Magyar Narancs: Ki volt a Dagar családban az első zenész, és milyen régi az önök zenei tradíciója?
Ustad Bahauddin Dagar: Tizenkilenc generáció volt előttem. Swami Haridas Dagar (1486-1575) volt az első zenész a családban. A nevében a Dagar azt jelenti, hogy a papi zenészek klánjába tartozott. Egy idő után elkezdték Dagarvaninak hívni ezt a stílust, ami annyit tesz: a Dagarok hangja. Bár jellemzően férfi előadók hallhatók a színpadon, a család nőtagjai szintén nagyon sokat segítenek, hogy a családi hagyomány fennmaradhasson. Számos kiváló zenész van az asszonyok között, ám ők feláldozzák művészetüket, és mindent megtesznek azért, hogy a következő generáció képviselői csak a zenére koncentrálhassanak. Nélkülük nem lehetnénk zenészek.
MN: Miben változott a dhrupad, miután a templomokból kilépve udvari zene vált belőle?
UBD: A VIII. századig a dhrupadot csak szanszkrit nyelven énekelték. Az első változás a nyelvet érintette. Megjelentek az első költemények köznyelven, amit már sokkal többen értettek. A másik nagy változás a hangszer, a rudra-vína megjelenése volt. A rudra-vína ugyanis pontosan az emberi hang tartományában szólal meg, és használatával megnyúlt a rága (az indiai klasszikus zene előadási formája, egyre bonyolultabb szabályrendszerben való improvizáció jellemzi - T. SZ.) kifejtésének ideje, hiszen az énekes megpihenhetett, amíg a vínán játszott.
MN: Meséljen a vína történetéről!
UBD: A mitológiai gyökerek Rávanához, a démonhoz nyúlnak vissza. ' magától Sivától tanulta a vínajátékot. A vínát már az ősi versek recitálásakor is használták, de csak az i. e. VI. században tűnt fel a templomi ábrázolásokon. 236 körül az egyik Gupta uralkodó veretett egy aranyérmet, amelyen ő maga látható, vínával a kezében. A hosszú évszázadok alatt számtalan szent és szufi játszott vínán, de csak az ükapám nagyapjának az apósa, Bandelli Khan játéka tudta meghódítani a fejedelmi udvarokat.
MN: Kinek a zenéjét hallgatta fiatal korában?
UBD: Nagyon szerettem Mallikarjun Mansur, Gangubai Hangal, Rais Khan, Yeshvantbua Joshi, Vilayat Khan és Shiv Kumar Sharma muzsikáját, de élőben hallhattam Sonny Rollins, Sten Getz, Don Cherry játékát is. A nagybátyámnak pedig számos klasszikus lemeze volt a világ minden tájáról, Bachtól Beethovenen át Csajkovszkijig, sőt norvég, japán, de még magyar népzenét is hallgattunk. Az apám azt mondta, hogy mindenkit meg kell hallgatni. Ugyanis ha te magad hibázol, azt nem veszed észre egykönnyen. Ha azonban másvalaki hibázik, akkor azonnal felismered, és tudni fogod, mit ne csinálj.
MN: Gyerekkorában játszott szitáron isÉ
UBD: Hétéves koromtól kezdve tanultam szitározni anyámtól, de nem nagyon élveztem, mert ő rendszerint hobbizenészeket tanított, vagyis olyanokat, akik nem mélyedtek el igazán a zenében. Aztán 1982-ben, mikor Mani Kaul épp a dhrupadról készített dokumentumfilmet, apám odaadta a vínáját. Akkor fogtam először a kezembe vínát, így minden egyes hang hamis volt, de valahogy nagyon megszerettem a hangszert. Aztán lassanként elkezdtem érteni ezt a muzsikát, és amikor 1994-ben apám meghalt, rájöttem, hogy nincs más lehetőségem, mint színpadra lépni. De még most is tanulok a nagybátyámtól, Zia Fariduddin Dagartól.
MN: Miért fontos a hagyományos tanítás, vagyis a mester-tanítvány viszony?
UBD: A mester-tanítvány viszony a legegyszerűbb módja a tanulásnak. Mivel mindig a mesterrel vagy, a mester formál téged igazán. Megtanítja, hogyan viselkedj, hogyan ülj, hogyan egyél, hogyan járj, hogyan láss, hogyan ne láss. Mindezeket nagyon indirekt módon, a jelenlétével és a saját viselkedésével mutatja meg. Mivel nem kell egyetlen év alatt minden rágát megtanulni, van idő a dolgok mélyére ásni. A mester és a tanítvány olyanná lesz, mint egy érme két oldala. Ebben a meghitt viszonyban semmi nem maradhat rejtve. A mestered minden rezdülésedről tud, hiszen folyamatos lelki kapcsolatban van veled. Ez nagyon érzékeny, ugyanakkor nagyon mély módja a tanításnak. De a mester csak megmutatja az utat, járnod neked kell rajta. A tanítványnak ugyanolyan áldozatot kell hoznia, mint a mesternek. A mester elveti a hagyomány magját a tanítvány lelkében, aki ettől kezdve bárhová is megy, része lesz a tradíciónak. Ettől lesz igazán tanítvány valaki.
MN: Van különbség a világ különböző tájain élő hallgatóságok között?
UBD: Csak kétféle hallgatóságot ismerek. Érzékenyt és nem érzékenyt. Ugyanakkor én abban hiszek, hogy a zene az istentisztelet része. A közönség által, de az Istennek játszom.
MN: Sokan aggódnak az indiai klasszikus zene jövőjéért. Mit gondol erről?
UBD: Nem aggódom a jövő miatt. Ez a zene legalább 3500 éves. Ez nem kevés idő, és ekkora felhalmozott tudás nem tűnik el egyik napról a másikra. A vína és a vínajáték lényege évezredek óta nem változott. Apám, aki számos újdonságot bevezetett, azt mondta a halála előtt: "A vína nagyon sok örömet okozott nekem. Saraswatinak, a művészetek és tudományok istennőjének hatására megváltoztattam pár dolgot ezen az ősi hangszeren, de a következő pár évezredben már nem kell hozzányúlnotok."
