Film

Az épp e cikk leadása előtt kiosztott Emmy-díjakból persze nem kapott egy szálat sem, s talán nem is jelölték, a magunk részéről mégis letennénk a nagy esküt, hogy az utóbbi idők legjobb tévésorozata a Katrina utáni New Orleansben játszódó Treme volt, aminek második évada most megy nálunk a Cinemax csatornán. A Drót, a Gyilkos megszállás vagy éppenséggel a The Corner alkotójával készült beszélgetést az HBO bocsátotta rendelkezésünkre, magyarországi exkluzivitással.

Én nem tudom, hogy e mostani szemle hányadik a sorban, de a legelsőre igen élénken emlékszem. Az az év is jól kezdődött, 1982 januárjában "nyugatnémet filmhetet" tartottak a Művész, pardon, az Új Tükör klubmoziban.

Arról, hogy a saját klímával és jelrendszerrel felszerelt párhuzamos világok összecsatornázása jelenleg az egyik legégetőbb probléma Európában, nem Agostino Imondi és Dietmar Ratsch dokumentumfilmjéből értesülhetünk először, de a két alkotónak sikerült olyan nézőpontot találnia, ahonnan világosan látszik az a talán kevésbé észben tartott tény, miszerint a közelítési folyamat akkor is jócskán akadozhat, ha egyik érintett fél sem a merev elzárkózásban utazik. A Neukölln Unlimited ettől aztán legalább annyira érdekfeszítő, mint amennyire lehangoló darab.

Amikor kezdünk, épp a szél hordja szét a kerekesszékes Ben többszörösen hosszabbított határidők után végre elkészült szakdolgozatának lapjait. E lapok hozzák össze szerelmi háromszögünk szereplőit, Christiant, aki fél évig civil segítője lesz a fiúnak, és Annikát, a csellistát, akit időtlen idők óta távcsövön figyel Ben egy duisburgi toronyház tizennegyedik emeleti balkonjáról.

Egy nehéz társadalmi témáról könnyed és bájos filmet forgatni rendszerint bajos vállalkozás, ám Yasemin Samderelinek mégis sikerült. Az egyszerre személyes és milliókat érintő kérdés, a kettős, német-török identitás áll ugyanis az érzelmes vígjáték középpontjában, s e tárgyat minden görcsösségtől ment' iróniával tárja elénk a háromgenerációs nagycsalád története.

Szeptember 22-28. között ismét a legfrissebb német filmeket kínálja a Szemrevaló, a Goethe Intézet filmfesztiválja.

Kislányok gyilkosát keresi a rendőrség, csupa kiégett, zsarunak csak jóakarattal látszó alak - egyeseket a nyomozás hiábavalósága húzza, mások saját magánterheik alatt vánszorognak.

Telefonon értük utol a Néma csönd című német thriller 33 éves rendezőjét, hogy megvitassuk a német akcióhősök helyzetét, a legbiztosabb filmes befektetéseket és a hollywoodi kilátásokat.

Ötévesen debütált René Clément kamerája előtt, és olyan rendezőkkel dolgozott, mint Truffaut, Blier, Lelouch, Sautet vagy éppenséggel Gene Kelly és Robert Altman. A Házibuliban Sophie Marceau mamáját alakította. Lapunk megjelenésének napján a franciaországi Liszt-emlékév főbiztosának, Jean-Yves Clément-nak a könyvbemutatóján (Liszt Ferenc - a csodálatos sokoldalúság) tart felolvasást Liszt levelezéséből a budapesti Francia Intézetben.

Bryan Ferry, a popzene elmúlt negyven évének egyik legfontosabb figurája idén tavasszal adta volna első magyarországi koncertjét, de egészségi problémák miatt több fellépését, köztük a budapestit is le kellett mondania. A pótlásra szeptember 21-én kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában - addig is e-mailben megkerestük a Roxy Music frontembereként ismertté vált 65 éves énekest.

Az idei cannes-i filmfesztivál egyetlen magyar indulója volt; kisjátékfilmje, a Csicska azóta több nemzetközi fesztiválon is sikerrel szerepelt. A rabszolgatartás magyar válfajáról szóló kisfilm megjelenésünk napjától a Happy, Happy című norvég dramédia kísérőfilmjeként indul a mozikban.

Megszeppent harmincas csávó fekszik a műtőasztalon, amikor - a még mindig csupa sárm - Antonio Banderas fölé hajol, s a helyzet tisztázása céljából közli, hogy vaginabeültetést végzett el rajta, minden simán ment. Csakhogy az új szerv még némi tágításra szorul, így a sebész akkurátusan sorba rendezi fallikus szerszámait, miközben a kamera hol az áldozatra, hol e bizarr eszközökre fókuszál.