tévésmaci

Mókus, mókus

  • tévésmaci
  • 2022. július 6.

Film

Amikor Sztupa és Troché átvették a keleti blokk kisállat-kereskedelmét, nem indultak be rögtön a dolgok. 

Sztupa mindenféle új állatok hadrendbe állítását szorgalmazta (ő úgy mondta, piacra dobását, de akkoriban az ilyesmi beszédre még furcsán néztek), Troché viszont azon hüledezett, hogy milyen hülye név az már, hogy Központi Házi Kedvenc Elosztó Vállalat (Köhákev). Legyen inkább egyszerűen Kutyatár, utalt hősünk az ismert kommunista költőre (a vonatkozó reklamációk fogadására külön standot állítottunk fel a Marx téren). A csehszlovákiai üzletláncot pedig – ugyancsak egyszerűen – Josef Kiliánnak akarta elnevezni, bár a hatóságok sok akadályt gördítettek elé azzal, hogy a magánkereskedelem ilyen mértékű látszata, hogy tudniillik, ennek a Kiliánnak egy egész üzletlánca lenne, nos, az nem fér bele a szocialista életformába, így Troché csak legfelsőbb közbenjárással érte el célját. Viszont ezt a „legfelsőbb közbenjárást” annyira akceptálta, hogy egy pillanatra azon is komolyan elgondolkodott, hogy Husáknak kellene nevezni a csehszlovák hálózatot, de Sztupa letromfolta. Libát nem árusítunk. Ja, libát, mi? – nézett vissza rá Troché, s maradtak a boltok Josef Kilián és Kutyatár néven.

A romániai, lengyelországi és NDK-beli fejlesztésekről nincs adat Ómafa feljegyzéseiben. Van viszont egy elég érzékletes leírása Sztupa új állatok bevezetését célzó kísérleteinek. Mert Sztupa nem aprózta el, párosított, keresztezett, ojtott és nemesített rendületlenül, és viszonylag kevés sikerrel. Mondjuk, sünnyulakat már egészen az elején szinte tökéleteseket tenyésztett, nem hibázott ott semmi, rendes nyulak voltak, csak tüskések. Futottak, rágtak, húsvétkor tojást festettek, mégis baromi unalmas szerzetek voltak, és simogatni is elég nehézkes volt őket, ellenben hatalmasokat izé… hogy is mondjuk, fingottak. Hangosakat és büdöseket, biztos a káposztától. Nem vette őket a kutya sem (sajna kutyákat sem vettek, pedig egy rakás törpekutyát tartottak, még Csehszlovákiában csak-csak keresték a jezevčíkeket és voříšekeket, de itthon szinte semmit). Viszont Sztupának mindez egy cseppet sem szegte a kedvét, újabb és újabb állatokon törte a fejét, de az egész rendszerben nem volt például egy árva paradicsommadár sem, ellenben papagájok dögivel, egy-egy kalicka annyira tömött volt, mint a piros 7-es (a busz, mint tudjuk). Sztupa kiválasztott tehát öt életerős példányt közülük, s megbízta Ómafát, hogy vigye el őket Spanyolországba, s ott a híres (akkor még nem volt azért olyan híres) buñoli paradicsomdobáláson vesse be őket kajakra, és akkor majd el lehet őket adni paradicsommadárnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.