Örökre veled marad – A filmtörténet legmegrázóbb jelenetei

  • Kovács Bálint
  • Esztojka Mónika
  • 2013. február 27.

Film

Emlékeznek, amikor Edward Norton az Amerikai história X-ben ráparancsol a fekete tolvajra, hogy harapjon rá az útpadkára? Aki egyszer látta, soha nem tudja elfelejteni. Utánajártunk, mely jelenetek kísértik még hasonlóképpen az emberiséget. (A cikk megannyi spoilert tartalmaz.)

A horror elborzasztja a nézőket, a brutalitás heveny rosszullétbe kergethet bárkit, az ijesztgetés alaposan felpumpálja a pulzust és az adrenalinszintet – de az igazán maradandó sokkhatáshoz ennél többre van szükség. A Narancs megkérdezett ötven filmbarátot és néhány filmes szakembert arról, hogy mi volt a legmegrázóbb, legdurvább jelenet, amit valaha a vásznon láttak. A válaszokból kiderül: igazán maradandó hatást alapvetően három módszerrel csikarhatnak ki belőlünk a rendezők.

Ha egy film előbb felébreszti az elemi igazságérzetünket, ha rájátszik az őszinte együttérzésünkre, akkor a pártfogoltunkkal történő kellemetlenségek sokszoros erővel égnek az agyba. Hasonló a helyzet akkor is, ha a rendező megtalálja a nézők félelmeit, amelyek olyan mélyen rejtőznek, hogy arról maguk sem tudnak, vagy amit maguknak is félnek bevallani. És persze ott van a naturalizmus: részletesen bemutatni valamit, ameddig más filmek még nem merészkedtek el, ráadásul realista környezetben, hihetően.

Különös mélységek

Ha valamelyik rendező van olyan kíméletlen, hogy mindezeket egy jelenetben egyesíti, garantált a sírig tartó hatás. Innen nézve nem csoda, hogy a megkérdezettek körében toronymagasan nyert az Amerikai história X fent nevezett jelenete: itt nem csak a gyilkosság nyers brutalitása, a viszonylag „szókimondó” képi és hanghatások borzasztanak el, de azzal a kérdéssel sem könnyű mit kezdeni, hogy hasonló helyzetben vajon az áldozathoz hasonlóan mi is önként engedelmeskedtünk volna-e a hóhérnak. És mindezeken kívül kinek-kinek el kell nyomnia magában azt a kis kegyetlen hangot, amely részben – ha mégoly kis részben is – talán igazat adna a saját tulajdonát a lopástól védő embernek.

Amerikai História X


Amerikai História X

Hasonló a szituáció a második helyezettel, a Rekviem egy álomért című drogos alapvetéssel: a film kendőzetlen naturalizmussal – húsba vágó csontfűrésszel, a legkeményebb pornót megszégyenítő orgiával – ábrázolja, ahogyan néhány jóravaló, alapvetően szimpatikus ember a társadalom halálos közönyétől körülvéve elképzelhetetlen mélységekig zuhan.

Ismerve a dán mester munkásságát, az sem igazán meglepő, hogy a válaszadók nem győztek egymásra licitálni, ha Lars von Trier filmjei kerültek szóba. Trier ugyanis mindig hihetetlen alapossággal teremti meg az alapokat ahhoz, hogy egy-egy jól irányzott jelenettel gyomorszájba vágja a nézőjét: mindig olyan esendő jellemeket teremt vagy olyan magasztos síkra tereli a történetet, ahonnan még jobban fáj a zuhanás. Volt, aki az Antikrisztus horrorjelenetei közül választott, és volt, aki az Idiótákból bökött rá arra a jelenetre, amelyben a magát értelmi sérültnek kiadó srácot kigyúrt, tetovált huligánok pisiltetik meg – akik, ha rájönnének, hogy az idiotizmus színlelt, nyilván megölnék a fiút. De ilyen téren Trier legmaradandóbb alkotásának a Táncos a sötétben bizonyult. A film bibliai erejű történetet mond el egy eredendően tiszta nőről, aki minden határt hajlandó átlépni, ha fiának megmentéséről van szó: nehéz megszabadulni azon jelenetek hatásától, amikor a totális önfeladás és önfeláldozás után a főszereplőnő végül megtörik, és elhagyja az ő saját istene, a belső zene, s ez a kivégzés árnyával együtt nagyobb büntetésnek tűnik, mint amit bárki elszenvedhet.

A megerőszakolás – mint a teljes tehetetlenség és az identitás megtörésének mindenkori és egyértelmű szimbóluma – is visszatérő válasz volt; e téren Gaspar Noé Visszafordíthatatlanja nyert a maga kibírhatatlan brutalitásával. A Pasolini-féle Salo avagy Sodoma százhúsz napját pedig alighanem csak azért említették kevesen, mert nem sokan bírták pár percnél tovább nézni.

Ami a női válaszadóknak az erőszaktétel, az a férfiaknak a kasztrációtól való félelem: egy válaszadó Almodóvar A bőr, amelyben élek vonatkozó jelenetét (egy férfi akarata ellenére való nővé operálását) említette, egy másik a Bikanyak sokkal kevésbé szofisztikált pontját, amikor az egyik suhanc egy kővel zúzza szét végtelennek tűnő másodpercek alatt a másik férfiasságát. Hasonló, bár jóval inkább tudat alatti a (rejtett) homoszexualitástól való félelem: volt, aki számára az Amerikai szépség, másnak pedig a Nagy Sándor, a hódító meleg jelenete volt a legmegrázóbb. (Igaz, ez utóbbi kettőt két nő jelölte meg válaszként.)

Mindezeken túl a kivégzés is visszatérő szereplő a válaszok között. Felmerült A salemi boszorkányok filmváltozatának jelenete, amelyben az ártatlan öregasszonyt férje szeme láttára akasztják fel; és Tarantino legújabb filmje, a Django elszabadul azon része, amelyben egy korábban már minden borzalomnak kitett rabszolgát szökési kísérlete miatt kutyákkal tépetnek szét; meg a Caligula című film tömeges kivégzésjelenete; vagy A napfény ízének legmaradandóbb képsora, amelyben a fagyos időben a fához kötözött szerencsétlent addig locsolják hideg vízzel, amíg halálra fagy.

Zombiölés után nyugodtan

Azt, hogy a nézői félelmek univerzálisak, bizonyítja, hogy a kamera másik oldaláról sem érkeztek gyökeresen eltérő válaszok – bár Kocsis Ágnes (a Pál Adrienn rendezője) kérdésünkre elmondta: az olyan filmeket, amelyek várhatóan élethosszig tartóan sokkoló élménnyel gazdagítják nézőiket, inkább meg sem nézi. Janisch Attila (Hosszú alkony, Másnap) viszont többekhez hasonlóan a Visszafordíthatatlan ominózus jelenetét jelölte meg, horrorból pedig Alexandre Aja Magasfeszültség című korai munkájának egészét. Goda Krisztina (Csak szex és más semmi) a román új hullám legnagyobb sikerének egy jelenetét emelte ki: „Christuan Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjéről van szó, amikor a kókler orvos nekikezd az abortusznak, miután mindkét lány természetben is fizetett. Minimáleszközökkel mesterien teremt feszültséget: három ember, egy lerobbant szállodai szoba, statikus beállítások, és mégis izgalmas, drámai.”

Visszafordíthatatlan


Visszafordíthatatlan

Tasnádi István író, a Terápia vezető forgatókönyvírója régebbre emlékszik vissza: „Egy idilli természeti kép a Cápából. Messziről mutat a kamera egy az óceán közepén veszteglő hajót. Csend, mozdulatlanság, csak a sirályok. És akkor hirtelen minden zenei előkészítés nélkül felcsapódik az orrunk előtt egy hordó. Leestem a székről az Urániában” – utal a filmtörténet egyik alapvetésére.

Pálfi György – akinek Taxidermia című, egyebek mellett egy saját magát preparáló emberről is szóló opusáért egyik „civil” válaszadónk lesz örökké hálás – szintén gyerekkori élményre emlékszik vissza. „A VHS-korszak kezdetén az egyik első, falra vetítős projektorból nézték a felnőttek a cégnél a BNV egyik termében az akció-, a horror- meg a pornófilmeket, és néha nekünk is levetítettek egy-egy mesét – ezek voltak az első videoélményeim. Emlékszem, egyszer a főnök kérdezte tőlünk, gyerekektől, hogy mit vetítenek éppen, horrort-e vagy pornót. Én nem tudtam a különbséget, rávágtam, hogy pornót, mire a főnök nagy dühösen beviharzott a terembe – aztán kijött, hogy ja, hát ez csak horror, az mehet. A jelenet, amit láttam, valamilyen zombis filmből származott: a főhős zombiölés után megnyugodva, a falnak vetett háttal ült. Aztán egyszer csak kinyúlt a falból két kéz, és megragadta. Szerintem a felnőttek csak röhögtek a filmen, de én 10-12 évesen sokáig nem tudtam aludni tőle. A hatása még mindig tart: máig nem dőlök neki a falnak sehol sem a megnyugvás pillanataiban.”

Gothár Péter (Megáll az idő, A részleg) az egyetlen, aki nem játékfilmet mondott: gyerekkorában látta először azt a második világháborús filmhíradót, amelyben három szovjet katona valahol a Klinikáknál, az Üllői úton vonszolt magával egy golyószórót. Majd egy villanás volt látható a felvételen, s a következő kockán már nem voltak ott a katonák. Gothár hozzáteszi: ha látja a felvételt, a mai napig megrázza ez a pillanat.

Árpa Attila (Argo) ellenben nem réved a múltba, az ő élménye egészen friss: „A Die Hard ötödik része. Megrázó volt látni, hogy a legnagyobb hollywoodi produkcióból, amiben valaha szerepeltem, sajnos nem lett valami jó film.”

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.