magyarnarancs.hu: Társadalomanalízisbe, kultúrtörténeti utazásba ágyazva hozza kameraközelbe a melegek rejtőzködő életét Itáliában. Mi volt az indíttatása a film elkészítéséhez?
Gianni Amelio: Az alapötletet egy idős római férfival való találkozásomból merítettem. Eredetileg az ő történetét akartam megfilmesíteni. Roberto több szempontból is különleges figura. Teljes elszigeteltségben él, naplót és feladatlan leveleket ír a pápának. Rémes következményeit tapasztalta meg a saját bőrén a homofóbiának. A tanára azt mondta neki, aki homoszexuális az két dolgot tehet: vagy meggyógyul, vagy öngyilkos lesz. Miután öngyilkosságot kísérelt meg, elmegyógyintézetbe zárták, ahol éveket töltött. A vele folytatott többórás beszélgetések során rájöttem, hogy Roberto „egyedi” esete nem adná vissza a homoszexualitás sokarcúságát. Korlátozott, deviáns, sőt kissé patetikus kép alakulhatott volna ki egy marginalizálódott emberről. A téma szélesebb látószögbe helyezése érdekében elálltam a játékfilmes megközelítéstől. És a dokumentumfilmes megoldást választottam. Szembeállítottam a zaklatásoknak, verbális és fizikai erőszaknak kitett melegek vallomásait azzal, amit a kommunikációs eszközök, a televízió sugallt róluk. Nem pusztán húsz bátorsággal megélt életről van szó, hanem ezeknek az életeknek a támadó, méltatlan, igazságtalan interpretálásáról a médiában.
magyarnarancs.hu: Kiemelten foglalkozik a Pasolini elleni gyűlölethadjárat felidézésével, emblematikus színészét és barátját, Ninetto Davolit is megszólaltatja…
GA: Vulgáris, gyűlölködő cikkek hada látott napvilágot a jobboldali szennylapokban Pasoliniről. Sok olyan dokumentum is bekerült a filmbe, amit még sehol nem láthattak, vagy ami felett „elsiklott” az olaszok rövid távú emlékezete. A hatvanas évektől páratlan támadások indultak ellene. Nyíltan vállalta a homoszexualitását, amit az ún. makulátlanok bűnnek bélyegeztek. A Pasolinit ért nyílt és burkolt támadások, fizikai és lelki bántalmazok, perek, cenzúrázások a másságának szóltak, nem a műveinek.
magyarnarancs.hu: Boldog az, ki másmilyen. A címet Sandro Penna verséből kölcsönözte…
GA: Ami úgy folytatódik, „hogyha valóban másmilyen, ám jaj annak, ki másmilyen, ha valójában semmilyen”. És ez egybevág azzal, amit az egyik bejátszásban a film elején egy kórházi ágyon fekvő anya mond a halott fiáról. Amikor megtudta, hogy a fia homoszexuális, mindenféle specialistákhoz vitte. Az egyik orvos közölte vele: „Asszonyom, ha legalább jómódúak lennének, de a fia munkás, így számítson arra, hogy ezt a keresztet egy életen át kénytelen cipelni.” 2014-et írunk ugyan, de egy iskolai tanárnak ma is el kell titkolnia a homoszexualitását. A legnagyobb bornírtságra vall, amikor a homoszexualitást összekeverik a pedofíliával. A melegellenes törvényeket hozó Putyin nem röstellte a szocsi olimpia idején azt mondani, hogy a melegek hagyják békén a gyerekeinket. Szomorú, hogy sok szülő is úgy vélekedik, hogy ne molesztálják a gyerekeiket a melegek. Szeretnék egy olyan világban élni, ahol nem kellene ilyen filmeket csinálni, mert nem lenne rájuk szükség.
| ||
magyarnarancs.hu: Reménykedik abban, hogy érdemi társadalmi párbeszédet indíthat el a filmje?
GA: Már az is nagy szó, hogy vetítik a mozikban, megjelenik DVD-n és televíziós forgalmazásba kerülhet. Szeretném, ha iskolákba, gimnáziumokba is eljutna, és személyesen beszélgethetnék róla a diákokkal. Itáliában az élet semmilyen területén nem számít minden másnál előbbre való alapértéknek az őszinteség és a tisztesség. Nálunk olyan a hatalmi-politikai-vallási berendezkedés, hogy az egyik szemét behunyja, a másikat félig nyitva tartja. A szexuális másság témájára azonban mindkét szemét becsukja. Mintha azt sugallná ezzel, hogy csináljatok, amit akartok, csak ne tudódjon ki.
magyarnarancs.hu: Kimondatlan társadalmi konszenzuson alapuló elhallgatásról van szó?
GA: Itália egy politikailag, gazdaságilag, morálisan béna ország. Húsz év Berlusconi-őrület során az olaszok rémülettel fedezhették fel a saját természetüket. És ez azon alapszik, hogy jobb olyan vezetőt választani, akinek sok a rejtegetnivalója, mert akkor én is tudom rejtegetni a magam piszkos ügyeit. Olyasvalaki „kell” nekünk, aki rabol, mert akkor én is nyugodtan rabolhatok, és ezáltal védettséget élvezek. Az állampolgári tudatosság a nullával egyenértékű. Kevesen látnak túl a saját szűk családi horizontjukon. Ezt a témát feszegettem a Szicíliai testvérek, avagy ahogyan nevettünk című filmemben is. Az olasz társadalom számos problémája a familiarizmusból származik, amiből a maffia szerveződik. Ez a kitágított családértelmezés a hatalom centralizálására épül, ami kizárja a körön kívüliek emberi értékének a tiszteletét.
magyarnarancs.hu: Dokumentumfilmesként korábban is érzékeny volt a „körön kívüliek” sorsára…
GA: Számos dokumentumfilmet készítettem, főként a pályám elején. Az egyik legismertebb a kötelező katonai szolgálatról szól. A Lamerica című játékfilmem a Szegények vagyunk című dokumentumfilmem nyomán született, ami az illegális bevándorlásra fókuszált Kelet-Európából. A délszláv háború alatt Szarajevóban forgattam a Nem ért véget a békét, a címet egy kislány elszólásából vettem, aki nem ért véget a háborút akart mondani.
magyarnarancs.hu: A Boldog az, ki másmilyenről az a hír járja, hogy ez a film Gianni Amelio coming outja.
GA: A szexualitás miatt ez a téma többeket vonz, mint az előző témáim. „Most akkor meleg vagy?” – kérdezik sokan. Erre az a válaszom, hogy egy rendezőnek mindig coming outolnia kell, a saját „szereplői” oldalán állni, nem pedig velük szemben. Ha rendőrökről készítek filmet, magam is rendőr vagyok, ha emigránsokról, magam is emigráns, ha melegekről, magam is meleg. Szégyen is volna, ha az olasz macsó elvű kultúrát képviselném a Boldog az, ki másmilyen szereplőivel szemben.
magyarnarancs.hu: Személyesen is ismerte Jancsó Miklóst. Milyen hatást gyakorolt önre az ő művészete?
GA: A legszebb filmje számomra a Csend és kiáltás. Az olasz filmjeit lehet kritizálni, nem tartom jelentősnek őket. Tagadhatatlan mester, nem szeretnék múlt időben beszélni róla. Megújította a filmnyelvet, emiatt is velünk marad örökre.
magyarnarancs.hu: Az olasz moziból is hiányoznak a mesterek.
GA: Nem csak a mesterek, hiába vannak értékes rendezőink, lassan elvész a mozi. A televíziónak sikerült átmosni a nézők agyát. A mi országunknak egy tökéletes megújulásra lenne szüksége, amit az alapoknál, az ábécénél kellene elkezdeni. Hiszek a dokumentumfilmek erejében. Az archívumok mélyéről még sok elrejtett dolgot lehetne előbányászni, hogy lássuk, milyen volt az életünk. Szeretjük megtagadni a saját múltunkat. És ennek az örökségét éljük ma.
