Film

1983-ban még Wim Wenders támogatása és A dolgok állásából kispórolt fekete-fehér nyersanyag kellett ahhoz, hogy leforgathassa a Florida, a paradicsom első, harmincperces változatát. Az azóta eltelt két évtized során Jarmusch Hollywood sztárjait is lenyűgözte. Legutóbbi játékfilmje, a Hervadó virágok már igazi sztárparádé, melyben Bill Murray mellett Sharon Stone, Jessica Lange és Julie Delpy is látható.

Lázár Ervin három novellájából készített A porcelánbaba címmel sajátos hangulatú filmet, melyért az idei szemlén elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat és a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját.

Hogy Terry George filmje bármilyen irányba akár egy millimétert is eltávolodna a ruandai népirtás ama értelmezésétől, amely ma már - hál' istennek - bevettnek számít a liberális nyugati demokráciák helyesen gondolkodó közvéleménye körében, a legkevésbé sem állítható.

Az apám nevében forgatókönyvírója, az Õt is anya szülte rendezője az északír konfliktus szemtanújaként vált politikai filmessé. Az 1994-es ruandai etnikai tisztogatást felelevenítő művéről a szarajevói filmfesztiválon beszéltünk.

A népirtás idején, 1994 tavaszán a belga Sabena légitársaság tulajdonában álló szálloda, a Hotel des Mille Collines alkalmazottja. Õ maga hutu származású, felesége, Tatiana tuszi. Négy gyerekük is tuszinak számított, ami akkoriban halálos ítélettel ért fel. Eleinte csak a családtagoknak, szomszédoknak és barátoknak adott helyet a hotelben, majd később minden rászorulónak. Tusziknak és az öldöklést ellenző hutuknak egyaránt. A szálló végül több mint 1200 embert mentett meg a biztos haláltól. Ma Belgiumban él, taxivállalatot üzemeltet. Róla szól a Hotel Ruanda.

Az indián nevén Nom-Pe-Wa-The, magyarul Félelmet Gerjesztő Észak-Amerika egyik legismertebb kortárs költője.

A hatvanas-hetvenes évek szerb botrányfilmes fene-gyereke (kinek működését magának a szovjet pártfőtitkárnak, Leonyid Brezsnyevnek a kérésére lehetetlenítették el a régi Jugoszláviában) a tiszteletére rendezett retrospektív filmsorozat apropójából látogatott Magyarországra - immár másodszor.

Az undokságáról hetedhét országban híres, paparazzipofozó, étteremszétverő Crowe most nem olyan pökhendi, mint három éve, amikor az Egy csodálatos elme kapcsán találkoztunk Berlinben, ahol jókat fintorgott a kérdéseimen.

Matematikusnak indult, de 1997-ben visszavonhatatlanul a kortárs táncművészet javára döntött, amikor Szonáta című darabjával megnyerte az Inspiráció fesztivál koreográfiai fődíját. 1999-ben Javier de Frutos venezuelai koreográfus csapatában táncolt, közreműködött az ex-Dv8 táncos Milli Bitterli projektjeiben is. Idén nyáron két hazai díjat is kapott Karc című darabjáért.

Miután megismerkedhettünk egy fűcsomó lakóközösségének szorgos mindennapjaival, eljött az ideje, hogy sorra vegyük Isten állatkertjének többi lakóját is. Hatalmas sikert aratott rovareposzuk, a Mikrokozmosz után 8 évvel a rendező házaspár elkészítette a Genezist, az élet kialakulásának lírai-tudományos történetét.

Hogy a legnagyobb sztárokat felvonultató afrikai fellépők közül miért pont a Tinariwen repetitív bluesa jelentette a legeksztatikusabb élményt nekem, azt nem tudom megmagyarázni.

Az idén harminchárom éves Andersson immár tizenöt éve a svéd rockszíntér meghatározó alakja: a 90-es évek elején a Stockholmtól Budapestig számos zenekart megihlető metálbanda, az Entombed nagyszerű dobosaként tűnt fel, 1995 óta pedig a The Hellacoptersben énekelve és gitározva menetel a skandináv rakendrollmozgalom élén.

A magyar filmszemle történetében először nyert elsőfilmes rendező munkája fődíjat. A Fekete kefe - melyet a zsűri a legjobb operatőri díjjal is kitüntetett - négy ide-oda sodródó kéményseprő és egy kecske huszonnégy óráját mutatja be feketén-fehéren.

A Sziget egyik legnagyobb húzóneve, a Franz Ferdinand 2001-ben alakult. Elég volt egyetlen lemezt megjelentetnie, hogy tavaly szinte minden fontosabb díjra jelöljék (Grammy, Brit Awards, MTV European Music Awards stb.), s többségüket be is söpörjék az indie-rock skót messiásai.