Film

237-es szoba

  • - barotányi -
  • 2013. május 12.

Film

Rodney Ascher monumentális dokumentumfilmje a Kubrick-rajongóknak, azon belül is a Ragyogás-fanatikusoknak készült. Az ötlet adja magát: Kubrickot enigmatikus, szimbólumokkal operáló, valahány apró részletet és vizuális hatáselemet alaposan kidolgozó, ravasz alkotóként ismerte meg a világ (a doksi utal is legendás 200-as IQ-jára). S ha egyszer a figyelmét semmilyen részlet sem kerülte el, akkor érdemes is szemrevételezni azokat az apróbb-nagyobb motívumokat, színeket, formákat, számokat, látszólagos következetlenségeket és Escher-grafikákat idéző térbeli illúziókat.

Egy ilyen képi analízis eleve izgalmas alkotást szült volna, ám Ascher felkereste azokat a kubrickológusokat is, akik a lehető leghajmeresztőbb fantazmagóriákat, összeesküvés-elméleti logikájú forgatókönyveket állították fel a Ragyogás kapcsán. Eme "szakértők" a film narrátorai, ám csak a hangjukat halljuk, s a szavaik alátámasztásául szolgáló képi illusztrációk küldik telibe a látómezőt. De nem csak a Ragyogást dekonstruálják egy boncmester elszántságával, más Kubrick-művek és egyéb (jobb-rosszabb) filmek kockái szolgálnak argumentumként vagy pusztán spektákulum gyanánt. Bár kötve hisszük, hogy túl sok embert lehetne meggyőzni arról, hogy a Ragyogás az indián lakosság kiirtásának állítana emléket vagy Kubrick bűnbánó vallomása lenne, amiért részt vett a hamis holdraszállós filmrészletek hamisításában (muhhahha), vagy általánosságban tartalmazna (pláne szubliminális!) történelemfilozófiai üzeneteket (többek között számmisztikába rejtve), mégis revelációként hat a 237-es szoba analízise.

Látható még április 11-én és 13-án este hétkor a Puskinban

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.