Sztupa mindenféle új állatok hadrendbe állítását szorgalmazta (ő úgy mondta, piacra dobását, de akkoriban az ilyesmi beszédre még furcsán néztek), Troché viszont azon hüledezett, hogy milyen hülye név az már, hogy Központi Házi Kedvenc Elosztó Vállalat (Köhákev). Legyen inkább egyszerűen Kutyatár, utalt hősünk az ismert kommunista költőre (a vonatkozó reklamációk fogadására külön standot állítottunk fel a Marx téren). A csehszlovákiai üzletláncot pedig – ugyancsak egyszerűen – Josef Kiliánnak akarta elnevezni, bár a hatóságok sok akadályt gördítettek elé azzal, hogy a magánkereskedelem ilyen mértékű látszata, hogy tudniillik, ennek a Kiliánnak egy egész üzletlánca lenne, nos, az nem fér bele a szocialista életformába, így Troché csak legfelsőbb közbenjárással érte el célját. Viszont ezt a „legfelsőbb közbenjárást” annyira akceptálta, hogy egy pillanatra azon is komolyan elgondolkodott, hogy Husáknak kellene nevezni a csehszlovák hálózatot, de Sztupa letromfolta. Libát nem árusítunk. Ja, libát, mi? – nézett vissza rá Troché, s maradtak a boltok Josef Kilián és Kutyatár néven.
A romániai, lengyelországi és NDK-beli fejlesztésekről nincs adat Ómafa feljegyzéseiben. Van viszont egy elég érzékletes leírása Sztupa új állatok bevezetését célzó kísérleteinek. Mert Sztupa nem aprózta el, párosított, keresztezett, ojtott és nemesített rendületlenül, és viszonylag kevés sikerrel. Mondjuk, sünnyulakat már egészen az elején szinte tökéleteseket tenyésztett, nem hibázott ott semmi, rendes nyulak voltak, csak tüskések. Futottak, rágtak, húsvétkor tojást festettek, mégis baromi unalmas szerzetek voltak, és simogatni is elég nehézkes volt őket, ellenben hatalmasokat izé… hogy is mondjuk, fingottak. Hangosakat és büdöseket, biztos a káposztától. Nem vette őket a kutya sem (sajna kutyákat sem vettek, pedig egy rakás törpekutyát tartottak, még Csehszlovákiában csak-csak keresték a jezevčíkeket és voříšekeket, de itthon szinte semmit). Viszont Sztupának mindez egy cseppet sem szegte a kedvét, újabb és újabb állatokon törte a fejét, de az egész rendszerben nem volt például egy árva paradicsommadár sem, ellenben papagájok dögivel, egy-egy kalicka annyira tömött volt, mint a piros 7-es (a busz, mint tudjuk). Sztupa kiválasztott tehát öt életerős példányt közülük, s megbízta Ómafát, hogy vigye el őket Spanyolországba, s ott a híres (akkor még nem volt azért olyan híres) buñoli paradicsomdobáláson vesse be őket kajakra, és akkor majd el lehet őket adni paradicsommadárnak.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!