Vizeletminta Hollywoodból – Lee Daniels: Az újságosfiú

  • - kg -
  • 2013. március 28.

Film

Jár-e olyan kikötéssel az Oscar, hogy a díjazott nem pisilheti le Zac Efront, még gyógyítás céljából sem? Nicole Kidman új filmje az Oscar-osztók elővigyázatlanságát bizonyítja. Fülledtség, niggerezés és egy Oscar-díjas híresség pisilése a DVD-n most megjelenő filmben.

Az amerikai dél már csak ilyen: fülledt. A délen játszódó thriller meg olyan, hogy gyakran nem lát túl a fülledtségen, az izzadt testek, a verejtékkel átitatott ingek sokaságán. Ha egy karakterszínész izzadja át az ingét, az szóra sem érdemes; ha ugyanezt A-listás hollywoodi színész teszi, az bátorság. Lee Daniels nagyon délen játszódó filmjében egymásra licitálnak a bátor izzadók. Nicole Kidman izzad és rosszéletű, mi több, olyan látványosan teszi szét a lábait az ugyancsak bátran izzadó, délvidéki őstahót alakító John Cusack örömére, hogy azzal húsz éve még filmtörténetet lehetett volna írni, ám ma már csak egy egészen kicsi kultuszstátuszra futja belőle.


 

Ám ennél komolyabbak a rendezői ambíciók. Sok fejtörést okozhatott, hogy mégis mivel lehetne szóbeszéd tárgyává tenni a produkciót; lehet, hogy már eredetileg is a regényben volt (Pete Dexter: The Paperboy), ám lehet, hogy a rendező saját leleménye, mindenesetre, aki hallott már a filmről, az azért volt, mert ez az, amiben Nicole Kidman alternatív gyógymódként és előre megfontolt szándékkal levizeli a medúzacsípést szenvedett Zac Efront. A hajdani tinédzsersztárt, aki ugyancsak a bátran izzadó színészek sorát erősíti, s aki e délvidéki noir sok billegő erkölcsű, kétes eleme közt a rácsodálkozás ifjonti képességével és a legnagyobb (Kidman iránti) gerjedelemmel bír. A nagy fülledtségben olykor egy zsenge krimiszál is kezdene kibontakozni (ki ölte meg a seriffet, és kapjon-e villamosszéket Cusack?), de csak kezdene, mert ez többszöri nekifutásra sem sikerül neki. Mintha épp ez izgatná a legkevésbé a rendezőt; őt leginkább Efron teste, a fel-feltörő niggerezés okozta feszültségek (na ja, a hatvanas években járunk), a krokodilbelsőségek látványa és a medúzacsípésre adható legkreatívabb filmes megoldás izgatja. Meg hát az a furcsa, délen tapasztalható jelenség, melyet fülledtségnek hívnak.

Matthew McConaughey nélkül fabatkát sem érne e sok míves izzadság; Hollywood legbordázottabb hasú sztárja immár le sem tagadhatja, hogy színész, méghozzá visszaeső: a Gyilkos Joe-ban ő osztogatta kéjesen a pofonokat, itt ő kapja – mint az ügyben eljáró oknyomozó újságíró – a legfájdalmasabbakat. A nagybani izzadás és a fene nagy szókimondás (hűha, itt még a szopást is szopásnak hívják) közepette McConaughey tisztes színészi helytállása hozza fel közepesre ezt az unalmasan bátor filmet.

Forgalmazza a Pro Video

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.