Interjú

A dalai láma sapkája

Miklós Ádám filmrendező

Film

Szerzetesnők három generációjának mindennapjait kutatja egy angol-nepáli-magyar koprodukcióban készült dokumentumfilm - a Dolma lányai most fut a pesti mozikban; rendezőjét kérdeztük.

Magyar Narancs: Győri fiatalemberként osztrák érettségivel került a skóciai St. Andrews-i Egyetemre. Hogyan csinálta?

Miklós Ádám: Érettségi után tudtam, hogy ha Skóciában szeretnék egyetemre járni, az nem lesz olcsó mulatság, ezért munka után kellett néznem. Egy régi családi barát által kerültem ki Írországba pincérnek, majd vendégház-recepciósnak, babysitternek és végül call center asszisztensnek. Sokat kellett dolgozni, és még többet spórolni, de tíz hónapra rá, hogy kimentem, megvolt az az összeg, ami elindította az egyetemi tanulmányaimat. Egy nyilvános internetkávézóból jelentkeztem két-három skóciai egyetemre, és reméltem, hogy felvesznek. Végül sikerült.

MN: Miből fedezte a költségeit?

MÁ: Mivel minden európai diák tanulmányait állja a skót állam, olyan szerencsés voltam, hogy nem kellett ezért fizetnem, viszont az ottani szállásomhoz és megélhetésemhez munkát kellett vállalnom. Voltam szállodai takarító, egyetemi nyári menedzser és konyhai kisegítő. De minden nehéz időszakban számíthattam a szüleimre.

MN: Mennyire ment könnyen a beilleszkedés a skóciai filmestársaságba?

MÁ: Az első rövidfilmemet beválasztották az ottani Half Cut fesztivál tíz legjobbja közé - igaz, díjat nem hozott, viszont az egyik professzorom, William Brown felfigyelt rám. Jó barátok lettünk.

MN: Hogyan talált rá a buddhista szerzetesnők közösségére Katmanduban?

MÁ: Eredetileg Tibetben akartunk forgatni, le is volt minden egyeztetve a zárdával, ahová mentünk volna. A terv az volt, hogy a kamerát és a többi felszerelést úgy fogjuk becsempészni, hiszen tudtuk, hogy ez a kínai szituáció miatt kockázattal járhat. Viszont négy hónappal az indulás előtt a zárda mégis úgy látta, hogy túl veszélyes lenne nekik és nekünk is, ha ott forgatnánk. Ekkor kezdtünk új helyszínt keresni. S választottuk Katmandut.

MN: Dolma a buddhista mitológiában a végtelen könyörületesség megtestesítője. Ez a legjellemzőbb a női szerzetesek közösségére?

MÁ: Amikor a film címét kitaláltuk, mindenképpen olyanon gondolkoztunk, ami kifejezi a buddhista élettel járó gondolkodást és a nő mivoltukat is. Mivel Dolma női istenség, és nagy szerepet játszik sok buddhista életében, úgy éreztük, hogy az apácák szimbolikusan őt testesítik meg, az ő lányai.

MN: A filmből olyasfajta kép rajzolódik ki, hogy ezek a lányok szinte alig különböznek a világi fiataloktól: mobiltelefont használnak, filmeket néznek, szeretnek szórakozni. Azt mondják, hogy a különbség a karmában rejlik, nem az életszemléletben. Valóban?

MÁ: Embere válogatja. Vannak olyan szókimondó és erős szerzetesnők, mint a film Pemája, de létezik konzervatívabb hozzáállás is. De igaz, a mobiltelefon, a Facebook és a filmek hozzátartoznak az életükhöz. Még a kicsik is ott ülnek a tévé előtt apró szerzetesi ruhájukban minden vasárnap, és nézik az akciófilmeket.

MN: Hangsúlyos motívum, hogy a férfiakat előnyben részesítik Keleten. Ha egy nő kilép a rendből, nehezen fogadják el, ellentétben a férfiakkal.

MÁ: A társadalom szerepét sokszor említették a szerzetesnők annak kapcsán, hogy milyen különbség van köztük és a férfi szerzetesek között. Elmondták, hogy pár évtizeddel ezelőtt, ha egy férfi otthagyta a rendet, az utca embere vagy a családja ezt tudomásul vette, nem vitatta. Viszont ha ugyanezt egy szerzetesnő tette, megvetés lett a része. A volt szerzetesnők el szoktak bújni a világ elől egy szobában, és addig ki sem merészkednek, míg a hajuk megnő. Ha meséltem, hogy kikről forgatunk filmet, sokan nem is tudták, hogy egyáltalán vannak buddhista szerzetesnők.

MN: A dalai láma félórás magánkihallgatáson fogadta a stábot. Hogy zajlott ez a találkozás?

MÁ: Skóciai körútján, a Felföldön fogadott minket. Hihetetlen megtiszteltetés volt, hiszen mindannyian felnéztünk rá, nem feltétlenül mint vallási vezetőre, hanem mint emberre. Arra, amit képvisel a mai világban. Egy előadás előtt várt minket. Amikor megérkeztünk, már a terem másik felében ült. Megszeppenve járultunk elé, de egy kézlegyintéssel jelezte, hogy hagyjuk a hajlongást, és üljünk le. Mind a hatunktól egyenként megkérdezte a nevét, majd rátértünk a filmre és arra, hogy mi motivált minket. Elmondta, hogy ez egy fontos téma, majd konkrét ötleteket adott, mit és hol lehetne még hozzáadni. A beszélgetés végén elment előadást tartani, de mondta, hogy még visszajön, és akkor majd elbúcsúzunk. Miután visszatért, gyorsan átadtuk neki a számára készült Dolma lányai feliratú ellenzős sapkát, amit hamar fel is kapott.

MN: A következő filmjét a tibeti és a nyugati orvoslásnak szenteli. Mit tart lényegi különbségnek a kettő között?

MÁ: A Menla hagyatéka a tibeti rákgyógyászatot vizsgálja, de indirekt módon az egész tibeti gyógyászatot. Az indiai forgatások során sokszor feltettük ezt a kérdést, és a válasz szinte mindig ugyanaz volt. A tibeti gyógyászat a probléma gyökerét keresi, és nem a tüneteket próbálja kezelni. Ahogy az egyik tibeti doktor megfogalmazta: "Ha meg akarod gyógyítani a mérgezett fát, a levelek leszedése nem fog segíteni. A gyökerénél kell kezdened."

Kritikánk a Dolma lányairól a Visszhang rovatban.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.