Magyar Narancs: Öt új kisfilmet mutatott be az Inforg-M&M Film, amelynek az egyik producere vagy. Ritka ez manapság.
Muhi András: Annak az időszaknak már régen vége, amikor átlagban évi húsz filmet gyártottunk. Most dobozba került M. Tóth Géza Yes című kisfilmje és Lichter Péter Rimbaud-ja, és az egy hagyomány az Inforgon belül, hogy minden filmünket bemutatjuk, de úgy éreztem, két kisfilm kevés egy estére, ezért végignéztem, melyek azok a hozzánk köthető filmek, amik az utóbbi két évben készültek, és még nem mutattuk be őket. Így egészült ki a vetítés Hegedűs (2) László, Hartung Attila és Réti Iringó filmjeivel, s ezeket kereteztük Fliegauf Bence Tejútjának részletével.
MN: Az Inforg Stúdióból mára Inforg-M&M Film lett. Mi történt?
MA: Az Inforg Stúdiót a filmfinanszírozási rendszer három évvel ezelőtti átalakítása maga alá temette. 36 filmről kellett tárgyalnunk a Filmalappal, több százmillió forintnyi, MMKA által megítélt támogatás sorsáról volt szó, ami összegében is a legnagyobb tételt jelentette a többi produceri irodával összevetésben. Az Inforg az összes műfajban működött, ez magyarázza az egyedülállóan magas, 30 fölötti filmszámot. Ezek között animációs, dokumentum- és kisfilmeket, valamint 4 nagyjátékfilmet kellett valahogy lezárni, ráadásul a játékfilmek európai koprodukcióban forogtak. Végül diszkontálva támogatták meg a producereket. A tartozás 80 százalékát kaptuk meg, de közben eltelt két év, így a kamatos kamatok csak tovább növekedtek, és az Inforg ezt már nem bírta ki, céget kellett váltani. Ekkor alapítottuk meg az Inforg-M&M Filmet Mécs Mónikával, Muhi Klárával és Mesterházy Ernővel. Az új iroda első filmje pedig a Berlinben Ezüst Medvét nyert Csak a szél volt.
MN: Miben változtak a keretek és a profil?
MA: Nagyon megváltozott a támogatási struktúra. A kétszer egy ablakos rendszerben a moziforgalmazásra szánt filmekkel a Filmalaphoz lehet pályázni, az összes többivel pedig az MTVA-hoz. Más forrás gyakorlatilag nincs. Ez egy döntő változás, ezzel az új formációnkkal pályázunk mindkét helyre - több sikerrel a Filmalaphoz. A játékfilmes projektekkel araszolunk előre, most már talán az első filmterveink átfordulnak gyártásba, ami viszont személyes nagy fájdalmam, hogy az MTVA-nál gyakorlatilag teljesen sikertelenek vagyunk. Pedig nagyon kéne, hogy a játékfilmek mellett még sok minden történjen a stúdióban, mert a játékfilmgyártás valójában egy szörnyű maraton. Egy játékfilmet végigküszködni három év, baromi unalmas. Mindig az animációs, doku- és kísérleti filmekkel szórakoztattam magam, kell, hogy történjen valami közben is. Ráadásul az új tehetségeket is az alternatív műfajokban lehet felfedezni. Ez persze nem egy átlagos produceri hozzáállás, mert általában a többiek mind nagyjátékfilmmel foglalkoznak, elvétve van a többi műfajban egy-egy érdeklődő. Általában a doku- és animációs rendezők önmaguk producerei, és valamiért ez az új rendszer egyáltalán nem támogatja a stúdiókat, a csoportosulásokat.
MN: Mi lett azzal a 36 filmmel, amiket még az MMKA támogatott?
MA: A kisebb filmeket valahogy befejeztük. Senki sem fordult ellenem a szakmából, mindenki tudta, hogy nem én bolondultam meg, hanem végső soron abban bíztunk, hogy állami támogatásokról írtunk alá szerződéseket, és mi még úgy tanultuk, hogy ennél biztosabb pénz a világon nincs, erre kiderült, hogy ez sem igaz. Azokat a filmeket, amelyeket korábban már részben meg tudtunk finanszírozni, és valahol tartottunk, befejeztük, amik a nulla pontnál álltak, nem kezdtük el. Ami igazán kínos volt, az az európai koprodukciós játékfilmek sorsa. Ebben a körben nemcsak az én négy filmemről volt szó, hanem még legalább tízről. A magyar produceri kar nemzetközi kapcsolatrendszerének finoman szólva nem tett jót ez a kétéves várakozás, és az adósságaink diszkontált rendezése.
MN: Mi lehet az oka annak, hogy az MTVA-nál nem nyernek a terveitek?
MA: Biztos a többi jobb. Helyett...
MN: Helyett?
MA: Biztos kevés az, amit idáig produkáltam, vagy minőségileg nem megfelelő. Nem látom még az újonnan készülő filmeket.
MN: Senki nem panaszkodik nagyon, nem hallunk asztalborogatásról, mindenki jól van?
MA: Az elképesztő, hogy a filmesszakma szereplői milyen könnyen lemondtak az önkormányzatiságról és a megszerzett jogaikról. Anno a Filmes Kerekasztalnál végigtárgyalt és kiküzdött konszenzusos megállapodások kerültek bele az első filmtörvénybe, melynek nyomán az akkori támogatási rendszer működött. A műfajok választott képviselői komoly befolyással bírtak saját területük döntéshozó szakkollégiumi tagjainak megválasztására és a felkért személyek megbízási idejének meghatározására. Folyamatos szakmai diskurzus, egyeztetés folyt. S nemcsak a filmgyártásról van/volt szó, hanem a filmkultúra és a filmes közélet többi szereplőjéről is, forgalmazásról, oktatásról, tudományról, filmes folyóiratokról, könyvekről, fesztiválokról, mozihelyzetről, DVD-kiadásról stb. A játékfilmes rész némaságát értem a leginkább, mert a Filmalapnál elindult a gyártási folyamat, a forgatókönyvek, filmtervek fejlesztése, filmek forognak. A legerősebb csoport a játékfilmes rendezők és producerek lobbija, ők kaptak az új játékszabályok mentén is jövőképet. De hogy az animációs, dokumentumfilmes rendezők és társalkotóik miért nem ütik az asztalt, azt nem értem. A kisfilmesek még fiatalok, nem is tudják, hogy mennyire nevetséges az évi 70-90 milliós összeg, amit a rövidfilmek támogatásra szán az MTVA. A kisfilm a legértelmesebb beruházás, mert akkor derül ki, hogy egyáltalán mely stábtagok alkalmasak a filmezés permanens stresszhelyzeteinek elviselésére.
MN: A nagyjátékfilmes pályáztatási rendszer rendben van?
MA: Nem vagyok vele megelégedve, egyáltalán nem. A korábbi rendszerben sokkal önállóbb volt a producer és a rendező, miénk volt a felelősség, míg most felettünk egy csúcsproducer, illetve a kuratórium, aki/amely ha akarja, meghozza a tényleges produceri döntéseket. Megfogalmazódott egy elvárás, hogy mi a jó játékfilm, más kérdés, hogy ez az egyik elemében teljesíthetetlen: a minőségi közönségfilm került a zászlóra, ami bevételt/profitot is hozzon. Eközben folyamatos panaszokat hallunk, hogy nem jók a forgatókönyvek, persze, mert nem ez a magyar hagyomány, hanem a szerzői film, és az ilyen-olyan jelzővel ellátott realizmus, ami mondjuk a magyar valóságból fakad, valamint a formai kísérletezés. A legjobb fiatal rendezőinkre tulajdonképpen tekinthetünk úgy, mint kísérleti filmesekre, akik pont nem az iskolákban tanulható szabályok szerint gondolkoztak és forgattak idáig, s érték el sikereiket. Lehet változtatni a hajó orrán - szemmel láthatóan ez a szándék és ez történik -, de kicsit várni kell, hogy jöjjön egy új hullám, akik már ebben az elvárásrendszerben szocializálódnak. Nagyon hiányzik a rendszerből a normatív támogatás, az európai koprodukciók ösztönzése, de a legnagyobb hiba az, mint ahogy már utaltam rá, hogy a filmkultúra és a filmes közélet megannyi területe gazdátlanul maradt a Filmalap végsőkig leszűkített tevékenységi köre nyomán. Az MTVA és a Filmalap között elvész a magyar filmtörténetben eddig a legkomolyabb kulturális, minőségi értékeket teremtő független filmek támogatása. Korábban sem operettvilágban éltünk, de ez a szétesettség elképzelhetetlen volt.
