"Itt a mohóság járja" - Christian Gracza, a Robert Bosch Alapítvány pécsi kultúrmenedzsere

  • Somlyódy Nóra
  • 2009. június 18.

Film

1974-ben született Németországban, a szülei emigráns magyarok; másfél éve jött Pécsre, a szülők Magyarország-képét tesztelni. Az EKF készülő off-programjának motorja. Somlyódy Nóra
1974-ben született Németországban, a szülei emigráns magyarok; másfél éve jött Pécsre, a szülők Magyarország-képét tesztelni. Az EKF készülő off-programjának motorja.

Magyar Narancs: Korábban részt vettél már egy kulturális főváros pályázatában.

Christian Gracza: 2005-2006-ban a Görlitz-Zgorzelec EKF-irodában dolgoztam tudományos munkatársként. Úgy öt perccel az ijedség előtt vettek fel, mielőtt a pályázat a fináléba jutott volna. Az ottani üzletvezető úgy gondolta, hogy a szokásos szövegnél kicsit konkrétabb pályázatot kellene kidolgozni, és felvett négy embert, hogy tovább dolgozzanak a már elkészült anyagon, anélkül - és ez volt a nehéz benne -, hogy konkrét programokra utalnának. A városvezetés ugyanis úgy gondolta, azt majd eldöntik ők maguk. Engem arra kértek, hogy a képzőművészeti részét munkáljam ki, különösen a videó és a kortárs elektronikus zene közötti interdiszciplináris területet, mert ez az én szakmám. Akkoriban Görlitz és Pécs között Szalay Tamásnak (az EKF kulturális igazgatója - S. N.) köszönhetően jó volt a kapcsolat, kutattuk a lehetőségeket, hogy ha Görlitz is EKF lesz, mi mindent csinálhatnánk együtt, de aztán másképp alakult, mert Essen kapta a címet. 2006 után végig az járt a fejemben, hogy valahogy el kellene jutnom Pécsre. A szüleim 1972-ben jöttek el Magyarországról, és én már tizennégy-tizenöt éves korom óta szerettem volna egy bizonyos időre Magyarországra jönni. Egyrészt, hogy a kezdetleges magyartudásomat csiszoljam, másrészt hogy felülvizsgáljam azt a Magyarország-képet, amit a szüleim közvetítettek nekem.

MN: Milyen kép volt ez?

CG: Apám 1932-ben, anyám 42-ben született. Mindketten őskonzervatív családból származnak. Az ő Magyarország-képük már időben sem stimmelt, hiszen az elmúlt negyven évben változott egy s más errefelé, ugyanakkor az a szellemi, társadalmi és politikai önértelmezés, amit ők maguk is csak örököltek, mint valami ideális állapot lebegett előttük, ami jobb annál, mint amit 1945 után tapasztaltak. Amikor a Robert Bosch Alapítvány kiírta a pályázatát a kelet-közép-európai kultúrmenedzseri helyekre, kapva kaptam rajta. 2007 augusztusa óta vagyok itt, és nem bántam meg, hogy eljöttem. Görlitzben az EKF-iroda oldaláról láttam mindent, most pedig egy másik EKF-várost látok, lényegében a másik oldalról.

MN: Görlitzben hasonló volt a szereposztás, mint itt?

CG: A lakosság szkeptikus volt, az iroda euforikus, a sajtó oknyomozott. Görlitz Németország legkeletibb városa, ötven méterrel odébb már Lengyelországban vagy. Az értelmiség legkésőbb 1989-ben elhagyta a várost, ez tehát egy munkásváros, amely csak korlátozottan fogékony a víziókra. A polgármester azt mondta, a kultúra olyan, mint kávén a tejszínhab, majd amikor kiderült, hogy nem nyert a város, becsukták a kulturális hivatalt - többet talán nem is kell mondanom az ottani kultúrafelfogásról. A szereposztás tehát más volt, Pécsett például nincs oknyomozó újságírás, hanem pártközeli újságírás van, illetve inkább érdekekközeli újságírásnak mondanám.

MN: Mi az oka annak szerinted, hogy ilyen áttekinthetetlen a pécsi projekt?

CG: Ez összetett dolog. Nincs folytonosság, a polgármesterek vagy balesetet szenvednek, vagy meghalnak, vagy gyökeresen irányt váltanak, ami akkor sem jó, ha maga az irány helyes. A választások előtt másfél hónapra minden leállt. Most ahelyett, hogy a projektvezetők a projekteken dolgoznának, új kapcsolatrendszereket építenek ki. Az EKF-iroda nagyon sokat fejlődött az utóbbi hónapokban, de úgy veszem észre, túl lassan és nem elég professzionálisan működik. De ezt még a szemükre sem lehet vetni, hiszen az irodából soha senki az életben még aszszisztensi pozícióban sem dolgozott hasonló minőségű projekten. A Hungarofest Kht. a kulturális minisztérium részéről valamiféle ellenőrző funkcióban kapcsolódik be, ám maga is projekteket fejleszt, sőt projektmegvalósítói szerepben is feltűnik. Nem lehet igazán tudni, mi az ő szerepük, csak sejteni, hogy nagyon fontosak. Aztán elég megnézni az egyes szereplők köszöntő szavait az éppen kiadott 2010-es programfüzetben. Nem ugyanazt a koncepciót követi a polgármester, a kulturális igazgató és a Hungarofest vezetője, és ez a kezdeményezéseikben is tükröződik. Ez legalább három intézményes szereplő, akiknél egyenként nehéz kideríteni, hogy kik a döntéshozóik, kihez lehet fordulni. És akkor még nem beszéltem a művészeti tanácsról. A tanácsok általában tanácsokat adnak - ez itt nem így van. A művészeti tanács maga is közvetlenül részt vesz a projektfejlesztésben, és különösen nehéz helyzetben találja magát, amikor érdek-összefonódásokkal szembesül. Ha például egy tanácstag egy személyben az egyik vagy másik pályázót is képviseli.

MN: Hol van a helye mindebben a civil társadalomnak? A három évvel ezelőtt tettre kész, de most már szinte láthatatlan kezdeményezőknek?

CG: Itt csak egyes emberek vannak, akik szívesen hozzátennének valamit, de nem kötődnek intézményekhez. Nem intézményesült vagy szervezett civil társadalmat látok, hanem főleg magánembereket, akik a kultúrateremtésben aktívan részt kívánnak venni. És ekkor érünk a probléma gyökeréhez. Hogy a politikai és gazdasági döntéshozók ebben a városban ötven év kommunizmus vagy úgynevezett kommunizmus után, de mindenesetre ötven év nepotizmus és tizenkilenc év nem igazán megváltozott nepotizmus után - nos, ők a civil aktivitásban magánszemélyeket látnak, és a magánszemélyben egyidejűleg a konkurenciát. Azt gondolom, ez itt a fő probléma. Egy európai kultúrfőváros nem arról szól, hogy bizonyos birtokviszonyokat kiterjesszünk, vagy valamifajta zsírosbödönökhöz közelebb jussunk, hiszen ez egy infrastrukturális eszköz, egyszeri alkalom a kulturális infrastruktúra fejlesztésére. De nekik ez nem erről szól. Arról lenne szó szerintem, hogy mit tud Pécs az európai gondolathoz hozzátenni, mit tehet Pécs a régióért. Ha ugyanis az érdekel, hogy te mit tudsz letenni az asztalra, akkor a pénz már magától jön. De itt a mohóság járja. Felfalják a tortához valót, mielőtt még megsülne, habár ez nem kizárólag magyar jelenség. Itt kizárólag egyes emberek vannak.

MN: Akik mára zömmel frusztrált emberek.

CG: Felelősség mindkét oldalon van. Véleményem szerint a magyarokat nehéz bármiről is meggyőzni, hacsak nem ébreszted fel bennük a szenvedélyt. Ha viszont lángra lobbannak, könnyen ki is égnek. Ez egyszeri alkalom, és ezt a civilek is tudják, de sértett az igazságérzetük. A csalódás lehetősége állandóan kísért, újra és újra leszarják őket. Páva Zsolt óriási feladata lenne, hogy ezt az érzést feloldja. Ki másé? A sok kis érdekcsoporté, amelyek csak azt figyelik, mi landol a tányérjukon? A frusztrációt sürgősen fel kellene oldani, hiszen amit belül érzek, azt az ide érkező vendég is érzékeli. És hogy a fenntarthatóságról is beszéljek: 2010 után a kultúra finanszírozása a minimálisra fog visszaszorulni, pedig ügyelni kellene arra, hogy a kultúra nemcsak politika, hanem a gazdaság hajtóereje is. A kulturális befektetés a huszonegyedik század Pécshez hasonló méretű városaiban gazdaságfejlesztés. A következő tizenöt-húsz évben nem települ ide nagyvállalat. A kultúra rakéta lehet, de a kultúrába önzetlenül kell befektetni ahhoz, hogy ez a hatás talán érvényesüljön. Más jövőt, mint ezt, nem látok Pécs számára.

MN: És mi a szereped ebben?

CG: Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok döntési pozícióban. A kultúrában mindig is úgy volt, hogy két sör, öt bor és a kéthetes balatoni nyaralás közben az embernek mindenféle ötletek járnak a fejében, például mindig is szívesen összehozott volna egy thaiföldi és egy finn irodalmárt, mert ezt tartja rettentő izgalmasnak. De csak ül a naplementében, és azt gondolja, de kár, hogy nem csinálta meg. Na, ezek az ötletek kellenek nekem. Mindegy, hogy megjár-ták-e az EKF-irodát, vagy nyertek-e már támogatást valamilyen intézménytől. Örömmel fogadnám, ha az EKF-programot, benne az EKF off-programmal, az EKF-irodával közösen valósítanánk meg. Nem a mi off-programunkat, a Labor Kísérleti Kultúrtérét vagy a Robert Bosch Alapítványét, hanem az EKF off-programot. Off abban az értelemben, hogy ez a független kulturális és művészeti szcéna részvétele az EKF-évben. Az iroda és köztem létrejött informális megállapodás szerint semmilyen elvárásuk nincsen az off-programmal szemben, azon túl, hogy magas színvonalú legyen. A végén a mi kuratóriumunk dönt. Minden projektterülettel két-két kurátor foglalkozik, akik közül az egyik pécsi kötődésű magyar, a másik külföldi. Az operatív lebonyolító a Labor lesz, június végén írják ki a pályázatot. Én legkésőbb 2010 végén elhagyom ezt a várost, de a többiek itt maradnak. Úgyhogy én ezt szeretném átadni a helyieknek, mert 2011-ben, 2012-ben és később ők csinálnak itt kulturális projekteket.

MN: Hogyan finanszírozható ez, fél évvel az EKF-év kezdete előtt? És miből, ha nem a helyi zsírosbödönből?

CG: Főleg szponzoroktól, alapítványoktól, illetve együttműködési megállapodások keretében kulturális intézményektől tudunk pénzt szerezni, másképp nem lehet ezt megoldani. Azt szeretnénk, ha a partnereink magyar forrásokra is pályáznának, mert száz százalékban nem tudunk projekteket finanszírozni. Most úgy látom, olyan háromszázezer euróval számolhatunk. De ezt nem ötven-hatvan különálló projektre költenénk el, inkább egymással összefüggő programokban gondolkodunk. Szeretnék trendcsúcsokat mutatni, olyan kezdeményezéseket, amelyeket bizonyos szakmai körök trendeknek tekintenek, melyek éppen a világot jelentő deszkák előtt állnak. Mint a laptopzenekar például.

MN: Kik a partnereid?

CG: Helyi civilek, a Labor például, az idén megnyílt Kultúrkert vagy a Közelítés Művészeti Egyesület. De nincsenek gátlásaim az intézményekkel szemben sem. Közösen képzelem el az off-programot, nem úgy gondolkodva, hogy az egyik figura a civil csapatba tartozik, enyhén alternatív, mindig ellenzéki, a másik meg intézményi szereplő, és egész évben ezüstkanállal eszi a kaviárt. Gyakran pont ugyanazok a problémáik. Nagyon elegem van ebből az állandó ellenségeskedésből itt, Pécsett.

Figyelmébe ajánljuk