhetésemhez munkát kellett vállalnom. Voltam szállodai takarító, egyetemi nyári menedzser és konyhai kisegítő. De minden nehéz időszakban számíthattam a szüleimre.
MN: Mennyire ment könnyen a beilleszkedés a skóciai filmestársaságba?
MÁ: Az első rövidfilmemet beválasztották az ottani Half Cut fesztivál tíz legjobbja közé - igaz, díjat nem hozott, viszont az egyik professzorom, William Brown felfigyelt rám. Jó barátok lettünk.
MN: Hogyan talált rá a buddhista szerzetesnők közösségére Katmanduban?
MÁ: Eredetileg Tibetben akartunk forgatni, le is volt minden egyeztetve a zárdával, ahová mentünk volna. A terv az volt, hogy a kamerát és a többi felszerelést úgy fogjuk becsempészni, hiszen tudtuk, hogy ez a kínai szituáció miatt kockázattal járhat. Viszont négy hónappal az indulás előtt a zárda mégis úgy látta, hogy túl veszélyes lenne nekik és nekünk is, ha ott forgatnánk. Ekkor kezdtünk új helyszínt keresni. S választottuk Katmandut.
MN: Dolma a buddhista mitológiában a végtelen könyörületesség megtestesítője. Ez a legjellemzőbb a női szerzetesek közösségére?
MÁ: Amikor a film címét kitaláltuk, mindenképpen olyanon gondolkoztunk, ami kifejezi a buddhista élettel járó gondolkodást és a nő mivoltukat is. Mivel Dolma női istenség, és nagy szerepet játszik sok buddhista életében, úgy éreztük, hogy az apácák szimbolikusan őt testesítik meg, az ő lányai.
MN: A filmből olyasfajta kép rajzolódik ki, hogy ezek a lányok szinte alig különböznek a világi fiataloktól: mobiltelefont használnak, filmeket néznek, szeretnek szórakozni. Azt mondják, hogy a különbség a karmában rejlik, nem az életszemléletben. Valóban?
MÁ: Embere válogatja. Vannak olyan szókimondó és erős szerzetesnők, mint a film Pemája, de létezik konzervatívabb hozzáállás is. De igaz, a mobiltelefon, a Facebook és a filmek hozzátartoznak az életükhöz. Még a kicsik is ott ülnek a tévé előtt apró szerzetesi ruhájukban minden vasárnap, és nézik az akciófilmeket.
MN: Hangsúlyos motívum, hogy a férfiakat előnyben részesítik Keleten. Ha egy nő kilép a rendből, nehezen fogadják el, ellentétben a férfiakkal.
MÁ: A társadalom szerepét sokszor említették a szerzetesnők annak kapcsán, hogy milyen különbség van köztük és a férfi szerzetesek között. Elmondták, hogy pár évtizeddel ezelőtt, ha egy férfi otthagyta a rendet, az utca embere vagy a családja ezt tudomásul vette, nem vitatta. Viszont ha ugyanezt egy szerzetesnő tette, megvetés lett a része. A volt szerzetesnők el szoktak bújni a világ elől egy szobában, és addig ki sem merészkednek, míg a hajuk megnő. Ha meséltem, hogy kikről forgatunk filmet, sokan nem is tudták, hogy egyáltalán vannak buddhista szerzetesnők.
MN: A dalai láma félórás magánkihallgatáson fogadta a stábot. Hogy zajlott ez a találkozás?
MÁ: Skóciai körútján, a Felföldön fogadott minket. Hihetetlen megtiszteltetés volt, hiszen mindannyian felnéztünk rá, nem feltétlenül mint vallási vezetőre, hanem mint emberre. Arra, amit képvisel a mai világban. Egy előadás előtt várt minket. Amikor megérkeztünk, már a terem másik felében ült. Megszeppenve járultunk elé, de egy kézlegyintéssel jelezte, hogy hagyjuk a hajlongást, és üljünk le. Mind a hatunktól egyenként megkérdezte a nevét, majd rátértünk a filmre és arra, hogy mi motivált minket. Elmondta, hogy ez egy fontos téma, majd konkrét ötleteket adott, mit és hol lehetne még hozzáadni. A beszélgetés végén elment előadást tartani, de mondta, hogy még visszajön, és akkor majd elbúcsúzunk. Miután visszatért, gyorsan átadtuk neki a számára készült Dolma lányai feliratú ellenzős sapkát, amit hamar fel is kapott.
MN: A következő filmjét a tibeti és a nyugati orvoslásnak szenteli. Mit tart lényegi különbségnek a kettő között?
MÁ: A Menla hagyatéka a tibeti rákgyógyászatot vizsgálja, de indirekt módon az egész tibeti gyógyászatot. Az indiai forgatások során sokszor feltettük ezt a kérdést, és a válasz szinte mindig ugyanaz volt. A tibeti gyógyászat a probléma gyökerét keresi, és nem a tüneteket próbálja kezelni. Ahogy az egyik tibeti doktor megfogalmazta: "Ha meg akarod gyógyítani a mérgezett fát, a levelek leszedése nem fog segíteni. A gyökerénél kell kezdened."
Kritikánk a Dolma lányairól a Visszhang rovatban.
